2011. ápr 29.

Senna nagy pillanatai 1. rész

írta: FormaNet
Senna nagy pillanatai 1. rész

Vasárnap lesz 17 éve, hogy tragikus balesetben elhunyt a Formula-1 egyik legnagyobb alakja, Ayrton Senna da Silva. A brazil legendáról számtalan film, visszaemlékezés, életrajz készült, és ezen a napon szinte minden F1-es portál valamilyen formában megemlékezik a háromszoros világbajnokról. Háromrészes sorozatunkban mi most nem Senna teljes életútjára vagy éppen halálának körülményeire emlékezünk, inkább a száguldó cirkuszban eltöltött éveinek legboldogabb pillanataira, napjaira. Azokra a momentumokra, melyek - ha még köztünk lenne és visszatekintene - minden bizonnyal számára is a legemlékezetesebb események lennének memoárjában.  
 
Ayrton Senna a Formula-1-es csapatok figyelmét igazán 1983-ban keltette fel, amikor a brit F3-ban az utolsó futamig kiélezett bajnoki csatában legyőzte Martin Brundle-t. Már a szezon közben tesztlehetőséget kapott a Tolemantól, a Williamstől és a McLarentől is, de felfigyelt rá Bernie Ecclestone (Brabham) és a Lotus is. A két nagy csapat végül nem vállalt be egy újoncot, a Williamsnél mindkét pilótaülés foglalt volt, a McLaren pedig Alain Prostot szerződtette Niki Lauda mellé. A Lotusnál Elio de Agnelis jól teljesített, és a ’83-as idényben gyengébben szereplő, ám igen népszerű csapattársnak, Nigel Mansellnek is adott még lehetőséget az akkori vezető, Peter Warr, a Brabhamnél pedig a csapat első számú versenyzője, a szintén brazil Nelson Piquet nem vette jó néven az ötletet. Így végül a sereghajtó Toleman Hart maradt az ifjú titán számára, mellyel két éves szerződést írt alá, és mellyel 1984. március 25-én, a szezonnyitó Brazil Nagydíjon (Rio de Janeiro) hazai közönség előtt debütált a király-kategóriában.
 
Az első futam
A bemutatkozás (az alakulat előző évi modelljével, a TG183B-vel) nem sikerült túl emlékezetesre. Senna csak a 17. helyre kvalifikálta magát (több mint öt másodperces hátrányban a legjobb időt elérő Elio de Agnelishez képest), a versenyt pedig a turbónyomás hibája miatt a mezőny első kiesőjeként fejezte be már a nyolcadik körben. Csapattársa, Johnny Cecotto is csak tíz körrel tovább bírta, és ugyanezzel a problémával adta fel ő is a brazil futamot.
 
Az első pont
A szerencsétlen debütálást követő Dél-Afrikai Nagydíjon Cecotto továbbra sem láthatta meg a kockás zászlót, ezzel szemben Senna máris első pontjának örülhetett, bár igaz, hogy a győztes Niki Lauda mögött három körös hátrányban, de a hatodik helyen ért célba. Az időmérőn a 13. rajtkockát tudta megszerezni, és még az időközben megsérült kocsival is pontszerző helyig küzdötte fel magát. Az ezt követő Belga Nagydíjon ismételni tudott, bár ehhez a hatodik helyezett, Stefan Belloff későbbi diszkvalifikálása kellett, így a hetedikként célba érő Senna örökölte meg a német pilóta egy pontját.
 
Az első dobogós helyezés, az első leggyorsabb kör
A zolderi verseny utáni San Marinói Nagydíj hétvégéjén Senna (szintén műszaki gondok miatt) kvalifikálni sem tudta autóját a versenyre, és ezután a Francia Nagydíjon debütáló új TG184-es sem hozott azonnali eredményt, hiszen egyik Toleman sem tudta lefutni a 79 körös versenytávot. A szezon hatodik állomásán Monacóban, esős körülmények között aztán a brazil igazi csodát tett gyenge autójával.
Az időmérőn Alain Prost McLarenje happolta el a pole-t Nigel Mansell Lotusa elől, a 24 esztendős Ayrton pedig csak a 13. helyről vághatott neki a káoszfutamnak. Szakadó esőben félelmetes tempót diktált az újonc, és a kilencedik körben már pontszerző helyen, majd tíz körrel később pedig a második helyen száguldott az élen álló Prost nyomában. Olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint Jacques Laffite (Williams-Honda), René Arnoux (Ferrari), vagy éppen Niki Lauda (McLaren-Porsche). Hátránya ekkor a franciához képest még nagyjából 34 másodperc volt, amit őrületes gyorsasággal faragott le körről-körre, és amikor a 31 kör után végül piros zászlóval leintették a futamot, már csak hét másodpercre volt mclarenes ellenfelétől. 
Prost így F1-es pályafutásának 12. diadalát aratta, Senna pedig első dobogós eredményét, valamint első versenyen megfutott leggyorsabb körét ünnepelhette. Persze a brazil titán nem volt elégedett, hiszen ha nem intik le a versenyt, akkor valószínűleg megelőzi későbbi nagy riválisát is.
 

A brazil újonc ebben a szezonban még kétszer állhatott fel a dobogó legalsó fokára (Brands Hatch és Estoril), de számos műszaki probléma miatt ennél jóval többször célba sem ért. Végül 13 ponttal a kilencedik lett a világbajnoki tabellán. Szezon közben aláírt a Lotushoz, amiből nagyobbacska botrány kerekedett, ugyanis Ted Toleman csak a médiából értesült a megállapodásról.
Senna az 1985-ös bajnokságot már a Lotusnál kezdte meg.
 
000 facebook_banner.jpg
FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

1984 f1 formula 1 ayrton senna toleman