2013. már 24.

F1 A Mercedesnél nincs feszültség a csapatutasítás miatt

írta: FormaNet
F1 A Mercedesnél nincs feszültség a csapatutasítás miatt

Amíg Sepangban a futamgyőzelemért két Red Bull vívott nagy csatát, addig a dobogó legalsó fokáért Lewis Hamilton és Nico Rosberg szállt harcba, ám a Mercedesnél vagy határozottabbak voltak az utasítások, vagy Rosberg volt engedékenyebb, de végül kettőjük párharca elmaradt. Hamilton a dobogón láthatóan nem volt túl boldog, és elismerte, hogy Rosbergnek kellene ott állnia, a német versenyző azonban nem neheztel csapatára, és biztos benne, hogy fordított sorrendben is ugyanezt az utasítást kapták volna.

hamilton - rosberg - sepang.jpg

Nico Rosberg a negyedik helyen szelte át a célvonalat, csapattársa, Lewis Hamilton mögött, aki szemmel láthatóan az utolsó néhány körben lassabb volt (mert spórolnia kellett az üzemanyaggal), ennek ellenére Ross Brawn csapatfőnök nem engedte, hogy a két Mercedes egymással csatázzon. A csapatrádión Rosberg hiába kérte, többször is, hogy megelőzhesse a lassabb Hamiltont, ám azt a határozott utasítást kapta, hogy a csapat érdekében tartsa meg pozícióját.

Rosberg engedelmeskedett, és nem is támadta brit márkatársát, majd a leintést követően elmondta, hogy a csapat részéről ez volt a helyes döntés, amit teljes mértékben elfogad.

„Ez egy csapatmunka, és én ezt tiszteletben tartom. Ez egy fontos nap volt számunkra, hiszen az elmúlt években nehéz időket éltünk meg, így mérföldkőnek számít, hogy most a harmadik-negyedik helyen végeztünk, és harcolhattunk a Red Bullokkal is. Érthető, hogy a csapat azt akarta, hogy a harmadik-negyedik helyen hozzuk be az autókat, és ha fordított pozícióba lettünk volna, akkor is ugyanez lett volna a helyzet. Lesz még időnk arra, hogy csapattársakként egymás ellen harcolhassunk” – nyilatkozta nagyon éretten Rosberg.

Lewis Hamilton a dobogós ceremónián láthatóan kicsit kényelmetlenül érezte magát, és nem is titkolta, nem túl örömteli számára ez a harmadik hely, mert igazság szerint csapattársának kellene ott állnia.

„Hogy őszinte legyek, úgy érzem, most Nicónak kellene itt állni. Ő jobb tempót diktált a versenyen. Nagyon nehéz volt lépést tartani a Red Bullokkal, de volt, hogy közel tudtunk hozzájuk kerülni, viszont így túl sok üzemanyagot fogyasztottam el. Az utolsó szakaszban már a gumik kezelése is nehéz volt számomra, és az üzemanyaggal is spórolnom kellett, ami sok időmbe került. Azt nem tudom, hogy Nicónál milyen volt a helyzet, de az biztos, hogy a gumikkal jobb munkát végzett. Ő egy nagyszerű csapattárs. Beszélni fogok a csapattal, vagy bocsánatot kérek. Mondtam neki, hogy fantasztikus munkát végzett, és ő érdemelné ezt a helyet, ahol most én vagyok. A bajnokság miatt a csapat úgy gondolta, hogy az a logikus, ha maradunk a helyünkön, de Nico ma intelligensebben vezetett, és jobban ellenőrzése alatt tudta tartani a dolgokat, mint én. Hogy a jövőben hagyni fogom-e, hogy megelőzzön? Talán igen” – utalta a brit arra, hogy most eggyel jön a német csapattársnak. Rosberg azonban nem érzi szükségét, hogy a mai engedékenységét a jövőben visszakérje.

„Örülök, hogy Lewis azt mondta, hogy ez fair dolog volt tőlem. Azt nem mondanám, hogy tartozik nekem, mert megértem a csapat helyzetét. Én a Mercedes pilótája vagyok, és a srácok otthon az életüket szentelik az autó építésének, és fantasztikus munkát végeznek. Persze van egy olyan oldala a dolognak, hogy jobban szeretnék egész végig padlógázon versenyezni és dobogóra állni, de ez az idő is eljön.”

000 facebook_banner.jpg

A csapatfőnök Ross Brawn természetesen rendkívül elégedett csapatával, és megérti, hogy Rosberg versenyezni akart, hiszen végre egy gyors autó volt alatta. 

„Ezen a hétvégén a csapatunk egy újabb lépést tett a helyes irányba. Nagyon jó volt az autónk, az opciós gumik is nagyon jól működtek, és a stratégiánk is jól sikerült. A harmadik szett slick gumin, a kemény keverékeken nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt, és itt egy kicsit visszaestünk. Az üzemanyag-fogyasztás nehezebben alakult, mint ahogy arra számítottunk, így a verseny vége felé néhány intézkedést kellett tennünk annak érdekében, hogy mindkét autónk befejezze a versenyt. Azt kértük Lewistól és Nicótól, hogy tartsák pozíciójukat, és ezt mindketten tudomásul vették. Bár ez Nico számára nehéz volt, és abszolút megértem, hogy csalódott, mert végre van egy olyan autónk, amivel harcolni lehet, de lesz még lehetőség arra, hogy jó eredményeket érjünk el ebben a szezonban. Arra összpontosítunk, hogy tartsuk a fejlődések ütemét, és büszkék lehetünk arra, hogy idei első dobogós helyezésünket sikerült megszereznünk.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes forma-1 rosberg maláj nagydíj sepang formula-1