2013. jan 14.

F1 A Pirelli idén az agresszívebb megközelítést preferálja

írta: FormaNet
F1 A Pirelli idén az agresszívebb megközelítést preferálja

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery elárulta az olasz márka idei terveit, melyek szerint a gumiabroncs-választás 2013-ban agresszívebb megközelítéssel történik majd, ám úgy véli, mindez nem okoz majd olyan nagy nehézségeket az alakulatoknak, mint a tavalyi szezonban.

 Pirelli-PZero-Red-supersoft.jpg

 

Az olasz gumigyártó idén is változtat az abroncsok szerkezetén, annak reményében, hogy fenntartsa az izgalmakat. Ettől függetlenül a gyártó Motorsport igazgatója, Paul Hembery úgy gondolja, a csapatok már a szezon elejétől kezdve képesek lesznek kihozni a gumikból a maximumot, és nem lesz olyan zűrzavar, mint a 2012-es év első felében.

„Tavaly jól dolgoztunk, és bár a szezon vége felé talán kissé konzervatívak voltunk, de reméljük most is tudunk hozni néhány kihívást” – nyilatkozta a szakember a Sky Sports-nak adott interjúban.

„Ez valószínűleg nem lesz ugyanolyan, mint 2012-ben, mert az autók nem sokat változnak, vagyis a csapatok nagyon hasonló platformon dolgoznak, így sokkal jobban megértik az autót, ami egyben azt is jelenti, hogy a gumikból sokkal gyorsabban kihozzák majd a maximumot, mint 2012-ben. Mi most jóval agresszívebb megközelítést alkalmazunk majd, és reméljük, okozhatunk néhány meglepetést.”

Tavaly az évadzáró Brazil Nagydíj hétvégéjén a csapatoknak már volt alkalmuk tesztelni az idei gumikat, és Hembery elmondta, hogy elégedettek voltak a visszajelzésekkel.

„Természetesen néhány csapat inkább a bajnokságra összpontosított, de azok a visszajelzések, amiket kaptunk, összhangban voltak a saját adatainkkal. Örömünkre szolgált, hogy az alakulatok nem éreztek túl nagy változást. Talán az aerodinamikára kicsit hatással van, de a jelentős változások majd 2014-ben jönnek, így a csapatok most elégedettek lesznek, hogy nincsenek túl nagy kihívások ezen a területen.”

„Majd meglátjuk hogyan alakulnak a téli tesztek, bár ilyenkor még általában 15 foknál alacsonyabb a hőmérséklet, ami szokatlan eredményeket szülhet a vegyületek teljesítményét illetően.”

000 facebook_banner.jpg

Tavaly a szuperlágy abroncsokat mindössze négy alkalommal vetette be az olasz márka, és Hembery elismeri, hogy ennél azért sokkal többször is választhatták volna a piros jelölésű keveréket.

„Tavaly a szezon végén, az utolsó négy versenyen is tudtuk volna használni őket, mert a csapatok nagyon jó munkát végeztek. A világ legjobb mérnökei és pilótái valóban megtalálták a módját, hogy ne szemcsésedjenek túl korán az abroncsok. Nem mondom, hogy idén minden alkalommal szuperlágy keveréket fogunk szállítani, de azt már most tudjuk, hogy sokkal agresszívebb döntéseket fogunk hozni.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 pirelli formula-1 gumikeverékek paul hembery