2014. máj 06.

F1 A Ferrari nem számít nagy áttörésre Barcelonában

írta: FormaNet
F1 A Ferrari nem számít nagy áttörésre Barcelonában

Hétvégén az idény első európai állomására, Spanyolországba érkezik a száguldó cirkusz mezőnye, és köztudott, hogy a csapatok többsége ilyenkor a szezon első nagyobb fejlesztéseivel rukkol elő. Tavaly a ferraris Fernando Alonso futamgyőzelemmel ajándékozta meg hazai közönségét, ám jelenleg nem úgy tűnik, hogy ezen a hétvégén ezt meg tudja ismételni. Kínában ugyan nagy lépést tett előre az F14T, de a csapat technikai igazgatója, James Allison a Ferrari hivatalos weboldalán egyértelművé tette, hogy egyelőre még nem számítanak nagy áttörésre.

ferrari 2014 - alonso.JPG

 

Három hét szünet után, hétvégén az első európai versenyhétvégével folytatódik a 2014-es szezon, és bár a Mercedes hatalmas előnyét nehéz lenne néhány hét alatt behozni, de némi előrelépés talán várható a top csapatoktól, többek között a Ferraritól. Egy nagyon gyengécske bahreini hétvége után, legutóbb Kínában Fernando Alonso megszerezte a maranellóiak idei első dobogós helyezését, így a spanyol bajnok hazai rajongótábora valószínűleg hasonló eredményeket vár kedvencétől.

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison a csapat hivatalos oldalán arról beszélt, hogy hatalmas előrelépéshez nem elegendő három hét, és inkább a folyamatos javulás elvében hisznek.

„Vajon Bahreinben vagy Kínában mutatta meg valódi teljesítményét az autónk? A kettőt nem lehet összevetni, mert nem ugyanaz az autó volt, és nem ugyanaz a pálya. A két verseny között jelentős fejlődés volt érezhető, de a pálya jellegzetességei is mások voltak, akárcsak az autónk”- fogalmazott óvatosan a szakember, de természetesen mindenképpen fejlődésben bízik.

„Tanuljuk, hogyan lehet az új szabályokból kihozni a maximumot, és remélhetőleg egyre versenyképesebb lesz az új autónk. Egy sikeres szezon legfontosabb momentuma, hogy minden egyes versenyen fejlődést mutassunk. Ha ezt sikerül megtennünk, akkor folyamatosan előrébb léphetünk. Ez az elv határozza meg az F14T fejlesztését, nem pedig egyetlen verseny.”

„Az autósportban a stopper nyújt megdönthetetlen bizonyítékot a fejlődésre, de mindez semmit nem jelent, amíg olyan ellenfelekhez méred magad, akik szintén keményen dolgoznak. Ebben a tekintetben a Barcelona külvárosában fekvő 4,655 kilométeres Catalunya pálya minden szempontból tökéletes teszt lesz az autó teljesítményének felmérésére, és egy jó platformot is nyújt az adatok összehasonlítására.”

Ami a versenyzőket illeti, Allisont mind Fernando Alonso, mind pedig Kimi Räikkönen lenyűgözte, és úgy véli, a finn bajnoknak sem kell már sok idő ahhoz, hogy sikerekre váltsa elkötelezettségét.  

„Fernandótól eddig rendkívüli teljesítményt láthattunk, hisz mindannyiszor minden lehetséges pontot begyűjtött. Kimi is nagyon jól együttműködik a csapattal és a mérnökökkel, és segít az autó fejlődésében. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül mindez majd a pályán is megmutatkozik az eredményeiben.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 spanyol nagydíj Formula-1