2013. dec 07.

F1 Hamilton jó tanácsa Vettel új csapattársának, Ricciardónak

írta: FormaNet
F1 Hamilton jó tanácsa Vettel új csapattársának, Ricciardónak

Mindössze két hét telt el azóta, hogy a kockás zászló Interlagosban a Brazil Nagydíjjal együtt a 2013-as szezont is leintette, máris megkezdődött a lélektani felkészülés a 2014-es szezonra. Jövőre a pilótapárosok tekintetében némileg átalakul a mezőny, lesz néhány újonc, és lesznek akik más csapatnál folytatják F1-es karrierjüket. A legnagyobb lépést Daniel Ricciardo tette meg, aki a mezőny egyik legtapasztaltabb pilótája Mark Webber távozását követően érkezik a világbajnok Red Bullhoz, nem mellesleg a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel birodalmába. Lewis Hamilton kapva kapott a lehetőségen, hogy tanácsokkal lássa el legfőbb riválisának új csapattársát.

Hamilton.png

A Formula-1-es társadalom igencsak megosztott Sebastian Vettel dominanciáját illetően, és nem csupán a mezőnyben mutatott kiemelkedő eredményeit tekintve, de eddigi csapattársa, Mark Webber teljesítményével összevetve is. Számtalan elmélet született arról, vajon mi lehet az oka az ekkora különbségnek. A Vettel hívők, valamint a két pilóta tekintetében semlegesnek mondható szakértők és rajongók leginkább azt az álláspontot fogadják el, hogy az ausztrál nem volt képes felvenni a harcot német csapattársa fiatalos lendületével, kvázi kiöregedett mellőle. A másik oldal azonban úgy gondolja, Vettel számára a Red Bull kiemelt státuszt biztosított, már ami az autó technikai paramétereit, lehetőségeit illeti. Felelősséggel egyik vélemény mellett sem lehet pálcát törni, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a közhelyesnek tűnő, ám nagyon is igazolt tényt, hogy egy F1q-es pilóta számára a legnagyobb kihívást mindig a csapattárs jelenti. Fontos még ehhez hozzáfűzni azt is, hogy az autó beállítása rendkívüli mértékben függ a pilótától, annak vezetési stílusától, és a tehetség mellett éppen ez a pont az, ahol némileg kettéválik egy istállón belül is a pontokért, eredményekért folytatott harc.

ricciardo.jpg

Kisebb meglepetést okozott az a hír, amikor a Milton Keynes-i alakulat bejelentette, hogy a leköszönő Mark Webber helyére az idén harmadik F1-es szezonját teljesítő toro rossós Daniel Ricciardót szerződteti le. Meglepetés volt ez annak ellenére is, hogy az olasz alakulat kimondva is a Red Bull utánpótlás nevelésére jött létre, hiszen az ifjú ausztrál - bár tehetségéhez nem fér kétség, ám a HRT-nél eltöltött csonka éve, és a két év toro rossós évad után is - még újoncnak nevezhető egy regnáló világbajnok csapat számára. A kockázat nem kevés, hiszen Webber jó háttérjátékosnak számított, hiszen idén is 199 pontot szállított csapatának, ami a fölényes győzelmet jelentette a konstruktőri bajnokságban. (Idén ugyan Vettel egyedül is szerzett annyi pontot, mely a csapat világbajnoki címhez is elég lett volna, ám az előző három évben nagyon nagy szükség volt a csapattárs stabil pontszerzéseire.)

Noha a Red Bull Ricciardo kapcsán eddig inkább lehetőségekről, mint konkrét elvárásokról beszélt, ám kétségtelen, hogy nagy a nyomás a 24 éves pilótán. Erre segít rá a Mercedes világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a véleménye is, amikor egy nyilatkozatban jó tanácsokkal látja el a Red Bull új reménységét.

Hamilton saját karrierjét idézi fel, mely valljuk be nem mindennapi módon kezdődött a McLarennél.

„Az, hogy már az első versenyen támadtam, az egyik legjobb dolog, amit valaha megtettem a Formula-1-ben” – nyilatkozta a 2008-as világbajnok, felidézve a 2007-ben csapattársával, Fernando Alonsóval vívott vérre menő csatározások kezdetét.

Hamilton azt javasolja Ricciardónak is, hogy a 2014-es szezonban, már az első verseny első kanyarjában is támadja tekintélyes eredményekkel büszkélkedő csapattársát, Vettelt.

A brit pilóta élete első F1-es versenyén, 2007-ben az Ausztrál Nagydíjon nem kis meglepetésre már az első kanyarban megelőzte kétszeres világbajnok csapattársát, Alonsót.

„Amikor Ron (Dennis) azt mondta, jóval lassabb lehetek, mint Fernando, én azt gondoltam, ezt rosszul hiszed” – idézi Hamilton a TotalRace.

Bár Ricciardo az elmúlt három évben sokkal több tapasztalatot szerezhetett, mint a brit, a 2007-es Ausztrál Nagydíj előtt, ám Lewis némileg saját maga 2007-es helyzetéhez hasonlítja a 24 éves versenytársát, aki mostanra érhetett meg arra, hogy egy top csapatnál bizonyíthasson, így most kezdődhet valódi F1-es karrierje.

Hamilton szerint a Red Bull döntése elismerésre méltó Ricciardo szerződtetése kapcsán, és rejt is némi kockázatot, mert az energiaitalos csapat egy nagynevű versenyzőt is leszerződtethetett volna Vettel mellé.

000 facebook_banner.jpg

„Amikor bejelentették, nagyon meglepődtem, de ha van egy csapat, amely fiatal srácok számára ad tapasztalatszerzésre lehetőséget, jó látni, hogy ez jól működik” – vélekedett Hamilton.

„Lehet majd egy jó autója, amibe sokan mások is szeretnének majd beülni – na nem én, mert nekem már van egy jó autóm. Szóval én nagyon örülök neki, és remélem, hogy kezelni tudja majd a rá nehezedő nyomást, ami mindid nagyon nagy, amikor egy fiatal srác érkezik egy top csapathoz. Biztos vagyok benne, hogy jól végzi majd a dolgát.”

Hamiltont arról is kérdezték, mit tanácsol Ricciardónak, hogyan kezelje Vettelt, mint csapattársat.  A válasz egyértelmű volt, támadásra bíztatta az ausztrál, hiszen – ahogy fogalmazott Hamilton: „Szeretném saját magam 2007-es szezonját viszont látni benne, ahogy Vettelt már az első kanyarban megelőzi.”

„Nem muszáj ugyan, hogy megcsinálja, de egy ilyen bármely pilóta számára fantasztikus lenne. Remélem azért, hogy ez megtörténik, és láthatom majd a visszapillantó tükrömből"– nyilatkozta Lewis Hamilton némi élccel.

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 lewis hamilton motorsport autosport sebastian vettel formula-1 daniel ricciardo