2012. jún 11.

F1 Button továbbra sem érti, mi történik vele

írta: FormaNet
F1 Button továbbra sem érti, mi történik vele

Jenson Button egy rendkívül gyenge versenyt tudhat a háta mögött, főleg annak tükrében, hogy csapattársa egész versenyhétvégén nagyon erős volt, és amíg Lewis Hamilton végül megszerezte McLaren 177. győzelmét, addig a 2009-es világbajnok még a pontszerzéstől is igen messze volt Montrealban.


 
Miközben Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj egész hétvégéjén remekelt, addig csapattársa, Jenson Button egy újabb felejthető futamot kénytelen elkönyvelni. Buttonnak már a pénteki naptól kezdve problémás hétvégéje volt, ami kitartott egészen a kanadai futam leintéséig, ahol mindössze csak a 16. helyen ért célba.

Az eddigi hét nagydíjból immár negyedik alkalommal nullázott a 32 esztendős bajnok, miközben Hamilton eddig minden versenyen pontot szerzett, és a szoros bajnoki pontversenyben már közel dupla annyi pontot gyűjtött, mint a jelenleg 8. helyen álló Button.

A McLaren idősebbik brit tehetsége természetesen rettenetesen csalódott, és nem csak azért, mert saját elmondása szerint is évek óta ez volt az egyik legrosszabb versenye, de leginkább azért, mert egyszerűen nem érti hová tűnt a sebessége, így azt sem tudja, hogy a következő versenyre orvosolni tudja-e problémáit.
 
"Jelenleg nem tudom, mit kellene tennünk, mert minden alkalommal, amikor valami jó ötlet előkerül, végül nem történik semmiféle előrelépés. Szeretek Formula-1-es autót vezetni, ezért minden alkalommal magabiztos vagyok amikor elrajtolok, de két kör után kiderül, hogy semmit sem tudok kezdeni. Az élmezőny között hosszútávon én voltam a leglassabb, pedig nem vagyok két másodperccel lassabb Lewisnál” - ecsetelte értetlenül Button a történteket, és arra a kérdésre, hogy a keményebb keverékek Valenciában előnyösebb helyzetbe hozhatják-e, a mclarenes elmondta, valószínűleg nem az abroncsok okozzák a küszködését.
 

"Ez határozottan nem gumikérdés, biztos, hogy nem az abroncsok miatt van a probléma. Én lennék az egyetlen, aki nem tud vezetni ezeken a gumikon? Nem, ez lehetetlen. Nagyon gyorsan koptak az abroncsok, és elsők között kellett kiállnom kerékcserére, ráadásul az elsődleges keverékekkel indultam. Persze az autó bizonyos beállításokkal nagyon gyors, de amit én vezettem, az nem volt nyerő kocsi. Ugyanez történt az elmúlt versenyeken is, és fogalmam sincs miért, mert általában elég jó vagyok. Most pedig másfél másodperccel voltam lassabb, mint az élen álló, aki a csapattársam, de egyszerűen nem tudtam gyorsabb lenni.”

 

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 jenson button kanadai nagydíj