2012. jan 19.

Aggasztó jelek a Williamsnél

írta: FormaNet
Aggasztó jelek a Williamsnél

Kedd óta már hivatalosan is Bruno Senna a csapattársa Pastor Maldonadónak a Williamsnél, így az egykori top csapat két viszonylag tapasztalatlan pilótával vág neki a 2012-es szezonnak. Hogy a döntés milyen mértékben szólt Senna tehetségének, és a hozzá köthető pénzeknek, pontosan nem tudható, ám felmerül a kérdés, hogy a 2011-ben történelmének leggyengébb szezonját produkáló alakulatot valóban ez a két versenyző tudja-e kihúzni a gödörből.

 
 
A Williams egyfajta pénzügyi csapdába került, és ez természetesen hatással van a teljesítményre. A gyenge teljesítmény pedig távol tartja a szponzorokat, és ezáltal a pénzt.
Ezt a spirált nagyon nehéz megállítani, és komoly stratégiai döntésekre lenne szükség, ám a jelek szerint a grove-i istálló továbbra is a túlélésre játszik, ami egyfelől ugyan érthető, ám nem kizárt, hogy ezzel csak elodáznak egy olyan pénzügyi katasztrófát, amiből már nincs visszaút.
 
Amikor Pastor Maldonado tavaly év elején megérkezett a csapathoz, egyszerre hozta tehetségét, és a venezuelai olajtársaság pénzét, mely kapcsolat ugyan jelentősen függ a venezuelai hatalmi, politikai viszonyoktól, ám egyelőre talán az elkövetkező 1-2 évre az egyik financiális támasza lehet az istállónak.
 
Maldonado 2011-es teljesítménye kielégítő, ám kimagaslónak nem mondható, így ő lehet az egyik példája annak, hogy amíg pénzt sikerül egy pilóta mögé állítani, addig valódi tehetségek csak a partvonalon kívülről nézhetik a cirkuszt. Természetesen nehéz valódi képességeit hitelesen értékelni egy olyan autóban, ami a versenyképesség tekintetében szinte csak arra volt alkalmas, hogy végigmenjen a futamokon (sőt arra sem mindig), ám pontosan az lenne a legfőbb feladat az idei évre, hogy a versenyzők megbízható információkkal lássák el a mérnöki gárdát. Ehhez pedig sok év tapasztalatára van szükség.
(2011-ben, amikor mindkét autó célba ért Barrichello hétszer, Maldonado pedig  öt alkalommal végzett csapattársa előtt. Barrichellónak háromszor, míg Maldonadónak hétszer nem sikerült bevejezni a futamot. Barrichello négy pontot, míg Maldonado egy pontot szerzett)
 
Bruno Senna érkezésében – annak ellenére, hogy a brazil pilóta tagadja – szintén a pénz játszhatta az elsődleges szerepet. Egyes gazdasági elemzők szerint a brazil szponzorok közel 20 millió dollárt lapátoltak össze a legendás Ayrton Senna unokaöccsének. Vitathatatlan, hogy egy Senna névre egy Williams Renault-ban sokan felkapják a fejüket (és a legendás bajnok neve még az unokaöccse által is jól cseng Brazíliában), ám a mostani döntés ismét azt erősíti, hogy a pénz felülírja a valódi tehetséget, és a tapasztalat fontosságát. Ezzel természetesen nem Bruno tehetsége kérdőjeleződik meg, de igen valószínű, hogy a 20 millió komolyabb érv volt Senna mellett, mint az eddigi teljesítménye, és eredményei.
 
Senna 2010-ben a HRT-nél 18 futamon állt rajthoz, majd tavaly a Belgiumi Nagydíjtól kezdve a Renault-nál kapott lehetőséget. A kezdés nem volt rossz, sőt a következő futamon, Monzában pontot is tudott szerezni, ami igen bíztatónak tűnt, ám a lendület innentől visszaesett, így a Renault a megvillantott pénz ellenére sem adott számára lehetőséget a továbbiakban.
 
Az a tény, hogy a Williams mindkét pilótaülését pénzért adta el, jól mutatja a negatív tendenciát, mely szerint a legendás istálló egyre messzebbre kerül attól, hogy a közeljövőben legalább a középmezőny erősebbik felének kihívója legyen. A fejlesztésekhez ugyanis megbízható, és főleg megalapozott információkra van szüksége a mérnököknek. Olyan visszajelzésekre, amit csak komoly tapasztalat után képes egy pilóta helyesen, és érthetően megosztani a tervező teammel. És nyilvánvaló, hogy a tavalyi autóra építeni, egyet jelentene a még nagyobb kudarccal.
 
A csapat tesztpilótája a 2011-es GP3 széria bajnoka, Valtteri Bottas, aki tehetsége révén akár az F1-ben is sokra viheti, ám tapasztalat hiányában nem biztos, hogy ő lesz az, aki Maldonado és Senna mellett olyan információkat szállít a műszaki stábnak, amivel kimozdulhatnának a gödörből.
 
 
A Williamsnél év közben komoly személyi átalakítások történtek, és egy teljesen új stábbal láttak neki az idei autó tervezésének. Nagy kérdés azonban, hogy a műszaki csapat mekkora valós támogatást kap a pilótáktól (már ami az autó tényleges tulajdonságait illeti), mert pontos, és jól meghatározott információk nélkül csak sötétben tapogatózás lehet az FW34 fejlesztése. Hogy a mostani pilóták mennyire tudnak megfelelni ennek  a - versenyzés után legfontosabb – feladatnak, az rövidesen kiderül, ám a jelek aggasztóak, és a prioritás az alakulatnál nem lehet más, mint hogy megakadályozni az egyre lejjebb csúszást az F1 hierarchiájában.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
  
 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 bruno senna williams f1 team pastor maldonado valtteri bottas