2011. aug 26.

A Red Bull ma leginkább gumispórolással töltötte a napot

írta: FormaNet
A Red Bull ma leginkább gumispórolással töltötte a napot

A világbajnoki pontversenyt vezető Sebastian Vettel nem volt elragadtatva a mai változékony időjárástól, mert véleménye szerint nem sok érdemi munkát tudtak végezni a csak néhány percre felszáradó belgiumi aszfaltcsíkon. Mark Webber valamivel több időt töltött a pályán, és a pénteki nap legjobb köridejével zárta a délutáni edzést, ám az ausztrál leginkább a szombati napban bízik, mert elmondása szerint a mai nap leginkább az intermediate gumik spórolásáról szólt.
 
 
Sebastian Vettel egy 4. és egy 10. hellyel zárta a pénteki edzéseket, de a mai eredményekből még annyira sem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mint általában, hiszen délelőtt mindössze az edzés legelején volt lehetőség száraz pályára való abroncsokon tesztelni, délután pedig nagyjából 15 perc erejéig kerültek elő a slickek.
 
A német versenyző látszólag nem is nagyon erőltette meg magát a többségében vizes aszfalton, hiszen a két edzésen összességében 23 kört tett meg, mivel a hétvége további részében is számolni kell a csapadékkal, így elmondása szerint inkább spóroltak az esőgumikkal.
 
"Azt hiszem ma mindössze annyit tanultam, mint Önök. Talán kicsivel többet"- kezdte beszámolóját Vettel az újságíróknak.
 
"Ez egy elég trükkös nap volt, mert az időjárás folyamatosan változott, és ilyen körülmények között szégyen, hogy csak egy szett intermediate állt rendelkezésünkre. Az előrejelzések szerint a hétvége további részében is lehet számítani az esőre, kérdés csak az, hogy mennyi esik majd. Igyekszünk spórolni amennyire csak lehet, nem akarjuk tönkretenni az abroncsokat szombatra és vasárnapra."
 
Vettel a délutáni edzésen azért néhány kört megtett a közepes keverékű slickeken is, de úgy véli, hogy a mai napból még igen nehéz megjósolni az erőviszonyokat.
 
"Tudtunk egy kicsit vezetni száraz körülmények között is, és az első szárnyról egész tisztességes eredményeket kaptunk, de csak száraz körülmények között tudtunk megfelelő adatokat gyűjteni. A mai köridőket nehéz megítélni, így nehéz megmondani, hogy hol is állunk, de úgy néz ki, hogy az autóval minden rendben van. Meglátjuk mit tehetünk."
 
Vettel csapattársa, Mark Webber 30 kört tudhat maga mögött az első napon, és bár a pénteki nap legjobb idejét könyvelhette el a délutáni edzésen, de az ausztrál egyetért kollégájával abban, hogy a mai eredmények nem jelentenek túl sokat a hétvége további részére nézve, és inkább a holnapi napban bízik.
 
"Az időjárás elég változékony volt ma. Vezethettünk száraz pályán is, de csak nagyjából négy kört. Kipróbáltuk a lágy- és a közepes keverékeket is, és mindkettővel volt 2-2 körünk, ami nem túl sok. El kellett végeznünk néhány rutinfeladatot, a hasmagasság és a fékerő-eloszlás beállításokkal stb., és csak ezután nyomhattuk komolyabban. Persze ki kellett menni, és gyűjteni a kilométereket, de másrészt a gumikkal is spórolni kell szombatra és vasárnapra. Esőben nem igazán lehet használni a kerékvetőket, és a fehér vonalak is nagyon csúszósak, így nagyon könnyű hibázni. Nem gyűjtöttünk annyi adatot, amennyit szerettünk volna, de persze ezzel mindenki így volt ma. Holnapi napból meg kell próbálnunk kihozni a legtöbbet."
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szólj hozzá

f1 formula 1 red bull szabadedzés belga nagydíj mark webber sebastian vettel