2012. aug 05.

F1 Görögország a Formula-1-be menekülne a válság elől - Ecclestone határozott véleménye

írta: FormaNet
F1 Görögország a Formula-1-be menekülne a válság elől - Ecclestone határozott véleménye

Míg számtalan, jelenleg a naptárban lévő Formula-1-es pálya gazdasági gondokkal, és ezzel együtt fizetési nehézségekkel küzd, addig az elmúlt hónapokban többször is az államcsőd közelébe került Görögország a száguldó cirkuszba való előremenekülésben látja a gazdasági fellendülés egyik lehetőségét. A jelek szerint az F1 vezére, Bernie Ecclestone az euróövezet válsága miatt húzódozik a görög futamtól, sőt Görögország megsegítését is hibás lépésnek látja.

Ecclestone 10 évet is kaphat.jpg

Csütörtökön egy figyelemreméltó nyilatkozatot tett a görög Oktatási, Vallási ügyekért is felelős, Kulturális és Sportminiszter, Costas Tzavaras, mely szerint szívesen látná országában a Formula-1 mezőnyét a közeljövőben.

„Országunk ebben a kritikus pillanatban minden erőfeszítést megtesz azért, hogy népszerűsítse, és a nemzetközi érdeklődés tekintetében vonzóvá tegye Görögországot, és ennek támogatása üdvözölendő."

„A lehetőség egy Formula-1-es verseny megtartására Pireusban olyan várakozásokat vethet fel, mely javítaná az idegenforgalmunkat, és elősegítené a történelmi Pireus kikötőjének, és a tágabb környezetének felvirágzását. Ezzel párhuzamosan lehetőség nyílhat arra, hogy új munkahelyek létesüljenek, és pozitív hatása lehetne arra is, hogy országunk ismét a nemzetközi turizmus helyszínévé váljon."

"Kormányunk legfontosabb prioritása jelenleg, hogy minden eszközt megragadjunk a fejlődés tekintetében, és hasonló kezdeményezésekkel haladjunk a megfelelő irányba."

A görög vezetés lépése talán logikusnak tűnhet, hiszen az ország hatalmas történelmi, és sporttörténeti hagyományokkal rendelkezik, a pireusi kikötő pedig Európa legnagyobb, a világ harmadik legnagyobb utasforgalmát lebonyolító hajózási kikötője. Athén közelsége (kb 15 km) szintén rendkívül vonzóvá teheti a területet.

A görögök elképzelése egy F1-es futam megrendezésére nem teljesen új keletű, tavaly júniusban már komolyabban el kezdtek foglalkozni a kérdéssel, sőt 2011 októberében az FIA-t hivatalosan is megkeresték az elképzeléssel.

Decemberben az FIA Új-Delhiben megtartott díjátadó gáláján Vassilis Despotopoulos, a Motorsport Világtanács görög származású tagja találkozott Bernie Ecclestone-nal, és ekkor hivatalosan is bejelentették csatlakozási szándékukat a Formnula-1-hez.

Az ország pénzügyi válsága miatt az elképzelés további konkretizálása pár hónapig szünetelt, májusban azonban már kész tervekkel álltak Ecclestone és az FIA elé, Thanasis Papatheodoru tervező dokumentációját is mellékelve.

Ecclestone az elmúlt hónapban az európai pénzügyi válság kapcsán igen érdekes véleményt fogalmazott meg a görögökről. A FOM vezér úgy vélte, nem kellett volna 130 milliárdos segélyt folyósítani az országnak, inkább hagyni kellett volna, hogy kilépjenek az eurozónából.

„A görögök kisegítése nem segíti az euró erősödését, sőt pont ellenkezőleg, mivel még több nyavalyás pénzt kell majd nyomtatni" – nyilatkozta Ecclestone, aki hozzá tette: „El kellett volna engedni Görögországot. A görögök megpróbálkoztak egy F1-es versenyt is szervezni."

A fehér lovag szerint a Formula-1 részben el van szigetelve az Európát érintő pénzügyi válságtól, egyrészt a dollárelszámolás miatt, másrészt a 20 versenyből idén 12 Európán kívül zajlik.

Ecclestone elmondta, hogy mindig is ellenezte az euró bevezetését, mivel a kontinens országainak ipara, és gazdasága túlzottan is változatos ahhoz, hogy egységes valuta alapján tudna működni.

000 facebook_banner.jpg

A görögök már februárban megkapták a segélycsomagot, ám azt csak a májusi, és júniusi, kétfordulós választást követően hívhatták le, és a hatalomra került új miniszterelnök, Antonis Samaras azonnal Európai Unióhoz fordult, hogy a segéllyel kapcsolatos szigor enyhítését kérje, mivel az rendkívül népszerűtlen megszorításokat okozna az ország lakossága irányába.

„Ettől a pillanattól kezdve azt mondom, az euró bevezetése nagy hiba volt. Ez egy politikai döntés volt, mivel Németország és Franciaország úgy gondolta, képesek lesznek kontrollálni egész Európát. Nem hibáztathatjuk őket, hogy ezt megpróbálták. Akkor ez jó ötletnek tűnhetett" – nyilatkozta Ecclestone.

Hogy az F1 teljhatalmú ura mennyire veszi komolyan a görögök elképzelését, egyelőre nem tudható, ám pontosan az Európát érintő pénzügyi válság miatt nem valószínű, hogy az elkövetkező években újabb európai, eddig még nem tervezett helyszínnel bővülne a futamrendező országok sora.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

görögország forma1 formula1 bernie ecclestone görög nagydíj