2014. máj 11.

F1 Hamilton és a Mercedes Barcelonában is tarolt

írta: FormaNet
F1 Hamilton és a Mercedes Barcelonában is tarolt

Lewis Hamilton győzelmével és Nico Rosberg második helyével a Mercedes zsinórban negyedik alkalommal ünnepelhet kettős győzelmet. A két versenyző a hajrában majdnem izgalmassá tette az egyébként nem túl eseménydús Spanyol Nagydíjat, de ezúttal az összecsapás elmaradt. Helyettük Sebastian Vettel menetelése adott egy-egy látványos pillanatot, majd végül a német bajnok egy megérdemelt negyedik helynek örülhetett, csapattársa, Daniel Ricciardo pedig felállhatott a dobogó harmadik fokára. A Ferrariknak a hatodik-hetedik hely jutott. Idei ötödik győzelmével Hamilton átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. 

lewis hamilton - barcelona.JPG

 

 

Az időmérő eredményeihez képest két helyen változott a rajtrács: Sebastian Vettel a 10. helyet szerezte meg szombaton, de váltót kellett cserélni a Q3 elején leálló RB10-esében, így öt hellyel hátrébb kezdhette meg a 66 körös Spanyol Nagydíjat. A Toro Rosso még péntek délután hibázott, amikor a szerelők rosszul rögzítették Jean-Eric Vergne autóján a hátsó kereket, amit a francia a boxból kihajtva el is hagyott. Ezért pénzbüntetést és 10 rajthelyes büntetést kaptak, így Vergne elvileg az utolsó helyet kapta meg, de mivel Pastor Maldonado baleset miatt mért kör nélkül marad, ezért egyet előreléphetett.

Ami az élmezőnyt illeti, a Mercedes első sor elég egyértelmű volt, hozzájuk legközelebb Daniel Ricciardo került, majd a negyedik és ötödik helyet kisebb meglepetésre Valtteri Bottas és Romain Grosjean szerezte meg a két Ferrari előtt.

A mezőny Jean-Eric Verne kivételével a közepes Pirelliken kezdte a versenyt, melyen a Pirelli előzőleg három kiállást jósolt.

A rajt után a két Mercedes meglehetősen könnyedén megőrizte a legelőkelőbb pozíciókat, Lewis Hamiltonnal az élen, Ricciardót azonban Bottas átugrotta, mögöttük Grosjean maga mögött tudta tartani a Ferrarikat. A top10 második felében a 8. helyről induló Jenson Button bukott sokat - egészen a 13. helyig csúszott vissza. Alonso mögött az utolsó három pontszerző helyen Felipe Massa, Nico Hülkenberg és Sergio Pérez autózott. A mezőny viszonylag sima rajtot vett, bár a hátsó régióban Pastor Maldonado és Marcus Ericsson koccant, de mindketten folytatni tudták a versenyt. Az incidens ugyanakkor nem maradt büntetlenül: a venezuelai később öt másodperces stop and go büntetést kapott, plusz egy büntetőpontot, így neki a 12-ből már négy összegyűlt. 

Az első körökben Bottas és Ricciardo kergetőzése hozott némi izgalmat, de az ausztrálnak közben a gumikra is kellett figyelnie, így egy próbálkozásnál többre nem futotta. Közben az ezüst nyilak nagyon könnyedén megléptek, sőt Hamilton két kör után máris bő másfél másodperces előnyt autózott ki az őt követő csapattárssal szemben, ez a 10. körre már két és fél másodpercre duzzadt. Ricciardo mögött a pontszerző helyeken semmit nem változott a rajt után kialakult sorrend, egészen az első kiállásokig.

Hátrébb Vettel óvatosan megkezdte a felzárkózást, és a 10. körre már a 13. helyen autózott, majd elsőként váltott friss gumikra a 13. körben. Két körrel később a csapattársat, Ricciardót is kihozta a csapat Bottas mögül. A többség a 16. és 20. kör között letudta első boxlátogatását, köztük Hamilton is, aki veszített egy kis időt a kerékcserénél. Rosberg előtt így megnyílt a lehetőség, de hiába hozta össze a leggyorsabb kört (még használt gumikon), Hamilton kontrázott. A 22. körben Rosberg is kiállt, majd a visszatérésnél maradt a második helyen, viszont (Bahreinhez hasonlóan) eltérő gumitaktikán. Hamilton ismét a lágyabb abroncsokat kapta, Rosberg viszont a második etapban letudta a kemény keverékeket, és a hajrára tartogatta a gyorsabb szettet. 

Ricciardo a korai kerékcserével meg tudta előzni a Williams finn versenyzőjét, aki így visszacsúszott a negyedik helyre. Grojean hősiesen tartotta ötödik helyét Räikkönen és Alonso előtt, egészen a 25. körig, amikor valamilyen oknál fogva a Lotus kissé visszalassult egy rövid időre, így nem volt esélye a Ferrarikkal szemben. A francia a hetedik helyen folytatta versenyét, Massa és Vettel előtt. Ez utóbbinak szintén jól jött a korai kiállás, hiszen négy pozíciót nyert vele. Az utolsó pontszerző helyen Hülkenbergé volt.

A verseny első kiesője Jean-Eric Vergne volt, akit a 25. körben csapata behívott, kipufogó problémák miatt.

A kiállások második hullámát Massa kezdte meg a 29. körben, majd őt követte Vettel, aki visszatért a közepes gumikhoz, és nagy menetbe kezdett. Ekkor az élen Hamiltonnak több mint négy másodperces előnye volt Rosberggel szemben, a harmadik helyen autózó Ricciardo pedig már közel 23 másodperces hátrányban volt.

Második kiesőként a 35. körben Kobajasi Kamui búcsúzott idő előtt fékhiba miatt.

Hamilton a 43. körben tudta le második- és egyben utolsó kiállását, ami szintén nem sikerült tökéletesen. Rosbergnek a kemény keverékeken mindössze két plusz kör jutott az élen, majd ugyanúgy a csapattársa mögé tudott visszatérni, viszont a lágyabb gumikon, azaz a hajrára nagy csata volt várható a Mercedesek között.

Mögöttük Ricciardo és Bottas egyszerre hajtottak ki a 46. körben, és míg az ausztrál megőrizte dobogós helyét, addig Bottas két helyet is veszített a korábban kereket cserélő Alonsóval valamint Vettellel szemben - bár nekik még egyszer ki kellett menniük. A hetedik helyen Räikkönen autózott tovább, majd Gorsjean, Hülkenberg és Pérez osztozott a top10 utolsó három helyén.

Három kiállást választotta még Massa is, akinek nem vált be ez a startégia,  és végül még a pontszerző helyről is jócskán lecsúszott. Vettelnél azonban jól taktikáztak, hiszen harmadik cseréjét követően Alonso elé tudott visszatérni a hatodik helyre, majd hamarosan a másik Ferrarit is átugrotta, így a 60. körben már a negyedik helyért szállhatott harcba Bottas ellen.

Ekkor már Rosberg is majdnem DRS távolságon belül volt csapattársához képest, de végül ez a csata elmaradt. Az utolsó két körben Alonso és Vettel tett valamit az izgalmak érdekében - előbb az eggyel több kiállással taktikázó Alonso előzte meg csapattársát, majd Vettel küzdötte át magát Bottason, aki Räikkönenhez hasonlóan használtabb gumikon nem nagyon tudott védekezni. 

Ricciardo már nagyjából 50 másodperces hátrányban ért be harmadikként, és nem mellesleg az utolsó körben Räikkönen kört kapott  Hamilton-Rosberg párosától. A Mercedes és a Red Bull versenyzői mögött Bottas, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Pérez és Hülkenberg ért be pontszerző helyeken. A verseny leggyorsabb körét Vettel futotta meg 1:28.918-as idővel. 

 000 facebook_banner.jpg

A Spanyol Nagydíj végeredménye:

 1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:41:05.155
 2.  Nico Rosberg       Mercedes                   +0.636
 3.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault          +49.014
 4.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault        +1:16.702
 5.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes       +1:19.293
 6.  Fernando Alonso    Ferrari                 +1:27.743
 7.  Kimi Räikkonen     Ferrari                     +1 kör
 8.  Romain Grosjean    Lotus-Renault               +1 kör
 9.  Sergio Pérez       Force India-Mercedes        +1 kör
10.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes        +1 kör
11.  Jenson Button      McLaren-Mercedes            +1 kör
12.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes            +1 kör
13.  Felipe Massa       Williams-Mercedes           +1 kör
14.  Danyiil Kvjat      Toro Rosso-Renault          +1 kör
15.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault               +1 kör
16.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari              +1 kör
17.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari              +1 kör
18.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari            +2 kör
19.  Max Chilton        Marussia-Ferrari            +2 kör
20.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault            +2 kör
Kiesők: 
Kobajasi Kamui Caterham-Renault 34. kör
Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 24. kör

Világbajnokság állása a Spanyol Nagydíj után
 1.  Lewis Hamilton    100
 2.  Nico Rosberg      97
 3.  Fernando Alonso   49
 4.  Sebastian Vettel  45
 5.  Daniel Ricciardo  39
 6.  Nico Hülkenberg   37
 7.  Valtteri Bottas   34
 8.  Jenson Button     23
 9.  Kevin Magnussen   20
10.  Sergio Pérez      20
11.  Kimi Räikkönen    17
12.  Felipe Massa      12
13.  Romain Grosjean   4
14.  Jean-Eric Vergne  4
15.  Danyiil Kvjat     4
 1.  Mercedes              197
 2.  Red Bull-Renault      84
 3.  Ferrari               66
 4.  Force India-Mercedes  57
 5.  Williams-Mercedes     46
 6.  McLaren-Mercedes      43
 7.  Toro Rosso-Renault    8
 8.  Lotus-Renault         4
 9.  Sauber-Ferrari        0
10.  Marussia-Ferrari      0
11.  Caterham-Renault      0


FormaNet, Varga Viktória
001_fórum logo.png
Szólj hozzá

verseny mercedes forma-1 hamilton spanyol nagydíj formula-1