2012. sze 13.

F1 Ecclestone már nem aggódik az új motorok hangja miatt?

írta: FormaNet
F1 Ecclestone már nem aggódik az új motorok hangja miatt?

Az elmúl év egyik legnagyobb, pályán kívüli vitáját kiváltó ügy, a 2014-től bevezetésre kerülő 1,6-os turbómotorok kérdése. A vita 2011-ben úgy tűnt, lezárult azzal, hogy a csapatok a bevezetés egy éves elhalasztását követően elfogadták az FIA döntését, ám a történet mégsem ért véget. Míg egyes istállók a megemelkedő költségek miatt aggódnak, addig Bernie Ecclestone és a rendező pályák jelentős része a jelenlegi hanghatások elmaradása miatt érvelnek az új formula bevezetése ellen. Az Olasz Nagydíj hétvégéjén azonban úgy tűnik, a hanghatással kapcsolatosan megváltozott az F1 teljhatalmú urának véleménye.

Ecclestone és Montezemolo motorhang.jpg

Az olasz versenyhétvégén az F1 prominensei, Bernie Ecclestone, a FOM vezére, Jean Todt, az FIA elnöke, és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megbeszéléseket folytattak, és az aktuális témák mellett a sport jövője is szóba került.

Az F1 jövőjét jelentősen meghatározó egyik fő téma természetesen, az FIA által szorgalmazott, üzemanyag-takarékos 1,6-os turbómotorok kérdése volt. A bevezetést ellenzők táborának leghangosabb, és egyben legbefolyásosabb alakja, maga Ecclestone, aki azért aggódik, hogy a jelenlegi V8-as motorokhoz képest elmaradhat a megszokott hanghatás, ami a pályákon jelentős nézőszám csökkenéshez vezethet.

Ecclestone Montezemolo elnök vendégeként látogatást tett a Ferrari gyárában is, és többek között ellátogatott a gyár motorrészlegébe, ahol nemrégiben beindították a legendás alakulat első, márt a 2014-es szabályoknak megfelelő motorját. A FOM vezére is láthatta a motort működés közben, és ami talán még fontosabb, hallhatta azt a bizonyos motorhangot, mely miatt annyi vita és aggodalom volt az elmúlt egy év során.

000 facebook_banner.jpg

A német Auto Motor und Sport jelentése szerint az új motorformula látványa, és főleg hangja, még a hanghatás elmaradásáért aggódó fehér lovagot is lenyűgözte. Ezzel talán megszűnhet egy olyan, az F1 jövőjére nézve is igen veszélyes vita, mely egy éven keresztül komoly feszültséget generált a bevezetése mellett érvelő gyártók, és annak ellenzői között.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

ferrari forma1 fia motorhang bernie ecclestone luca di montezemolo új motorformula