2013. júl 20.

F1 Räikkönen és Grosjean nagy ambícióval érkezik Magyarországra

írta: FormaNet
F1 Räikkönen és Grosjean nagy ambícióval érkezik Magyarországra

A Lotus F1 Team versenyzői nagyon optimistán készülhetnek a 28. Magyar Nagydíjra, hiszen tavaly kettős dobogós eredményt ünnepelhettek a Hungaroringen, és nem mellesleg a legutóbbi, németországi második-harmadik hely is nagy lendületet adhat az enstone-i gárdának. Kimi Räikkönen ráadásul a sok finn rajongó miatt is kedveli hazánkat, és bár jóslatokba most sem bocsátkozik, de egyértelmű célja, hogy szombaton az első sorba kvalifikálja magát. Gorsjeannak ez tavaly sikerült, így a francia versenyző is igen optimistán beszélt a Lotus futamelőzetesében.

lotus - raikkonen - grosjean.JPG

Kimi Räikkönen eddig összesen hat alkalommal végzett már dobogós helyen a Hungaroringen, ennél többször (7) csak Ayrton Sennának és Michael Schumachernek sikerült. Tavaly az 5. helyről rajtolva végül másodikként intette le a kockás zászló, a futamgyőztes Lewis Hamilton mögött. A 2007-es világbajnok - a többséghez hasonlóan - kedveli Magyarországot, és jelenleg még inkább kedveli az általában jellemző meleg időjárási feltételeket, hiszen köztudottan ilyen feltételek mellett jobban teljesít az E21. 

„Végeztem már második helyen Magyarországon, így tudom, hogy mennyire fontos, hogy az első kanyarnál már te legyél az élen. DRS ide vagy oda, előzni sosem könnyű a Hungaroringen. Egy jó hétvégéhez ott az kell, hogy jól sikerüljön mindhárom szabadedzés majd kell egy erős kvalifikáció, végül egy tökéletes rajt”- árulta el az siker egyértelmű titkát a finn bajnok. 

„Mindig jó Magyarországra utazni. A pálya nem éppen a legnehezebb, de egy izgalmas helyszín, mert általában nagyon meleg van, és ez nehezíti a versenyt. Persze a meleg eddig segítségünkre volt, ezért lehet, hogy jobban alakulnak majd a dolgaink, de csak azért nem lehet versenyt nyerni, mert nem szenvedsz a hőségben.”

„Mivel ez egy lassú kanyargós pálya, így két nagyon fontos dolog van a jó kanyarvétel és jó tapadás. Ha ez megvan, akkor van egy erős kocsid a versenyre. Nyilván fontos, hogy az időmérőn az első helyet szerezd meg, de az is, hogy a pálya koszos oldalát elkerüld. Ha visszatekintünk az idei versenyekre, láthatjuk, hogy a poros oldalon rajtolni valódi hátrányt jelent.”

„Minden évben sok finn látogat ki erre a versenyre, mindig nagyszerű látni a kék-fehér zászlókat. Remélhetőleg azt az eredményt kapjuk, amit szeretnénk. Remek lenne egy jó eredménnyel megkezdeni a szünetet, de a legfontosabb, hogy jó pontokat szerezzünk”- tűzte ki a célt a csapat futamelőzetesében Kimi.

Arctica sportnapszemüveg

Csapattársához hasonlóan Romain Grosjean is szép emlékekkel érkezik hazánkba, és bár a tavalyi 3. helyébe némi csalódás is keveredett.

"Emlékszem tavaly éreztem némi csalódást Budapesten, mert volt esélyem a győzelemért harcolni egészen addig, míg az egyik pilóta - aki nem vette figyelembe a kék zászlót – fel nem tartott. Ez frusztrálóbb, mint lemaradni a dobogóról. Legutóbb Németországban harmadik lettem, így egészen biztos, hogy pozitív érzésekkel érkezem Magyarországra is."

Grosjean tavaly az első sorból indulhatott Lewis Hamilton mellől, és idén sem szeretné alább adni ezt a kvalifikációs eredményt.

000 facebook_banner.jpg

„Tavaly megmutattuk, hogy az első sor egészen biztosan nagy segítség jelent, és fantasztikus lenne idén is ott lenni. Azt láthattuk, hogy a magas hőmérséklet is kedvez nekünk, így remélem, hogy most is sok napsütésben lesz részünk.”

„Nagyon szeretem ezt a pályát, és vannak jó emlékeim a múltból. Itt szereztem meg első GP2-es pole pozíciómat 2008-ban, majd 2011-ben egy első és egy harmadik helyet szereztem, ami egy nagyon jó hétvége volt. 2012-ben már harmadjára állhattam fel itt a dobogóra, és a rajtrács második helyéről indulhattam, így ez egy nagyszerű zárása volt a szezon első felének.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma1 autosport kimi raikkönen formula-1 romain grosjean huingaroring