2014. ápr 04.

F1 Hamilton és Rosberg kezdett a legjobban Bahreinben

írta: FormaNet
F1 Hamilton és Rosberg kezdett a legjobban Bahreinben

Bahreinben is a Mercedesek kezdtek az élen, Lewis Hamilton és Nico Rosberg szinte mindvégig uralta a pályát, míg a harmadik hely Fernando Alonsóé lett. 

hamilton_1.JPG

 

 

Magyar idő szerint délután egy órakor kezdődött meg az első éjszakai Bahreini nagydíj pénteki első szabadedzése, ahol három tesztpilóta is munkába állhatott. A Williamsnél Valtteri Bottas helyett Felipe Nasr vezethetett, A Saubernél Giedo van der Garde kapta meg Esteban Gutérez autóját, a Caterhamnél pedig Kobajasi Kamuit helyettesítette Robin Frijns. Az első mért kört az ifjú holland futotta meg 1:45-ös idővel, de Van der Garde és Nasr is korán kihajthatott a még nagyon poros pályára.

A köridőket mutató tabella gyorsan megtelt, mindössze Felipe Massa és Marcus Ericsson nem használta ki az idén - az első edzés első 30 percére - bevezetett extra szett keményebb gumiabroncsokat. Ezen a hétvégén a Pirelli a közepes és a lágy keverékeket szállította a csapatoknak.

rob smedley.JPGLegkésőbb Massa kezdte meg a gyakorlást, közel egyórás várakozás után. A brazil volt ferraris versenymérnöke, Rob Smedley egyébként ezen a hétvégén állt munkába a Williamsnél, pályavezető mérnökként.

A Mercedes versenyzői már a tréning első harmadában az élre álltak Lewis Hamilton és Nico Rosberg sorrendben. A legtöbb rivális úgy véli, hogy ezt a hétvégét is a brackley-i gárda uralja majd, hiszen a Maláj Nagydíj óta csak pár nap telt el, és ezalatt az idő alatt nem sok dolog változott az autókon. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ráadásul azt jósolta, hogy a pálya adottságai (hosszú egyenesei) miatt itt még dominánsabb lehet a Mercedes, mint legutóbb Szepangban volt.

Harmadik helyre az eddig remekül teljesítő force indiás Nico Hülenberg zárkózott fel, majd az edzés második felében a két McLaren ugrott fel a negyedik-ötödik helyre. Az első öt versenyző 1:38-as köröket jegyzett, és közülük az utolsó, Magnussen nagyjából hat tizeddel maradt el az élen álló Hamiltontól. A top10 második felében Danyiil Kvjat, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Felipe Massa foglalt helyet, mindannyian 1:39-es köridőkkel.

A második félórában túl sok izgalom nem történt, bár a Ferrari egy megmosolygtató bakival tartotta fel spanyol pilótáját a boxutcában. Alonso már éppen kihajtani készült, de pillanatok múlva meg kellett állnia, mert kiderült, hogy a három közepes gumi mellé egy lágy került fel az autójára.

Az utolsó harminc percben megszülettek az 1:37-es idők is, elsőként éppen Alonsótól, ám a kétszeres bajnok nem sokáig élvezhette elsőségét. Előbb Rosberg, majd Hamilton követte a ferraris példáját, év végül a brit bajnok 1:37.502-es idővel zárt az élen, német csapattársa előtt bő két tizeddel. 

Hülkenbergé lett a negyedik hely, a két McLaren közé pedig Räikkönen férkőzött be a hatodik legjobb idővel. Sebastian Vettel csak a 10. lett, előtte végzett a toro rossós Danyiil Kvjat, és a force Indiás Sergio Pérez is. 

000 facebook_banner.jpg

 Első szabadedzés végeredménye: 

 Pilóta                         Csapat                          Köridő        Hátrány     Kör

 1. Lewis Hamilton         Mercedes                     1m37.502s                     14

  2. Nico Rosberg           Mercedes                    1m37.733s      +0.231s    13

  3. Fernando Alonso      Ferrari                         1m37.953s     +0.451s     17

  4. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes    1m38.122s    +0.620s     10

  5. Jenson Button          McLaren-Mercedes        1m38.636s    +1.134s     16

  6. Kimi Räikkönen        Ferrari                          1m38.783s    +1.281s     12

  7. Kevin Magnussen     McLaren-Mercedes        1m38.949s     +1.447s    15

  8. Danyiil Kvjat             Toro Rosso-Renault       1m39.056s     +1.554s    24

  9. Sergio Pérez            Force India-Mercedes    1m39.102s     +1.600s    21

 10. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault            1m39.389s     +1.887s   16

 11. Felipe Massa           Williams-Mercedes        1m39.533s     +2.031s   11

 12. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault       1m39.862s     +2.360s   26

 13. Felipe Nasr              Williams-Mercedes       1m40.078s     +2.576s   14

 14. Daniel Ricciardo        Red Bull-Renault          1m40.406s    +2.904s   19

 15. Adrian Sutil               Sauber-Ferrari             1m40.652s    +3.150s   20

 16. Pastor Maldonado      Lotus-Renault             1m40.793s    +3.291s   31

 17. Jules Bianchi             Marussia-Ferrari          1m40.$89s    +3.387s   20

 18. Giedo van der Garde   Sauber-Ferrari            1m40.913s     +3.411s   20

 19. Romain Grosjean       Lotus-Renault             1m41.036s    +3.534s   24

 20. Max Chilton              Marussia-Ferrari           1m41.794s    +4.292s   20

 21. Robin Frijns              Caterham-Renault        1m42.417s    +4.915s   35

 22. Marcus Ericsson       Caterham-Renault        1m42.711s    +5.209s   21

 

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes forma-1 hamilton szabadedzés bahreini nagydíj formula-1