2013. jún 07.

F1 Alonso: Egyszer Vettelt is utoléri a balszerencse

írta: FormaNet
F1 Alonso: Egyszer Vettelt is utoléri a balszerencse

Tavaly ilyenkor kettővel kevesebb pontja volt, mégis vezette a bajnokságot – emlékeztetett Fernando Alonso a csütörtöki médiaeseményen, Montreálban. Ferrari spanyol pilótája elsősorban saját pechszériájában látja annak okát, hogy jelenleg csak a bajnokság harmadik helyét foglalja el, és abban reménykedik, hogy amint Monacóban Kimi Räikkönent is utolérte - Pérez személyében - a balszerencse, úgy előbb vagy utóbb másik riválisára, Sebastian Vettelre is várnak majd rosszabb napok, melyeket természetesen igyekszik majd maximálisan kihasználni.

alonso - sepang.jpg

Annak tükrében, hogy az elmúlt hatból volt három igen nehéz verseny, mennyire fontos a Ferrari számára, hogy itt Kanadában behúzzon néhány pontot?

Fernando Alonso: Miután Bahreint követően megoldottuk a problémákat, azt reméltük, hogy egy kiegyensúlyozott pontszerző sorozat következhet, így egy kissé kiábrándító volt, hogy nem tudtunk sok pontot szerezni Monacóban. Szóval ahhoz, hogy visszaszerezzük a korábban elveszített pontokat, négy vagy öt olyan versenyre van szükségünk egymás után, ahol dobogóra állunk, vagy legalábbis nagyon közel kerülünk hozzá. Ez a kiegyensúlyozottság most hiányzik. Persze ez egy olyasmi dolog, amit nem teljesen tudunk befolyásolni, hiszen minden verseny egyedülálló. Láthattuk, hogy milyen trükkös helyzeteket tudnak okozni például a változó időjárási körülmények, különösen az esős körülmények. Vegyük mondjuk a monacói időmérőt, amikor eleredt az eső, és például Paul di Resta már a Q1-ben kiesett, miután addig egész hétvégén jó tempót ment. A lényeg az, hogy ha ilyenkor kvalifikáción az utolsó gyorskörödben a pálya már szárazabb és gyorsabb, és mondjuk előkerül egy sárga zászló, vagy te magad hibázol, akkor ki is estél. Így most maximálisan arra kell koncentrálnunk, hogy minden jól alakuljon Silverstone-ban, Németországban és Magyarországon is, ezért az összes ilyen csütörtöki beszélgetés úgy fog kinézni, hogy ugyanazt mondjuk: minél több pontot kell szereznünk.

Relax napszemüveg

Idén úgy tűnik van egy gyors autó, ami azt jelenti, hogy a versenyhétvégén  kevésbé kell minden egyes területre koncentrálni?

FA: Nagyon nehéz ez a koncentráció dolog, hiszen ebben a szezonban volt már néhány szerencsétlen esetünk. Idén láthattunk már sok olyan incidenst, hogy az autók egymáshoz értek az első kanyarban, például Hamilton hozzáért Vettel hátsó gumijához az 1-es kanyarban, de nem lett belőle semmi. Én hasonló helyzetbe kerültem Malajziában, és már ki is estem a versenyből, ami egy elég szerencsétlen helyzet. Vagy amikor a DRS nem zárt vissza. Ilyen korább még sosem fordult elő nálam, szóval ez is egy szerencsétlenség volt. Tény, hogy Monacóban nem volt meg a megfelelő tempónk, de legalább szereztünk hat pontot, ami ugyan nem jó, de jobb mint a semmi. Most két ponttal jobban állok, mint tavaly ilyenkor, amikor a bajnokság élén voltam, szóval elvileg most jobban állunk. Ami kicsit szokatlan az az, hogy Sebastian mennyi pontot gyűjtött ezalatt a hat futam alatt. Tehát a célunk az lesz, hogy a következő futamokon előtte érjünk célba, és úgy gondolom, hogy egyszer őt is utoléri majd a balszerencse, mint ahogy Monacóban Kimit is utolérte, így az ütközésének köszönhetően már csak öt pontra vagyok lemaradva tőle. Így amikor majd Sebastiannál is elérkezik ez az idő, mi azon leszünk, hogy maximálizáljuk a lehetőségeinket.

Mondanál néhány szót csapattársadról Felipe Massáról?

FA: Felipe egy nagyon tehetséges pilóta, és ezt már sokszor bizonyította. Már nyolc éve versenyzik a Ferrarinál, ami önmagában is azt jelenti, hogy igazán tehetséges. Mindig nagyon elkötelezetten dolgozik együtt a csapattal, és nem csak vasárnaponként a versenypályán, hanem egész szezon során a gyárban, a mérnökökkel is. Idén ismét nagyon versenyképes, míg az elmúlt két-három szezonban a gumikezeléssel voltak kisebb nehézségei. Most, hogy van egy versenyképes autója, melyet könnyebben tud vezetni, újra nagyon erős. Mindketten nagyon keményen dolgozunk azért, hogy minél több pontot gyűjtsünk mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni bajnokságban.

000 facebook_banner.jpg

Kívülről úgy néz ki, mintha a Kanadai Nagydíj nem tartozna túlságosan a kedvenceid közé. Van ennek valami különösebb oka?

FA: Az igaz, hogy ha visszatekintünk, akkor nem itt vagyunk a legeredményesebbek, de ezek közül néhány eredményt a szokatlan körülmények idéztek elő. Nem tudok egy bizonyos okot kiemelni, de elég trükkös ez a pálya, és egész hétvégén folyamatosan változik. Például a széljárás is folyton változik, és ez körről-körre befolyással van a féktávokra. Itt nincs helye a hibáknak, főleg, hogy falakkal van körbevéve. Remélhetőleg ebben az évben sikeresebbek leszünk itt.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 fernando alonso montreál formula-1 kanadai nagydíj