2013. júl 07.

F1 Vettel nyert, két Lotus a dobogón a Német Nagydíjon

írta: FormaNet
F1 Vettel nyert, két Lotus a dobogón a Német Nagydíjon

Sebastian Vettel élete első hazai győzelmét ünnepelhette a 60. Német Nagydíjon, közben pedig 34 ponttal növelte előnyét a bajnokságban Fernando Alonso előtt, aki csak a negyedik helyet tudta megszerezni a Nürburgringen. Vettel mellé a dobogóra a Lotus két versenyzője, Kimi Räikkönen és a mindvégig remekül versenyző Romain Grosjean állhatott fel. 

 vettel_2.jpg

 

A Pirelli erre a hétvégére a közepes és a lágy keverékeit párosította össze, melyek közül a keményebb abroncsok hosszú etapon rendkívül következetesen teljesítettek, míg a lágy gumik a többségnél nagyjából egy másodperccel gyorsabbnak bizonyultak, de annyira hajlamosak a szemcsésedésre, hogy néhány kör után máris gyorsan kopni kezdenek, sőt 12-13 körnél akár három másodpercet is vesztettek körönként a pilóták. Talán ezért sem volt annyira meglepő, hogy már a top10-ben is eltérő stratégiák születtek. A két Ferrarik és Jenson Button is a keményebb gumikat választotta. 

Az indításnál Lewis Hamilton nem bírta maga mögött tartani a két Red Bullt, akik Vettel és Webber sorrendben könnyedén megléptek a Mercedes elől. A két Lotus megtartotta negyedik-ötödik helyét, mögöttük a két Ferrari szendvicsébe Daniel Ricciardo autózott, a top10 utolsó két helyét pedig a két McLaren foglalta el. Ebből a tízesből hamarosan kiszállt Massa Ferrarija, illetve Webber autója is. Előbbi a 4. körben kipördült az 1-es kanyarban, az ausztrálnak pedig az első bokszkiállásnál rosszul rögzítették a jobb hátsó kereket, amiből lett egy kis kalamajka.

A kerékcserék sora egyébként már az 5. körben megkezdődött, elsőként Di Resta és Jean-Eric Vergne szabadult meg a lágyabb abroncsoktól, és a Force India figyelmetlensége miatt majdnem össze is találkoztak. Az esetet a leintés után vizsgálja majd a versenybíróság, mint ahogy a nem sokkal ezután történő Webber-Red Bull incidenst is. Webber az autójáról lerepülő kerék miatt sok időt veszített, az elszabadult abroncs pedig eltalált egy operatőrt.

Az eltérő taktikán lévő Alonso nagy előnyt nem szerzett a keményebb gumikkal, ugyanis a 13. körben újra megkapta a közepes abroncsokat. Grosjean azonban a lágyabb gumikon a legtovább tudott kint maradni (14. kör), így a bokszlátogatás után a második helyre került Vettel mögé, és a meleg időben szárnyra kapó  Lotus megkezdte a felzárkózást a Red Bullra. Button nagyjából 10 körrel többet tudott megtenni keményebb keverékeken, mint a Ferrari, amivel ő legalább nyert néhány pozíciót.

Miközben a Lotusok szárnyaltak, a Mercedesek ismét gumiproblémákkal küzdöttek, és Lewis Hamilton Räikkönennel majd Alonsóval szemben is veszített pozíciót a pályán, ami után a Mercedes kénytelen volt idő előtt kihívni pilótáját egy újabb szettért. Hamilton a 23. körben látogatta meg másodjára is szerelőit, nem sokkal ezután azonban szinte mindenki felvehetett egy-egy új garnitúrát, ugyanis előkerült a SafetyCar.

A 25. körben Jules Bianchi Marussiájában elfüstölt a Cosworth motor, és miután a francia félreállt a pályán és visszaindult csapatához, a kocsi önálló életre kelt, és a pálya egyik igen veszélyes részén átgurult.

A biztonsági autó mögött Vettel, Grosjean, Räikkönen, Alonso, Button, Hülkenberg, Hamilton, Madonado, Pérez, Sutil volt a pontszerzők sorrendje, és ez az újraindításnál sem sokban változott. A címvédő könnyedén megtartotta vezető helyét, hátrébb Pérez indult vadászatra, illetve Hamilton is üldözőbe vette az előtte haladó Sauberes németet, aki hamarosan kiállt előle kerékcserére. A top10-ből ekkor egyébként Button volt az egyedüli, aki még csak egyszer látogatta meg szerelőit.

Arctica sportnapszemüveg

Közben Grosjean egy időre már DRS távolságra került az élen álló Vettelhez, de a német ismét meg tudott lépni. A Lotusnál közben ment a taktikázás, végül úgy döntöttek, hogy Grosjeant előbb behívják, míg finn márkatársa kint maradt még néhány körre. A Red Bullnak muszáj volt reagálnia a francia kiállására, és a következő körben Vettel is letudta utolsó kerékcseréjét, sőt sikerült Grosjean elé visszatérnie, miközben Räikkönen és Alonso párosa nyomta meg köreit az első két helyen. A két élmenő 10 körrel a leintés előtt együtt érkezett utolsó kiállására, majd besoroltak Vettel és Grosjean mögé a harmadik-negyedik helyre.

A frissebb abroncsokon Räikkönennek nem volt nehéz saját csapattársát átugrania, ám első hazai győzelme felé száguldó Vettelt már nem sikerült legyőznie, mint ahogy a Ferrari spanyoljának sem sikerült felküzdenie magát a dobogóra. Hamiltonnak viszont az utolsó percekben sikerült megszereznie az ötödik helyet, miután a csendben de biztosan autózó Buttont megelőzte. A bokszban szerencsétlenül járt Webber végül a hetedik helyig küzdötte fel magát, az utolsó három pontszerző helyen pedig Pérez, Rosberg és Hülkenberg ért célba.

A verseny leggyorsabb körét (1:33.468) Fernando Alonso futotta meg. 

000 facebook_banner.jpg

A Német Nagydíj eredménye: 

verseny - nürburgring.JPG
FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

verseny forma-1 nürburgring német nagydíj formula-1