Brit sajtóértesülések szerint a csapatok kezdeményezésére a jövőben megváltozhat a rajtszámokra vonatkozó szabály, és ahogy például a MotoGP-ben - vagy egyéb sportban -, a királykategóriában is bevezethetik az állandó rajtszámot, melyet a versenyző pályafutása végéig viselhet. A széria történelme során gyakorlatilag kétszer történt változás a rajtszámokra vonatkozóan, legutóbb 1996-ban, amikor a jelenleg is érvényben lévő rendszert bevezették. 

Az Autosport információja szerint a nagy alakulatok (McLaren, Ferrari, Mercedes, Red Bull, Lotus, Williams) csapatfőnökei már felkérték az FIA műszaki igazgatóját, Charlie Whitingot arra, hogy dolgozzon ki egy megfelelő szabályrendszer az állandó rajtszámok bevezetésére. Amennyiben mindenki által elfogadásra kerül az ötlet, úgy decemberben az FIA Motorsport Világtanácsa áldását adhatja rá, és akár már jövőre, vagy 2015-ben érvénybe léphet az állandó rajtszámok használata. Ez többek között marketing szempontból lehet nagyon előnyös a csapatok számára, hiszen ahogy például Valentino Rossi neve is összekapcsolódik a 46-ossal, úgy az F1-ben is a versenyző védjegyévé válna, erre pedig számtalan termék építhető, amiket nem mellesleg nem kell évről évre változtatni. Az ötlet ugyan még némi csiszolásra szorul, de ha sikerül véghezvinni, úgy a széria történelmében egy újabb fejezet kezdődik, és újabb legendás rajtszámokkal gazdagodhat a Formula-1 ezen fejezete. 

Kezdetek

A Formula-1-es világbajnokság kezdetekor még szabadon választhatóak voltak az autókra festett - a versenyzők beazonosítását szolgáló - rajtszámok, olyannyira, hogy a pilóták akár versenyről-versenyre változtathatták őket. Az ’50-es ’60-as években persze még nem volt állandó a mezőny - az indulók száma mindig változott, a gyári csapatok több autót is indíthattak, de ezeknek a száma is helyszínről helyszínre változott, mellettük pedig ott voltak a privát indulók, akik többnyire nem egy teljes szezont teljesítettek (sokan például csak a hazai versenyükön álltak rajthoz), és akiknek létszáma szintén nem volt minden versenyhétvégén egységes.

A rajtszámok kettőnél több számjegyből is állhattak. A legnagyobb rajtszám, ami Formula-1-es nagydíjon elindult az a 136-os volt, ami Rudolf Krause BMW-jére volt felfestve az 1952-es Német Nagydíjon. Volt egy 208-as rajtszám is az 1974-es szezonban, mégpedig egy hölgy, Leilla Lombardi Brabham versenyautóján, ám végül ez a kocsi nem sorakozott fel a rajtrácsra, mert Lombardinak nem sikerült kvalifikálnia magát.

Első lépések

Éppen ettől az évtől kezdve született meg a rajtszámokra vonatkozó szabály, azaz 1974 után eltűntek az ad hoc jellegű számok, ám a világbajnokság végeredményének teljes sorrendje továbbra sem számított. Csakis a bajnokot és csapatát különböztették meg természetesen az 1-es és 2-es számjeggyel, a többi autó pedig változatlan rajtszámmal vágott neki a következő évnek. Így gyakorlatilag mindig maximum két csapat autóján változott a szám, mégpedig az aktuális bajnok, és az előző évi bajnok cserélt egymással. Például így fordulhatott elő az, hogy a legendássá vált 27-es rajtszám sokáig a Ferrarinál volt. Egyes legendák ugyan az 1982-ben elhunyt Gilles Villeneuve emléke előtti tiszteletnyilvánításnak tulajdonítják, a valóság azonban mindössze matematikai.

A Ferrari és a 27-es rajtszám

Miután 1979-ben Jody Scheckter világbajnok lett a Ferrarival, 1980-ra az olaszokhoz került az 1-es és a 2-es rajtszám. A következő évben azonban a 27-es rajtszámot viselő Alan Jones lett a világbajnok a Williams Ford Cosworth-szal, így a két csapat cserélt egymással, azaz 1981-re a Williamsé lett az 1-2, míg a Ferrarikra felkerült a 27-28. A maranellói gárda egészen 1990-ig nem tudott szabadulni ettől a számtól, hiszen nem nyert bajnokságot. ’90-ben a McLarentől átigazoló Alain Prost vitte magával az 1-est, miután előző évben a wokingiakkal megszerezte harmadik vb trófeáját. Így a McLaren hiába lett világbajnok, Prost professzor csapatváltásával a Ferrarihoz került az 1-es rajtszám, míg a 27-es Ayrton Senna McLarenjére vándorolt.  Az elválás csak átmeneti volt, hiszen 1990-ben Senna lett a bajnok, így ismét cserélt a két csapat, és a következő szezonban újra a tűzpiros Ferrarin virított a 27-es, egészen 1996-ig, amikor a ’95-ös világbajnok, Michael Schumacher megérkezett a bajnokoknak járó rajtszámmal.

Ebben az évben változtak a rajtszámokra vonatkozó szabályok, és innentől kezdve a konstruktőri bajnokság teljes sorrendje számít, azaz a jelenleg is használatos rendszer 1996-tól van érvényben.

Rendhagyó esetek

Az 1992-es év világbajnoka, Nigel Mansell a következő évre átnyergelt az IndyCarba így az 1-es szám eltűnt, és utóda, Damon Hill a nullás rajtszámmal versenyzett 1993-ban, sőt még a következő idényre sem szabadult meg a különleges rajtszámtól. Akkor csapattársa, Alain Prost akasztotta szögre sisakját, miután bezsebelte negyedik vb címét.

És ha már Nigel Mansell, akkor rajongói számára bizonyára az 5-ös szám vált kultikussá, hiszen a brit legenda 191 nagydíjából 93-at ezzel a rajtszámmal teljesített a száguldó cirkuszban. 

A mostani, kötöttebb rendszerben is megtörtént már, hogy egyes rajtszámok hiányoztak a mezőnyből: például a Prost GP visszalépése miatt 2002-ben a 18-as és 19-es hiányzott, legutóbb pedig 2009-ben szintén ez a két számjegy tűnt el a rajtrácsról. Akkor az előző évi világbajnokság alapján ez a Hondáé lett volna, de a Japán márka kivonulásával a bajnokság következő helyezettje, a Force India kapta volna a számokat. Az istálló azonban azt kérte, hogy ne változtassanak, mert akkor már több promóciós termékük elkészült a 20-as és 21-es számokkal. A később benevező Brawn GP új csapatként a 22-es és 23-as számot kapta, attól függetlenül, hogy a Honda jogutódjaként indult.

És végül meg kell még említeni a balszerencsésnek tartott 13-as számot, ami régebben sem sűrűn fordult elő a szériában, de hivatalosan az FIA 1976-ban döntött arról, hogy nem adja ki.

Ezt megelőzően a Formula-1-ben három alkalommal jelent meg a 13-as rajtszám: 1953-ban a Német Nagydíjon Mauritz von Strachwitz-nek, 1963-ban a Mexikói Nagydíjon egy hazai versenyzőnek, Moises Solanának, illetve 1976-ban a Brit Nagydíjon egy női versenyzőnek, Divina Galicának köszönhetően. Bár egyik versenyzőt sem érte baleset, de szerencsésnek sem mondhatták magukat. Solana egy BRM-mel a mezőny végén ért célba, nem kevesebb, mint nyolc kör hátrányban a győztes Jim Clarkkal szemben. Egy Lanciával induló Von Strachwitz, illetve a Surtees Ford Cosworth-ban próbálkozó Galica pedig még kvalifikálni sem tudta magát a futamra, így tulajdonképpen Solana az egyetlen versenyző a Formula-1 történelmében, aki valóban részt vett 13-as rajtszámmal egy nagydíjon. 

Az F1 és a szerencsétlen 13- as kapcsolatáról bővebben ITT

FormaNet, Varga Viktória