2013. jan 24.

F1 Európai pályák furcsa háborúja - A Nürburgring, és a Red Bull Ring

írta: FormaNet
F1 Európai pályák furcsa háborúja - A Nürburgring, és a Red Bull Ring

Egyre bizonyosabb, hogy az idei szezon a tervezett húsz futam helyett mindössze 19 versenyből áll majd, miközben az F1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone tovább dolgozik azon, hogy az eddigi menetrendnek megfelelően az idei Német Nagydíjat a pénzügyi válsággal küszködő Nürburgring rendezhesse meg. Eközben a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz a Red Bull Ring mellett érvel.

nürburgring.JPG

A bajbajutott pálya júliusban fogadná a program szerint a mezőnyt, ám ha nem sikerülne a megfelelő mentőcsomag még időben, úgy idén is Hockenheimben rendezik meg a Német Nagydíjat.

„A lehető legjobban igyekszem dolgozni azért, hogy ne veszítse el Németországot a Formula-1” – nyilatkozta Ecclestone az Allgemeine Zeitung című német lapnak.

Az újság úgy értesült, hogy továbbra is folynak a tárgyalások a 82 éves brit üzletember, és a Nürburgring szervezői között, ám megállapodás még nem született.

A Nürburgring részéről egyelőre senki sem kommentálta a jelenlegi helyzetet.

Hogy Ecclestone önzetlenül próbál megmenteni egy legendás európai pályát egy olyan időszakban, amikor ő maga próbálja az F1-et minél jobban elszakítani az öreg kontinenstől, vagy a német ügyészség eddig még lezáratlan vizsgálata a motiváló tényező, egyelőre nem tudható. Az F1 számára azonban mindenképpen fontos lenne a Nürburgring fennmaradása.

Miközben Ecclestone a legendás német pályát szeretné megmenteni, a Red Bull osztrák tulajdonosa, Dietrich Mateschitz arról beszélt, hogy a most már a Red Bull tulajdonában lévő egykori A1 ring (ma már Red Bull Ring) rövidesen újra F1-es futamot rendezhet annak ellenére, hogy Ecclestone nemrégiben még a szállodai szobák, és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt kizárta ezt a lehetőséget.

Red Bull Ring Spielberg.jpg

Miután New Jersey egyértelművé tette, hogy idén nem készülnek el a pályával, az Istanbul Park mellett a Red Bull Ring neve is felmerült, mint a 20. futamnak helyet biztosító helyszín. A pálya felújítását követően maga Ecclestone is úgy nyilatkozott, hogy kiváló aszfalt egy F1-es futam megrendezésére, ám a fehér lovag szerint a vendégszobák száma miatt az ötezer lakosú Spielberg nem tudna megbirkózni egy ilyen rendezvénnyel. Hogy ez Ecclestone részéről valódi aggály, avagy csak nem szeretné magát egy európai pálya mellett elkötelezni, nem tudható, egy azonban bizonyos: az aszfalt összesen hét alkalommal fogadta a szériát 1997-től 2003-ig, és ebben az időszakban sem látogattak kevesebben az Osztrák Nagydíjra, mint amennyien napjainkban megnéznék a futamot.  

Mateschitz a Speed Weeknek erről így nyilatkozott: „Sokan támogatják a spielbergi nagydíjat. Számtalan körülmény, és tényező is indokolná, de hogy valaha is újra megtörténik-e, erről rengeteget lehetne spekulálni, és ez az a valami, amit ez a társaság nem tesz.”

000 facebook_banner.jpg

A Red Bull és a Toro Rosso csapattulajdonosa azonban hangoztatja, hogy komolyan kell venni az ő nagydíj rendezési törekvéseit, ám azt is hozzá tette, hogy ha ez egyszer bekövetkezik, az még legalább három öt év múlva lesz. Az osztrák milliárdos ezzel talán arra célzott, hogy akkorra meglehet, hogy már nem Ecclestone áll majd a széria élén, vagy arra, hogy addigra jelentősen javul az infrastruktúra, és bővül a szállodai szobák száma,  az azonban tudható, hogy Mateschitz nem szokott a levegőbe beszélni.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

nürburgring forma1 mateschitz bernie ecclestone formula-1 red bull ring