2012. jún 18.

F1 Az FIA elnöke szerint a fizetős pilóták nem érik el a Formula-1-ben elvárható szintet

írta: FormaNet
F1 Az FIA elnöke szerint a fizetős pilóták nem érik el a Formula-1-ben elvárható szintet

Az elmúlt héten többször is szó esett a Formula-1-ben is egyre sürgetőbbé váló költségcsökkentésről. Kedden a Ferrari elnöke állt ki az azonnali intézkedésekért, (erről itt olvashattok) és pénteken a Motorsport Világtanács (WMSC) tárgyalásán már arról is konkrétumokat egyeztettek, hogy a csapatok közötti költségcsökkentési megállapodás (RRA) betartatása hogyan kerülhet az FIA ellenőrzése alá. A szándék nem más, mint biztosítani a 12 csapat  részvételét a bajnokságban igazságos, és azonos feltételekkel. Az FIA elnöke, Jean Todt szerint a fizetős pilóták nagy része nem éri el az F1-ben elvárható szintet, és jelenlétük komoly pénzügyi figyelmeztetés a cirkusz számára.

jean-todt_1.JPG

Az FIA elnöke, Jean Todt a WMSC-nek is meghatározó személyisége, így nem meglepő, ha nézetei kiemelt jelentőséggel bírnak a tanácsban. Meglepőek azonban azok a következtetések, melyeket Todt a jelenlegi F1-ről nyilatkozott.

Elődjével, Max Mosley-val ellentétben Jean Todt ritkán ad interjút, ám a BBC Top Gear magazinjával kivételt tett. A találkozóra Todt faburkolatú irodájában került sor, az FIA párizsi központjában, mely a Concorde téren található. A téma pedig nem volt más, mint az F1-ben rövidesen bevezetésre kerülő költségcsökkentés kapcsán, a fizetős pilóták helyzete.

„Számomra a Formula-1 túl drága" – kezdte a riportot az elnök. „Ha nem cselekszünk, olyan helyzetben találhatjuk magunkat, ahol már nem tudhatunk 12 csapatot a magunkénak. Ez zord jóslat, de olyan melyet sok bennfentes oszt a paddockban."

Figyelemre méltó az, ahogy Todt kifejti, nem várhatnak arra, hogy a csapatok húzzák ki az F1-et a gazdasági válság hatásai alól. Az elnök szerint a vállság jeleinek bizonyítékai a szemünk előtt vannak, többek között az, hogy az F1-es pilóták elvileg a világ legjobb versenyzői, ennek ellenére, a rajtrács több mint fele fizet azért, hogy részt vehessen a bajnokságban.

„Elkezdtünk dolgozni egy háromoldalú megállapodáson  a csapatok a kereskedelmi jogok tulajdonosa és az FIA között. Ha megfelelően szeretnénk együttműködni, akkor mindenkinek azonos irányba kell tevékenykednie."

Todt ismerheti a számokat, melyeket az F1 pénzügyeivel foglalkozó Formula Money nemrégiben hozott nyilvánosságra. Ezek szerint az idei évben a fizetős pilóták 92 millió dollárt hoznak az istállóknak, a becsült szponzori támogatás pedig 871 millió dollárra tehető. Nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a fizetős pilóták jelentős része a rajtrács végén foglal helyet, a legkisebb költségvetésű csapatok versenyzőiként, éppen ezért ezek az alakulatok egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen plusz pénzek nélkül túlélnék a jelenlegi gazdasági helyzetet. A fizetős pilóták között a legnagyobb összeget, nagyjából 45 millió dollárt a Williams venezuelai pilótája hozza csapatának, köszönhetően a venezuelai állami olajóriás a PDVSA támogatásának.

Számtalan csapat léte nagyban függ a fizetős pilótáik által hozott pénztől, és sokan nem értenek egyet azzal, hogy a fizetés azért, hogy vezethessenek ezek a pilóták, kizárná azt, hogy tehetségesek és kiemelkedő képességűek legyenek, és csupán a pénz tartja őket a szériában.

Ha csak az idei évet vesszük figyelembe, a legtöbb pénzt hozó Pastor Maldonado futamgyőzelmet ünnepelhetett Spanyolországban, melyben a pénz nem volt segítségére. De akár visszatekinthetünk Fernando Alonso karrierjének kezdetére a Minardinál, ő szintén pénzt vitt egykori csapatához, és ez már akkor sem számított ritkaságnak. Todt meglehetősen ironikusan megjegyezte: „A pilóták csak ne csökkentsék adományukat, azért, hogy még több bajnok, és futamgyőztes legyen az F1-ben, mint valaha."

000 facebook_banner.jpg

Todt sokaktól eltérően látja a fizetős pilóták helyzetét, és úgy gondolja, ha azok a világ legjobb vezetői, akkor ne kelljen neki azért fizetni, hogy a csapatoknál maradhassanak. Ez Todt értelmezésében azt jelentheti, hogy csak a valóban legkiválóbb pilótáknak kellene részt venni az F1-es versenyeken, és ezeknek a versenyzőknek minden autóversenyzőhöz képest kellene a legkiválóbbaknak lenniük. Ez egyben azt is sugallja, hogy Todt szerint a rajtrács fele nem éri el a Formula-1-ben elvárható szintet, és ez az FIA elnök szerint jelenlétük nagyon komoly, ismételt figyelmeztetés is egyben, hogy a költségspirál kezd kiesni az F1 ellenőrzése alól.

Szöveg: FoemaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 fia formula1 jean todt f1 szponzorok f1 költségcsökkentés fizetős pilóták