2012. júl 20.

F1 Nem indult jól a Mercedesnek a hazai verseny

írta: FormaNet
F1 Nem indult jól a Mercedesnek a hazai verseny

A Mercedes számára nem indult szerencsésen a hazai versenyhétvége, miután a mai második időmérőn Michael Schumacher a vizes kerékvetőn megpörögve összetörte autóját, csapattársa Nico Rosberg pedig a Brit Nagydíjon elszenvedett váltóhiba miatt öt rajthelyes büntetéssel kezdheti el a vasárnapi futamot.

Schumacher Német GP előtt.jpg

A hétszeres világbajnok elismerte, hogy nem volt kellően koncentrált a második szabadedzés végén, ennek köszönhetően végezte a falban a gyakorlást. Schumacher a hockenheimi pálya stadionszakaszánál, a leintés előtt négy perccel pördült meg, miután ráhajtott a fehér kerékvetőre, és igen komolyan összetörte autóját. A hétszeres bajnok egyértelműen magát hibáztatja.

„Alapvetően nem voltam teljesen koncentrált. A rádiót használtam, és közben egyéb beállításokkal voltam elfoglalva az autón, és hozzáértem a fehér vonalhoz."

Schumacher elárulta, hogy a mai, változékony körülmények között zajló edzés nem volt túlzottan hasznos számára.

„Nem segített túl sokat, mert a feltételek annyira változatosak voltak, hogy nem tudtunk túl sokat tanulni."

Annyit azonban hozzá tett, hogy az esőgumikon eltöltött köröknek lehet még haszna, mivel a szombati időmérőre is esőt jósolnak a meteorológusok.

„Ha már így alakult, ki kell hozni a legjobbat belőle. Az időmérő valószínű, hogy nedves körülmények között lesz, ezért is volt érdemes menni, próbáltuk az autó beállításait erre az esetre."

Rosberg Német GP előtt.jpg

A csapattárs Nico Rosberg eleve hendikeppel indul hazai futamán, miután váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap, ám ennek ellenére is elégedett a mai nappal. A Kínai Nagydíj győztese elégedett a mai nappal, mivel sikerült megtalálni a W03 megfelelő egyensúlyát mind szárazabb, mind nedves körülmények között. Rosberg ma a hetedik leggyorsabb kört autózta.

„Sokat tanultam ma, mert volt pár szakasz, ami száraz volt, így reggel néhány szárazkörös futást is megtettünk, sikerült megtalálnom az alap egyensúlyt, a délután viszont nagyon esős volt, majd kissé száradt, és az intermediate-tel is futhattunk, szóval volt itt igazából minden."

"Kezdem egyre jobban megérteni, így már jöhet a holnapi nap, és a vasárnap. Úgy néz ki, hogy holnap vizes körülmények lesznek, míg vasárnap valószínűleg, száraz lesz az idő."

„Jó irányba haladok, és elégedett vagyok az autóval. Szeretek vezetni ezen a pályán, akár nedves, akár száraz, mindig jó."

000 facebook_banner.jpg

Rosberg az elégedettség mellet azt is elárulta, kissé csalódott az öthelyes rajtbüntetés miatt.

„Az egyetlen dolog, ami megnehezíti a helyzetet, az a sebességváltó probléma még Silverstone-ban, amiért ki kell cserélni a váltót, és egy újat berakni, ami öt rajthelyes büntetést jelent számomra a vasárnapi rajtrácson. Ez nem teszi könnyebbé a dolgomat, és főként azért nem túl jó dolog, mert ez a hazai versenyem" – nyilatkozta Nico Rosberg a mai szabadedzések után.

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel-gif.gif

Szólj hozzá

mercedes f1 schumacher rosberg forma1 formula1 német nagydíj