2011. jún 26.

17 pálya váltana IndyCarra a zöld motorok miatt

írta: FormaNet
17 pálya váltana IndyCarra a zöld motorok miatt

Az elmúlt hetekben/hónapokban a Formula-1-es csapatok egy része azzal fenyegetőzött, hogy az új motorformula miatt elhagyja a király-kategóriát, sőt nem egyszer felmerült már egy ellenszéria indításának gondolata is. Nagy port kavart az F1 eladásával kapcsolatos hír is, különösen abban a vonatkozásban, hogy 2012 végén lejár a jelenleg érvényben lévő Concorde Egyezmény. Most újabb viharfelhők gyülekeznek a száguldó cirkusz „égboltján”, mégpedig a futamrendező helyszínek - Korea és Kína kivételével – szoríthatják sarokba az FIA-t.
 
A zöld motorok bevezetése miatt 17 helyszín (köztük Monza, Monaco, Silverstone és Spa is) mind úgy véli, hogy a Formula-1-es futamokat nem szabadna elsősorban gazdasági, és környezetvédelmi elképzeléseknek alárendelni, így nem tartják kizártnak, hogy a jövőben inkább a világhódító terveket dédelgető IndyCar szériát látnák vendégül a Formula-1 helyett.
 
A pitpass üzleti szerkesztője (ismert F1-es gazdasági szakember), Christian Sylt elemezte a helyzetet, és egyértelmű véleményt fogalmazott meg, ami egybevág a 17 futamrendező pálya véleményével. A nagydíjat rendező helyszínek aggodalmukat fejezték ki a motorok gyengülése, és a hanghatás csökkenése miatt. Sylt megjegyezte, hogy ezek a változások jelentős nézőszám csökkenést eredményezhetnek, és bár az új motorok bevezetésével harminc százalékos üzemanyag megtakarítás valószínűsíthető, de a fő indokként felhozott széndioxid kibocsátás csökkenés minimális lenne.  
 
Az Ausztrál Nagydíj főszervezője, Ron Walker az ügy kapcsán elmondta Syltnek, hogy az IndyCar széria bármit megtenne azért, hogy az érintett 17 rendező a Formula-1 helyett az Indy mezőnyét fogadja.
Walker hozzátette, hogy a változásokat a televíziónézők csak kis mértékben érzékelnék, ám a pályák költségvetésük egy jelentős részét a kilátogató, jegyet vásárló nézők által megfizetett pénzből finanszírozzák, és a várható nézőszám csökkenés komoly gazdasági problémákat eredményezhet a létesítményeknek.
A rendezők úgy vélik, hogy a Motorsport Világtanácsnak (WMSC) továbbra is biztosítania kellene, hogy a Formula-1 maradjon a motorsportok csúcsa. Ehhez fontosnak tartják többek között a tizennyolcezer/perces fordulat megtartását a hanghatás miatt, és a király-kategóriához méltó, űrtartalmú és erejű motorok alkalmazását.
Walker szerint Bernie Ecclestone egyetért a pályák nézeteivel, hiszen tudható, hogy a FOM vezére az egyik leghangosabb kritikusa az új motorformulának.
 
A napokban ugyan a motor gyártók, és a csapatok megállapodtak az új motorszabályok elhalasztásáról, és megállapodás született bizonyos változtatásokról is, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a nagydíjak rendezői számára ez a (talán kissé kényszeres) kompromisszum megfelelő lenne.
Nehéz lenne leírni azt, hogy milyen súlyos következményekkel járhat, ha a 17 Formula-1-es nagydíjat rendező helyszín a jövőben inkább IndyCar futamokra váltana. Walker szerint ráadásul a jegyet váltó szurkolók hamar átszoknának az „új” szériára.
A Formula Money adatai szerint az IndyCar talán csak 75 százalékát vonzaná a nézőknek ( a jelenlegi F1-es szurkolók létszámához képest), de a futamrendezés költségei még a felét sem teszi ki egy F1-es verseny költségeinek.
Walker emlékeztetett arra, hogy Jean Todt, az FIA elnöke, Ausztráliában arról is beszélt, hogy a jövő a hibridmotorok bevezetése lehet. A szakaember szerint ez tovább rombolhatja az F1 presztízsét.
Ez az első alkalom, hogy a futamrendező pályák szinte teljes egyetértésben hozzák nyilvánosságra véleményüket a Formula-1 jövőjével kapcsolatban, és ez a vélemény jelentősen szemben áll az FIA elképzeléseivel.
 

A Formula-1 eddigi döntéseinél a FOM , mint a kereskedelmi jogok tulajdonosa, és az FIA, mint a sport irányító testülete mellett, a FOTA ( A Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége) volt a meghatározó, most azonban úgy tűnik, egy újabb hatalmi bázis is feltűnt a színen.  

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

 

 

 

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary        

Szólj hozzá

f1 formula 1 fia indycar ecclestone versenypályák fom