2012. dec 02.

Az FIA kiadta a 2013-as nevezési listát, melyen 11 csapat szerepel

írta: FormaNet
Az FIA kiadta a 2013-as nevezési listát, melyen 11 csapat szerepel

A Formula-1 irányító testülete, az FIA kiadta a 2013-as nevezési listát, melyen 11 csapat neve szerepel. Ahogy arra számítani lehetett, a HRT úgy tűnik hivatalosan is búcsúzott a szériától, bár a helyzetről egyelőre nem nyilatkoztak.

Forma-1.jpg

Szombaton az FIA által közzétett 2013-as nevezési listáról egy csapat, a HRT neve hiányzik, ami valószínűleg senkit nem lepett meg, hiszen a tulajdonos, a Thesan Capital befektetőcsoport vezetése még az USA Nagydíj előtt elmondta, vevőt keresnek, sőt egy kínai vállalattal (Chery Automobile)  való tárgyalásokról is hallani lehetett, de úgy tűnik megállapodás nem született. A hírek szerint a csapat most azon dolgozik, hogy adósságait rendezze a hitelezők felé. A HRT képviselői egyelőre nem nyilatkoznak a jelenlegi helyzetről, de a finanszírozási gondok már a szezon utolsó versenyein is egyértelműen láthatóak voltak, amikor alkatrészek hiányában Narain Karthikeyan és Pedro de la Rosa rendszerint csak a szabadedzések második felében hajtott pályára.

A HRT-t eredetileg az ex F1-es pilóta , Adrian Campos hozta létre Campos Meta néven, de a csapatot már akkor meg kellett menteni, mielőtt 2010-ben felsorakozhatott volna a rajtrácsra. Jose Ramón Carabante tulajdonában a kiscsapat végül Hispania Racing Team névvel indult el F1-es útján, majd 2011 közepén egy spanyol befektetőcsoport, a Thesan Capital vásárolta meg. Az új tulajdonos megpróbálta feléleszteni az istállót, és többek között egy új csapatfőnökkel, egy új, madridi bázissal egyértelmű céljuk volt, hogy egy stabil középcsapattá fejlődjenek. A spanyol csapat álmai azonban úgy tűnik véget értek, hiszen az ötszázezer dolláros nevezési díjat nem sikerült befizetniük.  A Super Aguri 2008-as megszűnése óta a HRT az első privát csapat, mely bezárta kapuit.

Az FIA szombaton közzétett 2013-as nevezési listája még némileg hiányos, sőt egyelőre még olyan nevek is hiányoznak róla, melyeket a csapat már hivatalosan nyilvánosságra hozott, többek között a Saubernél sincs még feltüntetve Pastor Maldonado és Esteban Gutierrez.

1 Sebastian Vettel, Red Bull

2 Mark Webber, Red Bull

3 Fernando Alonso, Ferrari

4 Felipe Massa, Ferrari

5 Jenson Button, McLaren

6 Sergio Perez, McLaren

7 Kimi Raikkonen, Lotus

8 Lotus

9 Nico Rosberg, Mercedes

10 Lewis Hamilton, Mercedes

11 Sauber

12 Sauber

14 Force India

15 Force India

16 Pastor Maldonado, Williams

17 Valtteri Bottas, Williams

18 Toro Rosso

19 Toro Rosso

20  Caterham

21 Caterham

22 Marussia

23 Marussia

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

forma-1 fia hrt formula-1 nevezési lista