2010. júl 16.

Túl a szezon felén F1 Monológ (3. rész)

írta: FormaNet
Túl a szezon felén F1 Monológ (3. rész)

A Formula-1 mezőnye túl van a 2010-es szezon felén. Érdemes ilyenkor egy kis visszatekintést végezni, az eredmények, a statisztikák tükrében, esélyt latolgatni a hátralévő futamok kapcsán. Ezt természetesen meg is tesszük, de ez sorozat, inkább szóljon a száguldó cirkuszon belüli viszonyokról, emberi vonatkozásokról, a csapatok egymáshoz, a Formula-1 vezetéséhez, a szurkolókhoz fűződő kapcsolatáról, a csapatokon belül kialakult helyzetekről.

 

A nagy Monopoly - Formula One Management (FOM)

 

A száguldó cirkusz kereskedelmi jogai, és egyben a sportág szinte teljes üzleti és anyagi ellenőrzése a FOM (Formula One Management), de nyugodtan kijelenthetjük, hogy leginkább Bernie Ecclestone kezében összpontosul.

A fehér lovag idén is többször hallatta a hangját, leggyakrabban a sportág érdekeire hivatkozva, elhallgatva saját pénzszeretetéből adódó, terjeszkedésre vonatkozó elképzeléseit. Ecclestone 1997-ben szerezte meg a száguldó cirkusz kereskedelmi jogait, egy „egyszerű kiszervezésnek” köszönhetően - előtte a FIA alkalmazásában, hivatalnokként is hasonló feladatokat látott el.  

Mára a Formula-1 tejhatalmú uraként szokás nevezni, és egy kicsit a történések mögé látva elmondható, hogy az elmúlt 13 évben pénzéhsége egyre fokozódik.

Nekünk, nézőknek kedvezőnek tűnhet azon törekvése, hogy egyre több futamot rendeznek évente, és hogy a Forma-1 Európán kívül is mind több helyszínen megjelenik, hiszen a több verseny hosszabb szezon, a változatosság pedig - mint tudjuk - gyönyörködtet.

Ecclestone nem is olyan régen még azzal riogatta a hagyományos, európai pályák rendezőit, hogy ha „nem viselkednek jól” akkor elfelejthetik a száguldó cirkusz mezőnyét.

 

 

A fenyegetéseket nyomatékosítandó, egyre több ázsiai ország kap rendezési jogot az F-1-ben. Az idei évben azonban azt tapasztalhatjuk, hogy a FOM vezér a régi pályákat megtartva néz új helyszínek után, és már nem csak Ázsiában.

A széria az idei évtől visszatért Kanadába, szerződést kötöttek Austin rendezőivel, így 2012-ben már az USA is rendez GP-t, sőt a legújabb, hogy a tavasszal még nemet mondó New York újra Ecclestone célkeresztjébe került.

Ezen kívül Szocsi, Marokkó és Dél-Afrika sincs biztonságban a fehér lovagtól.

 

Akárhogy is nézzük, alakul a csapatok rémálma, a 25 futamos szezon.

Bevallom, ennek, mi nézők csak örülhetnénk, hiszen az év 52 hetét figyelembe véve, így egész évben, minden második héten várhatjuk a futamot,  sőt - azt hiszem, ezzel sokan egyetértenek majd – már a pénteki szabadedzéseket is.

És ez télen sem lenne másként. Talán nem véletlen a néhány trópusi helyszín.

A csapatok a 25 futamos szezonnal kapcsolatban már többször is rosszallásukat fejezték ki, ( a 22 futamot is soknak találnák!) mert az komoly logisztikai problémákat vetne fel.

Akár az is bekövetkezhet, hogy két team-et kellene alakítani, hogy követni tudják a helyszíneket, ellenkező esetben az alkalmazottak egész évben szinte haza sem mehetnek családjukhoz. A költségcsökkentés és kötelező létszámleépítés jegyében, pedig nem tűnik sem egyszerű feladatnak, sem logikusnak, az ilyen irányú átszervezés.

 

Ez azonban úgy tűnik, a nagyurat nem nagyon érdekli, főleg annak tükrében, hogy nemrég kijelentette, a FOTA-nak (csapatok szövetsége) semmi keresni valója a Formula-1-ben.

 

Azért azt valljuk be, az öreg nem rossz taktikus.

A szériában megjelenik egy indiai versenyző, majd rövidesen tárgyalásokat kezd futamrendezésről India képviselőivel.

Megjelenik egy orosz pilóta, majd felmerül az ötlet, egy oroszországi futamról. Ismerjük el, ez komoly motiváció, az adott országok számára, és nem mellesleg erősíti Ecclestone tárgyalási pozícióit.

Az új pályákkal kapcsolatban fontos adalék, hogy majdnem dupla összegű jogdíjat fizetnek az európai pályákhoz képest. A kapzsi kisember

 

 

a Brit Nagydíj hétvégéjén addig ment el, hogy még a csapatok kamionjairól is leszedette a szponzori matricákat, természetesen egy cég mögé bújva, amely cég azonban köztudottan az ő érdekeltségébe tartozik.

 

Hasonló helyzetnek érzem azt is, hogy a tavasszal még biztos befutónak számító új gumibeszállító, a Michelin, egyik feltételként reklámfelületeket kért a versenyeken.

Végül a Pirelli lett a befutó, olyan indokkal, hogy olcsóbban adja a gumikat a csapatoknak.

Ez mellesleg teljesen elfogadható indok, de több mint valószínű, erre a franciák is hajlandóak lettek volna, és a csapatok is inkább őket favorizálták.

Az olaszok viszont nem kértek ingyen reklám felületet.

 

1997-ben a FOM olyan feltételekkel vette át a száguldó cirkusz kereskedelmi jogainak felügyeletét, hogy 15 évig több millió dollárral támogatja az FIA működését. Az akkori aláírók az FIA részéről akkor még úgy gondolhatták, 15 év még nagyon messze van, addigra ki tudja mi lesz. A 15 év 2012-ben letelik.

Ecclestone egyik mostani nyilatkozatában, kétséget sem hagyott afelől, hogy a határidő lejárta után egy centet sem fizet a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, nyilván teszi ezt a Formula-1 jövője érdekében.

De azért jó tanácsokkal ellátta a szövetséget, mondván, növeljék meg a nevezési díjakat, illetve a versenyzők szuperlicenc díját, ezekkel kompenzálandó a kieső nem kis összeget. Teszi ezt olyan gazdasági helyzetben, amikor nem csak a kiscsapatok, hanem néhány régi alakulat (Williams, Sauber) is a túlélésért küzd.

 

Az Ecclestone pártiak most mondhatnák, hogy a FOM vezér gyakran nyújt pénzügyi segítséget egy-egy istállónak.

A fentiek tükrében azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy ezt önzetlenül teszi. Meggyőződésem, hogy a Formula-1 szövevényes pénzügyi rendszerében megtalálja azt a megoldást, hogy a segítsége busásan megtérüljön.

 

Úgy tűnik, 2010-re a száguldó cirkusz, az ügyes jogi és pénzügyi szabályozások által olyan helyzetbe került, hogy a széria jövőjét fennen hangoztatva féltő Bernie Ecclestone monopoly játékának, mindig egy győztese van. Azt pedig csak remélni tudom, hogy mi nézők, ebből nagyon keveset veszünk majd észre. 

 

Szöveg: FormaNet,  Varga Viktóra, Kiss Tamás

 

1.rész: http://formanet.blog.hu/media/image/201007/tul_a_szezon_felen_f1_monolog_1_resz

2.rész: http://formanet.blog.hu/media/image/201007/tul_a_szezon_felen_f1_monolog_2resz

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 jogdíj fia ecclestone fom