2013. máj 23.

F1 Óvatos optimizmussal értékeltek a top pilóták

írta: FormaNet
F1 Óvatos optimizmussal értékeltek a top pilóták

A négy top csapat első monacói napja felemásra sikeredett, hiszen amíg a Mercedes és a Ferrari mondhatni tökéletes programot és eredményeket tudhat maga mögött, addig a Red Bullt és a Lotust nem kerülték el a különböző problémák és nehézségek. A versenyzők értékelése azonban nagyjából kiegyenlíti a helyzetet, ugyanis a remek napot záró Nico Rosberg és Lewis Hamilton inkább óvatos, miközben a haloványan szereplő Red Bull és Lotus versenyzői többnyire optimisták a hétvége további részével kapcsolatban.

rosberg monaco.jpg

A Mercedes csapat igen termékeny, és nem mellesleg eredményes napot zárt Monacóban, és a két szabadedzés tükrében beigazolódni látszanak azok a jóslatok, melyek szerint az egy körön rendkívüli tempót diktáló Ezüst Nyilak ezen a hétvégén kemény kihívók lehetnek a futamgyőzelemért folytatott csatában. Nico Rosberg mindkét szabadedzést az élen zárta, délután pedig csapattársa, Lewis Hamilton is felzárkózott mögé, ettől függetlenül mindketten úgy vélik, hogy sok munka vár még a csapatra, és Rosberg arra figyelmeztet, hogy az edzések eredményei még nem sokat jelentenek. A két pilótája összességében 150 kör felett teljesített a monacói versenyhétvége első napján, így az óvatos esélylatolgatás mellett azért természetesen mindkét – Monacóban élő – versenyző elégedetten nyugtázta a termékeny napot. 

Relax napszemüveg

Nico Rosberg:  Ez egy nagyon termékeny nap volt számunkra. Sok kört tettünk meg, és jól éreztem magam az autóban. Úgy tűnik, hogy egy körön ismét  gyorsak vagyunk, de keményen kell dolgoznunk a versenytempónk javításán. Érdekes lesz látni a hétvége további részében, hogy hol állunk a többiekhez képest, mert a mai eredmények nem igazán reprezentatívak.

Lewis Hamilton: A mai nap nagyon pozitív volt, és elégedett vagyok mindazzal, ami ma elértünk. Délután a hosszú etapokon egész jól mentünk, és úgy tűnik, a szuperlágy gumik is jól működnek. Javítanom kell még az egykörös tempómon, ami részben az autó egyensúlyán, részben pedig rajtam múlik. Az autó szinte tökéletes, a sebességünk is jónak tűnik, így ma este megvizsgáljuk majd az adatokat, és dolgozunk azokon a területeken, ahol még javulnunk kell a hétvége további része előtt.

vettel - monaco.jpgAz elmúlt három év fényében a Mercedes mellett előzetesen a Red Bull is favoritnak számított, hiszen a csapat 2010 óta nem talált legyőzőre MonteCarlo utcáin. Ehhez képest a pilóták ma kissé haloványan szerepeltek: a tavalyi futamgyőztes, Mark Webber egy 7. és egy 5. helyet tud felmutatni, a bajnokság éllovasának, Sebastian Vettelnek viszont csak egy 10. és egy 9. hely jutott. Ez utóbbi ráadásul mindkét alkalommal több, mint egy másodpercet kapott Rosbergtől, és (a többséggel ellentétben) a délután bevetett szuperlágy gumikon sem tudott javítani köridején. Webber nem aggódik túlságosan a nem túl erős kezdés miatt, Vettel viszont elismeri, ennél kicsit több sebességre vágyik.

Mark Webber: Azt hiszem, csütörtökön itt általában sosem vagyunk túl jók, így valójában ez a mai nap az elmúlt évek egyik legjobban sikerült napja volt. Itt nagyon magas szintű koncentrációra van szükség, és egy nagy kihívást jelentő helyszínről van szó, így nagyon sok mindent szeretnénk összesűríteni. Nyilván rövidtávon jó teljesítményt szeretnénk elérni, ezen kívül adatokat kell gyűjtenünk a rövid és a hosszú etapokról is, de azt hiszem, minden megvan. Van néhány gyors autó odakint, de ezt az utóbbi hétvégék szombati napján is láthattuk már. Összességében egy meglehetősen sima napunk volt, de még van elég dolgunk.

Sebastian Vettel: Úgy vélem, hogy összességében minden rendben volt. Sajnos délután elég sok időt elvesztettünk néhány változtatás miatt, de ezek a dolgok megtörténhetnek péntekenként, azaz ez esetben csütörtökön. Szeretnénk egy kicsit versenyképesebbek lenni, ezért meg kell próbálnunk jobb köridőket elérni. Délután problémák voltak a Kers-szel, így a második edzésen nem is használtam, de a srácok már tudják, hogy mi volt a baj vele.

alonso - monaco.jpgA Ferrari 2001 óta nem tudott futamot nyerni Moancóban, most azonban úgy tűnik megtörhet ez a ínséges időszak. A maranellóiak a Mercedeshez hasonlóan gond nélkül teljesítetni tudták programjukat, a nap végére pedig Fernando Alonso egy 2. és egy 3. leggyorsabb kört jegyezhet, míg csapattársa Felipe Massa mindkét szabadedzésen a negyedik helyen végzett. Ketten összesen több, mint 120 kört tettek meg az utcai pályán.

Fernando Alonso: Örülök, hogy minden tervezett programunkat sikerült ma teljesítenünk, ami nem feltétlenül magától értetődő dolog, hiszen itt bármi megtörténhet! Még ha pozitív érzéseim is vannak, ettől függetlenül továbbra sincs elképzelésem arról, hogy jelenleg hogy állnak az erőviszonyok. Erre még egy kicsit várnunk kell, mert egészen szombatig itt senki nem nyomja száz százalékosan, mert a korlátok túlságosan veszélyesek ahhoz, hogy már a szabadedzéseken kockáztassunk. Nem volt még sok idő az abroncsok összehasonlítására, de egyelőre semmi meglepetés nincs: a szuperlágy gumik kicsit gyorsabban kopnak. A rendelkezésünkre álló időt most az adatok elemzésével kell töltenünk, és meg kell találnunk a lehető legjobb stratégiát az időmérőre és a versenyre.

Felipe Massa: A hétvége eddigi részében az autó jól működött, és sikerült megfelelő tempót találnom. Mindkétszer az első ötben végeztem, ami fontos egy ilyen kiszámíthatatlan versenyen, mint a Monacói Nagydíj. Ezzel együtt jól tudjuk, hogy még sok tennivalónk van. Most elemezni fogjuk az adatokat, és megpróbáljuk megtalálni a helyes irányt, mert itt elengedhetetlen, egy olyan autó, ami az időmérőn gyors, a versenyen pedig következetesen teljesít. A Mercedes gyorsabbnak tűnik, így nem lesz könnyű dolgunk az időmérő előtt, de biztos vagyok benne, hogy minden rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy felvegyük velük a harcot.

raikkonen - monaco.jpgA négy topcsapat közül egyedül a Lotus F1 Team teljesített 100 kör alatt, ami többnyire Romain Grosjean második szabadedzésen történt balesetének köszönhető. A francia pilóta korlátnak ütközve kissé lebontotta autójának elejét, így délután mindössze 10 kört teljesített. Ami az eredményeket illeti, délelőtt Grosjean a harmadik helyen zárt, míg finn kollégája, Kimi Räikkönen kiszorult a top10-ből. Ezt követően, délután egy 6. és egy 7. hellyel kellett megelégedniük. A Jégember inkább a második gyakorlással volt elégedett, míg Grosjean értelemszerűen inkább az első szabadedzéssel. Összességében azonban mindketten optimisták, bár az egykörös tempón még mindig dolgoznia kell a csapatnak.

Kimi Räikkönen: Sokkal elégedettebb voltam a nap végén, mint délelőtt. Az első edzést a kormány javításával töltöttük, mert először nem volt jó, így néhány dolgot megváltoztattunk, és utána sokkal jobbnak éreztem. Van még néhány más terület, ahol javulnunk kell, de egyre erősebbek voltunk ma. Ahhoz, hogy pole-ban legyünk, még gyorsulnunk kell, és nekem is egy kicsit jobban kell vezetnem, aztán majd meglátjuk mi lesz.

000 facebook_banner.jpg

Romain Grosjean: Egy nagyszerű kezdést követően sajnálatos véget ért számomra a nap. Nem volt meg az a tapadás, amire számítottam amikor kanyarodtam, de a kocsival nem volt semmi gond. Elrontottam a fékezést, és a kanyarbejáratánál a sebességet is, és végül  nekiütköztem a korlátnak. Már nem volt lehetőségem a bukóteret választani, addigra már a kanyarodás mellett döntöttem. Van egy nagyon jó autónk, ami magabiztosságot ad, de sajnos most kicsit túl keményen nyomtam. Elnézést kérek a csapattól, és tartozom neki egy itallal a rájuk váró plusz munkák miatt. A mezőny szorosnak tűnik, de jó formában vagyunk, és alig várom már, hogy újra a pályán legyek, és a legjobb helyekért harcoljak.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes ferrari lotus forma-1 monte carlo red bull szabadedzés monacói nagydíj formula-1