2012. sze 14.

F1 Futamgyőzelem nélküli vb cím? - Räikkönent nem érdekli a statisztika

írta: FormaNet
F1 Futamgyőzelem nélküli vb cím? - Räikkönent nem érdekli a statisztika

A Formula-1 eddigi 62 szezonja során még egyszer sem fordult elő olyan, hogy valaki futamgyőzelem nélkül szerezzen világbajnoki címet. Az is mindössze kétszer történt meg, hogy egyetlen győzelem is elég legyen a bajnoki trófea megszerzéséhez. A Lotus finn klasszisát, Kimi Räikkönent azonban nem érdekli a statisztika.

Kimi-Raikkonen.jpg 

Az idei, meglehetősen kiszámíthatatlan szezon 13. futamát követően a két év ralizás után visszatérő Kimi Räikkönen 141 pontjával a harmadik helyet foglalja el a pilóták pontversenyében úgy, hogy két közvetlen riválisa, Lewis Hamilton és Fernando Alonso 3-3  futamgyőzelmet könyvelt el eddig 2012-ben, míg a finn klasszis egyet sem. Ettől függetlenül mindössze 38 ponttal marad el az éllovas Alonsótól, és csak egy pont a hátránya Hamiltonhoz képest.  

Kimit egy ponttal követi a mostanában több okból is gyengélkedő Sebastian Vettel, és kilenc ponttal a másik Red Bull pilóta, Mark Webber. Figyelembe véve, hogy még hét futam van hátra az idei világbajnoki sorozatból, egyértelműen kijelenthető, hogy a finn teljes értékű tagja, és valódi esélyese, a címért harcolók öt fős csapatának.

A pontverseny első hét helyezettje (Webbert követi Jenson Button és Nico Rosberg) Räikkönen kivételével már rendelkezik futamgyőzelemmel ebben a szezonban. Eddigi következetes, ám futamgyőzelem nélküli pontgyűjtögetését figyelembe véve azonban még az is előfordulhat (a riválisok egymás elleni harca okán), hogy győzelem nélkül is megnyerheti a 2012-es világbajnokságot.   Ez lenne az első eset a száguldó cirkusz történelmében, hogy olyan pilóta bajnoki címéhez gratulálna a világ, aki ezt folyamatos jó- és következetes teljesítménnyel, ám győzelem nélkül szerezte meg. Ennek az elvi lehetősége nem zárható ki, és koránt sincs olyan távol a realitástól, mint amennyire első hallásra/olvasatra tűnik.

Az F1 eddigi szezonjai során az is csak két alkalommal fordult elő, hogy egyetlen nagydíj győzelem elég legyen a világbajnoki cím megszerzéséhez. Elsőként 1958-ban Mike Hawthorn érte el ezt a bravúrt, aki a Ferrarival egyetlen győzelmét Reimsben, a Francia Nagydíjon szerezte. Hawthorn a francia versenyen megfutotta a leggyorsabb kört is, ezzel plusz egy pontot kapott, és ha így nézzük, ez a pont jelentette számára az év végén a világbajnoki címet, a három futamgyőzelmet is szerző Stirling Mosst megelőzve.

A második - és eddig utolsó - eset, hogy egy győzelmi trófea is elég volt a világbajnokság megnyeréséhez, Räikkönen honfitársa, Keke Rosberg nevéhez köthető az 1982-es (a Ferrari számára tragikus) szezonból.

Az idei helyzetet az teszi még különlegesebbé, hogy Alain Prost 1989-es diadala óta (amikor a McLaren színeiben négy futamgyőzelemmel szerezte meg harmadik világbajnoki címét Senna előtt) egyszer sem fordult elő, hogy az adott év világbajnoka öt futamgyőzelemnél kevesebbet szerezzen győztes szezonjában. Felmerül a kérdés, ha idén megtörténne, hogy Räikkönen futamgyőzelem nélkül lenne világbajnok, az jelentené-e a verseny, vagy a pontrendszer hibáját?

A finn klasszist mindenesetre nem érdekli a statisztika, és úgy gondolja, attól még ugyanolyan boldog lenne, ha győzelem nélkül ünnepelhetné második világbajnoki címét.

„Aki az év végéig a legtöbb pontot gyűjti, az nyeri a világbajnokságot. Nem érdekelne, hogy nem nyertem versenyt, mert maga a világbajnokság sokkal fontosabb, mint az, hogy megnyerjek egy versenyt.”

A hátralévő hét futamon három olyan pálya következik, mely a finn világbajnok számára ismeretlen: a koreai pálya, az indiai aszfalt, és a mindenki számára új austini létesítmény. Amikor Räikkönent arról kérdezték, hátrány lesz-e számára a három ismeretlen versenyhelyszín, röviden így felelt: „Nem hiszem. Nem okoz túl nagy problémát egy új pályát megtanulni, és ha nem sikerül azokon jól szerepelni, akkor  sem lesz ürügy, hogy nem ismertem addig.”

000 facebook_banner.jpg

A jégember ugyan elismerte, hogy Enstone-ban szimulátoron már kipróbálta mind a három pályát, azonban azt is hozzátette, hogy szerinte nem ez a legjobb módja annak, hogy valóban megfelelően feltérképezzen egy ismeretlen aszfaltcsíkot.

„Voltam szimulátorban, de ez nem ideális módszer arra, hogy megtanuljam az ottani távolságokat. A szimulátor elsőre talán jó, de úgy hiszem, inkább majd alaposan szétnézek, amikor ott leszek” – nyilatkozta Kimi Räikkönen.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

f1 kimi raikkonen vb cím formula-1