2013. júl 03.

F1 A Pirelli kivizsgálta a hétvégi defektek okát, a Hungaroringen debütálnak az új abroncsok

írta: FormaNet
F1 A Pirelli kivizsgálta a hétvégi defektek okát, a Hungaroringen debütálnak az új abroncsok

A Silverstone-i sorozatos defekteket követően a Pirelli alapos vizsgálatot ígért, és ennek eredményét kedden este hivatalos közleményben tudatta. A gumiszállító szerint a hibákat a nem rendeltetésszerű használat, és pálya rázókövei okozták, melyek különösen agresszívan bántak a gumikkal. Mindemellett az olasz gyártó azt is megerősítette, hogy a hétvégi Német Nagydíjra a lágy keverékek mellé a Montreálban kipróbált, új közepes abroncsokat szállítja a csapatoknak, a Magyar Nagydíjtól pedig új abroncsok kerülnek bevetésre, ami előzőleg Silverstone-ban tesztelhetnek a csapatok.

pirelli.JPG

 

A Pirelli kedden este hivatalos közleményben összefoglalta a hétvégi Brit Nagydíjon történt defektek legfőbb okait. A vizsgálatok után az F1 kizárólagos gumiszállítója a következőkkel indokolta a hibákat:

1. A hátsó abroncsok fordítva voltak felrakva: más szóval a jobb oldali gumi a bal oldalra, és fordítva, és ez is szerepet játszott. Az idei abroncsok aszimmetrikus szerkezetűek, ami azt jelenti, hogy nem úgy tervezték, hogy felcserélhetők legyenek. Az oldalfalak a belső és a külső speciális terhelésnek megfelelően vannak kialakítva. Szóval a felcserélés hatással van a működésükre. Különösen a külső részt tervezték a rendkívül nagy terhelésre, ami kanyarodás során lép fel egy olyan kihívást jelentő versenypályán, mint a silverstone-i.  

Arctica sportnapszemüveg

2. A gumiabroncsnyomás, amely szinte minden esetben alacsonyabb, mint amit a Pirelli javasol. Mindez azt jelenti, hogy a gumik nagyobb veszélynek vannak kitéve.

3. A szélsőséges kerékdőlés szög.

4. A gumikkal különösen agresszívan bánó rázókövek, mint például a 4-es kanyarban, ahol a legtöbb probléma történt. Ezért volt, hogy a bal hátsó gumik voltak érintve a problémában.

Az elemzést követően a Pirelli hangsúlyozni szeretné, hogy:

1.A gumik rossz felszerelésének jelentőségét mindenki alábecsülte, mindenekelőtt a Pirelli is, mert nem tiltotta ezt meg.

2.Ugyanez a helyzet a légnyomás és a szélsőséges kerékdőlés beállításoknál. A Pirelli nem tudja befolyásolni ezeket a döntéseket, melyek bizonyos körülmények között veszélyesek lehetnek. Ezért a Pirelli kéri az FIA-t, hogy a jövőben pontosítsa ezeket a paramétereket, és ellenőrizze ezen szabályok betartását.

3.A Pirelli hangsúlyozni szeretné, hogy a 2013-as abroncs semmilyen körülmények között nem veszélyezteti a pilóták biztonságát, ha a megfelelő módon használják, és a gumik megfelelnek az FIA által megkövetelt biztonsági előírásoknak.

A Pirelli az is megerősítette, hogy a Montreálban már tesztelt (és jól vizsgázott) új, acél helyett kevlárbetétes közepes keverékű abroncsait szállítja Németországba, és természetesen megtiltja a csapatoknak, hogy a hátsó gumikat felcseréljék.

000 facebook_banner.jpg

A Magyar Nagydíjtól további változások lesznek, ugyanis érkeznek az olasz gyártó új abroncsai, melyek a tavalyi és az idei abroncsok legjobb tulajdonságait ötvözik, azaz a Pirelli szerint a 2012-es gumik tartósságával és az idei keverékek tapadásával az új abroncsok maximális teljesítményt és biztonságot ígérnek. Az új specifikációt július 17 és 19 között tesztelhetik majd a csapatok Silverstone-ban. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 pirelli autosport silverstone formula-1