2013. máj 25.

F1 Rosberg triplázott, Monacóban a Mercedesé az első sor

írta: FormaNet
F1 Rosberg triplázott, Monacóban a Mercedesé az első sor

Nico Rosberg és a Mercedes a fontos pillanatokban sem adta a hétvége korábbi szakaszában  kiharcolt elsőségét, és bár a Red Bull szemmel láthatóan jó irányt talált a csütörtöki edzésekhez képest, Sebastian Vettel és Mark Webber végül csak a második sort tudta megszerezni Rosberg és csapattársa, Lewis Hamilton mögött. A Mercedes német versenyzője zsinórban harmadik pole-ját szerezte meg a szezon hatodik kvalifikációján. 

rosberg-monaco.jpg

Az időmérő edzés előtti szabadedzésen Nico Rosberg magabiztos fölénnyel bérelte ki az első helyet, miközben több versenyző a szűk pálya falában landolt, köztük Felipe Massa és Romain Grosjean is, így a Ferrarinak és a Lotusnak bőven akadt munkája, hogy pályára küldhesse pilótáját a Q1-ben. A két alakulat közül csak a Lotus készült el a javításokkal, és bár a maranellóiak is bíztak abban, hogy Massa csatlakozhat, végül csak egy autóval tudták képviseltetni magukat. Azt már biztosan tudni lehet, hogy a délelőtti baleset következtében Massa autójának sebességváltója is megsérült, ezért csere miatt eleve öt rajthelyes büntetés várt volna rá, de így végeredményben nem sok jelentősége van a szankciónak.

Q1

Már az indítás előtt is eső áztatta a pályát, ami egy időre ugyan lecsendesedett, de a nedves aszfalton, köztes Pirelliken kezdődött meg a rajtpozíciókért való csatározás, és a kvali kezdete után néhány perccel újra eleredt. Jules Bianchi Marrusiája már az első pillanatokban megadta magát a pályán, így Massa mellett a francia újonc sem tudott egyetlen egy mért kört sem futni.  Rosberg délelőtti legjobb helyre elegendő ideje 1:14 volt, ehhez képest a vizes pályán  1:36-os körökkel indítottak a nagyok, majd a újra száradni kezdett, ám végül nem kerültek elő a slick abroncsok. A köridők persze folyamatosan javultak, olyannyira, hogy az utolsó pillanatokban még Charles Pic és Van der Garde is továbbjutó helyen állt, sőt ez utóbbi végül tovább is jutott a Caterhammel . A rossz ütemben való autózásban a Force India pilótája, Paul di Resta volt a legnagyobb vesztese, aminek egyértelműen nem örült a skót. Amikor csapata elnézést kért tőle a kiesésért, Di Resta egyszerűen nem akarta elhinni, hogy nem viccelnek. Végül 1:23.452-vel Pastor Maldonado lett a Q1 leggyorsabbja, míg a kiesők sorrendje Giedo van der Garde, Di Resta, Charles Pic, Esteban Gutierrez, Max Chulton, Jules Bianchi, és Felipe Massa volt.

Q2

Az időmérő középső szakaszának  elején a  szárazpályás abroncsok továbbra is pihenőt kaptak, ugyanis az eső gyengén, de kitartóan részt vett ebben etapban is. Az izgalmak kedvéért az utolsó percekre viszont már meg lehetett kockáztatni a slick gumikat. Ekkor több top versenyző, például Hamilton, Alonso és Räikkönen is kieső helyen állt, majd a szárazpályás gumikért való roham után megkezdődött a tűzijáték. Egészen addig Rosberg, Webber és Maldonado volt a legjobb három helyen, ez viszont nagyon gyorsan megváltozott, és a Williams venezuelai pilótája nem csak 3. helyét veszítette el, de a következő hat kieső közül is ő lett a leglassabb. Romain Grosjean sem tudott továbbjutni, a két McLaren viszont mindkét autóval bekerült a top10-be, melynek sorát Vettel 1:15.998-as köre vezette. A német mögött Räikkönen,  Rosberg, Hamilton, Alonso, Sutil, Webber, Button, Vergne és Pérez sorakozott fel, míg a kiesők sorát Hülkenberg, Ricciardo, Grosjean, Bottas, Van der Garde, és az imént említett Maldonado alkotta. 

Q3

A hajrában természetesen a szuperlágy gumik kerültek elő, melyekkel Webber 1:15.134-gyel adta meg az alaphangot, de hamarosan már 1:14-es köridők repkedtek. Az utolsó roham előtt a két Red Bull bérelte ki az első két helyet, a hétvége eddigi favoritja, Rosberg pedig harmadik volt, hat tizedes hátrányban Vettel 1:14.333 idejéhez képest. A friss szett gumikon aztán Rosberg és csapattársa ismét belehúzott és mindketten maguk mögé utasították az energiaitalosokat. Két Mercedes és két Red Bull mögül Raikkönen és Alonso rajtolhat a vasárnapi versenyen, míg a McLarenek Sutillal és Vergne-vel osztoznak a negyedik-ötödik soron. A harmadik sort elfoglaló Raikkönen és Alonso nem mellesleg már majdnem egy másodpercet kapott az F1-es pályafutása negyedik rajtelsőségét begyűjtő mercedesestől. 

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye

       Versenyző              Csapat                    Köridő      Hátrány    

1. Nico Rosberg          Mercedes                   1:13.876

2. Lewis Hamilton        Mercedes                   1:13.967   + 0.091

3. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault         1:13.980 + 0.104

4. Mark Webber           Red Bull-Renault         1:14.181 + 0.305

5. Kimi Raikkonen        Lotus-Renault             1:14.822 + 0.946

6. Fernando Alonso       Ferrari                      1:14.824 + 0.948

7. Sergio Perez           McLaren-Mercedes      1:15.138 + 1.262

8. Adrian Sutil           Force India-Mercedes    1:15.383 + 1.507

9. Jenson Button         McLaren-Mercedes      1:15.647 + 1.771

10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1:15.703 + 1.827

Q2

11. Nico Hülkenberg       Sauber-Ferrari          1:18.331 + 2.343

12. Daniel Ricciardo       Toro Rosso-Ferrari    1:18.344 + 2.356

13. Romain Grosjean       Lotus-Renault          1:18.603 + 2.615

14. Valtteri Bottas         Williams-Renault        1:19.077 + 3.089

15. Giedo van der Garde   Caterham-Renault     1:19.408 + 3.420

16. Pastor Maldonado      Williams-Renault      1:21.688 + 5.700

Q3

17. Paul di Resta         Force India-Mercedes  1:26.322 + 2.870

18. Charles Pic           Caterham-Renault       1:26.633 + 3.181

19. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari         1:26.917 + 3.465

20. Max Chilton           Marussia-Cosworth     1:27.303 + 3.851

21. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth      idő nélkül

22. Felipe Massa          Ferrari                       idő nélkül


FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes rosberg monaco időmérő formula-1