2012. aug 07.

F1 A Pirelli a folytatáshoz tudni szeretné, hogy a csapatok akarnak-e olyan kihívásokat, mint idén

írta: FormaNet
F1 A Pirelli a folytatáshoz tudni szeretné, hogy a csapatok akarnak-e olyan kihívásokat, mint idén

Idén bőven volt részünk izgalmas stratégiai csatákban, ami jelentős részben köszönhető a Pirelli abroncsoknak, illetve azok olykor rejtélyes viselkedésének, amivel a legtöbb alakulat igen nehezen boldogul. Ennek köszönhetően nem egyszer előfordult ebben a szezonban, hogy egy-egy nagyobb versenyzőt is megviccelt a futam alatt „elfogyó” gumi, és persze a kritikák sem maradtak el az olasz márka felé.  Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója értékelte az első félidőt, az idei Pirelli abroncsok kezeléséről, beszélt a tapasztalatokról, valamint arról, hogy a csapatok számára mennyire volt kihívás kiismerni az idei keverékeket.

pirelli.JPG 

A Pirelli idén nagy szerepet játszik a Formula-1-ben, hogyan értékeli a szezon első felét a cég szemszögéből?

Paul Hembery: A sportot tekintve nagyon boldoggá tesz, hogy jól szerepelünk a bajnokságban. A szezon kezdetekor különböző csapat autóiban ülő győzteseket láthattunk, és természetesen sokkal nagyobb a verseny, mint az elmúlt években. Köszönhetően ez részben a nagycsapatok által használt diffúzorok és flexibilis szárnyak elmaradásának is. Ez hatással van az autók teljesítményére. Kombinálva ezt a fajta küzdelmet azzal, amit mi adunk a gumik által, azt hiszem nagyon sok izgalmas versenyt fogunk még látni, hiszen a szezon ezen a ponton még messze nem ért véget. Ilyen az elmúlt években nem igazán fordult elő.

Ezeknek a változásoknak volt köszönhető az is, ahogy az autók az abroncsokat kezelik?

PH: Az idei autókkal mi csak februárban találkoztunk, ami problémát okozott. Két éves autókkal, konkrétan egy módosított Toyotával teszteltük az idei keverékeket, hogy hasonló beállításokat, leszorítóerőt és egyensúlyt érhessünk el, mint a 2011-es versenygépeken. Éppen ezért számunkra is nagy kihívást okozott az idei keverékek kifejlesztése, többek között azért is, mert az autók egyensúlya is megváltozott, és az aerodinamikai változtatásoknak köszönhetően a hátsó gumik sokkal nagyobb terhelésnek lettek kitéve. Ezért a hőmérséklet is különbözik az első és a hátsó gumiknál, és ez talán hatással van arra, hogy a csapatok extra technikai kihívásoknak vannak kitéve, és ez a legtöbb amit várhatunk.

A Pirelli az idei évre  jó néhány változtatást hajtott végre a gumikkal. Ilyen volt például a gumik érintkezési felületének megnövelése elől és hátul. Ennek köze van a leszorítóerőt érintő szabályváltoztatásokhoz?

PH: Úgy éreztük, hogy az idei autóknak nagyobb tapadási felületre lesz szükségük a kevesebb leszorítóerő miatt, úgyhogy ez szándékos volt. Amire viszont mi sem gondoltunk, hogy ilyen nagyon lesz a különbség az autó első és hátsó része között. Ez nagyon jellemző erre az évre, és számtalan csapatnál láthatjuk, hogy küzd azért, hogy hasonló hőmérsékletű legyen az első és a hátsó abroncs is. Nagyon nehéz optimalizálni, hogy mindkét keverék ugyanúgy működjön. Kérdés az, hogy melyiket akarod maximalizálni és optimalizálni. A versenyt ugye 150kilogrammal, teljesen megtankolt állapotban kezdik, és a fogyó üzemanyag által könnyülő autó más teljesítményre készteti az abroncsokat. Úgyhogy nem tagadom, mindez nagyon nagy technikai küzdelem a csapatoknál.

Amikor a csapatok arról beszélnek, hogy nagyon szűk a működési tartománya az abroncsoknak, akkor arra gondolnak, hogy az egyensúly a magas és alacsony üzemanyagszint között tér el jelentősen,  az időmérőn és a versenyen?

PH: Hogy őszinte legyek szerintem kevésbé érzékenyek, és a különbség a két keverék között tágabb. Előfordulhat, hogy az egyik tökéletesen működik, a másik meg nem annyira, és esetleg a hűvösebb időjárás is problémákat okozhat. Láthattunk ehhez hasonlót Silverstone-ban is például, amikor a lágy keveréknek egy kis hideg kellett ahhoz, hogy működőképes legyen. Úgy gondolom ez a „szűk tartomány” kissé túlzás és igenis nagy a különbség a két keverék között, így az egyikkel ki kell egyezni a megfelelő működés érdekében. Az európai szezon pont ezért nehéz, mert nem lehet kiszámítani milyen időjárás uralkodik. Egy hosszabb versenyen lehet akár 15, 35, 40 fok, sőt az esőre szintúgy számítani kell.

Mit gondol, látunk majd olyan csapatot, ahol kiemelkedően jól bánnak a gumival, mint a tavalyi évben?

PH: Úgy gondolom már láttunk is. Magyarországon, Kimit (Räikkönen), aki elég határozottan jött fel az élre. Szóval semmi kétség, az élen versenyzők rendkívüli módon tudják kezelni a gumikat.

A szabályváltozások még nem teljesen tisztázottak 2013-ra, de úgy néz ki, kevesebb lesz a változtatás a leszorítóerővel kapcsolatban. Lehetséges, hogy a gumik ismét megkeverik a kártyákat, mint ahogy azt az idei év elején láthattuk, ami a rajongóknak kedvezett, de a csapatoknak talán nem annyira?

PH: Valószínűleg több pilóta nem élvezte ezt. A csapatokkal az a helyzet, - ha beszélgetünk a technikai szakemberekkel - ők csak szeretnék azt tudni, hogy egyenlők-e a feltételek, és céljuk, hogy a többi csapatot maguk mögött hagyják. Ha gyakorlatiasan közelítjük meg a dolgot, ez a mérnökök feladata. Természetesen a pilóták elégedetten szeretnének vezetni, és szeretnének a dobogó tetején állni, de ez igaz minden motorsportra. A rajongók hatalmas többsége nagyon elégedett, de van néhány ember, aki egyszerűen csak azt akarja látni, hogy technikailag a végsőkig lehet nyomni  - beleértve a motorokat, és minden mást -, és próbálják a szabályokhoz mérten létrehozni a leggyorsabb autókat. Mikor az új piacszerzésre gondolunk, az azt jelenti, hogy megpróbálunk terjeszkedni Ázsiában, Indiában, és visszatérni az USA-ba, és igyekszünk gondoskodni arról, hogy a sport szórakoztató és izgalmas legyen a szurkolók számára. Ha a tévében azt látják, hogy az autók csak köröznek, akkor elfordulnak a sporttól, és nagyon nehéz ezt visszacsinálni. Ha egy olyan országban élsz, ahol nincs történelme a Formula-1-nek, akkor ez egy probléma. Olyan emberekre van szükségünk, akik a sport felé fordulnak, élvezik és szurkolnak, mert ez a sport izgalmas számukra. Ezt valószínűleg a legtöbb európai szurkoló megérti, hiszen más sportokkal is versengünk. Az rendben van, hogy az emberek nézhetik a Premier League-et a Sky csatornán az Egyesült Királyságban, és azt mondják, hogy a Formula-1 szeretne eljutni erre a szintre. De ahhoz, hogy mindez megtörténjen, a Formula-1-nek fel kell vennie a versenyt a Premier League-gel, az NFL-lel és számtalan sporttal. Szóval erről csak úgy tudunk gondoskodni, hogy a közönség azt látja, hogy a pilóták valóban versenyeznek és csatáznak. Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a technikai kihívások között, biztosítani kell a megfelelő pilótákat, és nagyon izgalmas futamokat kell rendeznünk. Azt hiszem jelenleg mi vagyunk azok, akik a paddock bennfenteseként a legjobb kapcsolatban vagyunk a szurkolókkal, és valóban rengeteg kérdést kapunk, hogy ki nyeri meg a következő versenyt, és ki nyeri meg az időmérőn a pole-t...stb. És remek dolog egy ilyen helyzetben lenni.

000 facebook_banner.jpg

Van esetleg már valami tervezet a jövő évi keverékekkel kapcsolatban?

PH: Rajta vagyunk az ügyön. Néhány változást terveztünk az idei évben, de inkább arra jutottunk, hogy nem hozzuk be, mert annyira éles a csata a csapatok között, hogy bárminemű változtatás egy-egy csapatnál balul sülhetne el, vagy egyeseknek előnyt jelenthetne, úgyhogy az idei évre ezt feladtuk. A jövőre nézve pedig akad néhány olyan terület, ahol javítani szeretnénk. Mindenképp javítani fogunk a vizes pályára alkalmas gumijainkon és az intermediate gumikat is, kicsit közelebb hozzuk a nedves körülményekhez való használathoz. Szinte minden évben dolgozunk a hólyagosodás ellen, illetve a gumi széleinek túlmelegedésén is. De a keverék és a felépítés a jövőre nézve még nincs eldöntve. Először is meg kell értenünk, hogy a csapatok mekkora kihívást szeretnének a közelgő, 2014-es szabályváltoztatások mellé. Előfordulhat, hogy nem szeretnének plusz küzdelmeket a következő szezonban, pont a közelgő 2014-es év miatt. Ha viszont igen, akkor ismét betervezünk valami drámai változtatást.

FormaNet, Németh Dániel

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

f1 pirelli formula-1 paul hembery