2014. jún 23.

F1 Utóhangok - Hogyan vizsgázott a visszatérő Osztrák Nagydíj?

írta: FormaNet
F1 Utóhangok - Hogyan vizsgázott a visszatérő Osztrák Nagydíj?

Szinte minden top csapat felemás érzésekkel távozott a hétvégi Osztrák Nagydíjról, mely az előzetes várakozásokhoz képest végül kissé unalomba fulladt, nem mellesleg az utolsó napon a szervezés sem volt a helyzet magaslatán. Még az újabb kettős győzelmet bezsebelő Mercedes sem volt teljesen elégedett, és persze a Red Bull, a Williams és a Ferrari értékelésének is volt némi keserű "utóíze", persze hol több, hol kevesebb. 

IMG_9953.JPG

 

Az előzetes várakozásokhoz képest kissé keserű szájízzel végződött a 11 esztendő után visszatérő Osztrák Nagydíj. A gyönyörű helyszínre, az egész versenyhétvégére jellemző fantasztikus hangultra vetett némi árnyékot, hogy a - egyébként egészen vasárnap reggelig remekül működő - szervezőgárda délután teljesen magára hagyta hazatartó tömeget, és ha nincsenek lelkes önkéntesek, akik irányították a parkolókból kifelé tartó autósokat, akkor talán még most is ott dekkolnának a hegyekben. Még a civil forgalomirányítóknak köszönhetően is nagy átlagban „röpke” 2-3 óra alatt lehetett kijutni egy-egy parkolóból, ami finoman szólva is kétségbeejtő volt. 

Maga a verseny szintén a vártnál kevésbé volt fordulatos, és ezt jól mutatta az is, hogy a lelátókon ülő szurkolók sokasága a félidőnél inkább a kiszolgáló létesítmények körül lézengett. Ez persze nyilván annak is köszönhető, hogy kedvenc csapatuk négyszeres bajnoka, Sebastian Vettel  már az első körökben motorgondokkal küzdött, a mezőny végére került, és végül a 35. körben fel is kellett adnia versenyét. A címvédő gárda mindössze négy pontot gyűjtött a Red Bull Ringen, Daniel Ricciardo nyolcadik helyének köszönhetően. A kanadai kettős dobogó után ez hatalmas pofon volt az energiaitalosoknak, így nem is meglepő, hogy a Renault erőforrások megbízhatatlansága miatt a csapatfőnöknél, Christian Hornernél elszakadt a cérna.

IMG_9844.JPG

„Bosszantó ez a helyzet amiben vagyunk. Nyilván sok sikert értünk már el Renault-val, versenyeket és bajnokságokat nyertünk, de jelenleg semmit nem javul a helyzetünk. A megbízhatóság és ez a teljesítmény elfogadhatatlan. Ezt így nem lehet tovább folytatni,  a Renault-nak változtatnia kell. Ez a helyzet nem jó a Renault-nak, és nem jó a Red Bullnak sem.  Jövőre sem lesz más motor az autónkban, de szeretnénk versenyképesek lenni, és az élen harcolni. Muszáj valaminek történnie, mert jelenleg bármit csinálnak, nem működik. Mindez nem a mi felelősségünk, mi csak a felhasználók vagyunk, és bosszantó, hogy pillanatnyilag nem úgy állnak a dolgok, ahogyan kellene”- nyilatkozta az Autosportnak Horner.

IMG_9930.JPGAz első rajtsorból induló Williamsek sem tudtak csodát tenni a szárnyaló Mercedesek mellett, és bár Valtteri Bottas első F1-es dobogójának örülhetett, ám a pole-ból rajtoló Felipe Massának meg kellett elégedni egy negyedik hellyel. A grove-i gárda idei legjobb szereplésével ugyan 27 ponttal gazdagodott, ennek ellenére kaptak néhány kritikát a túl konzervatív stratégiájuk miatt, szerepet játszott abbam, hogy nem sikerült maguk mögött tartaniuk a Mercedeseket. Az istálló mérnöke, Rob Smedley ugyanakkor úgy véli, hogy nem hibáztak, mert muszáj volt kicsit elnyújtani az első etapot, és "mindössze" annyi történt, hogy a Mercedes jobb volt.

„A rendelkezésünkre álló információk alapján nem hiszem, hogy eljutottunk volna a célig, ha más taktikát alkalmazunk. Ha korábban álltunk volna ki, akkor a verseny végére elfogytunk volna, az pedig elég hülyén nézett volna ki, ha öt-hat körrel a leintés előtt elfogynak a gumik, és néhányan megelőznek minket. Persze nem lennénk versenyzők, ha nem lennénk most kissé csalódottak, de a dolgok pozitív oldalát kell néznünk. Egy olyan csapat győzött le minket, mely gyorsabb volt, és jól szervezett. Egyértelműen jobb munkát végeztek nálunk” - értékelt Rob Smedley, és ebben van némi igazsága, hiszen a Williams a konstruktőri csatában átugrotta az addig ötödik helyen álló McLarent, és két pontra megközelítette a negyedik helyezett Force Indiát, akik egy hatodik és egy kilencedik hellyel összesen 10 ponttal távoztak Ausztriából.

A Ferrari ismét egy felemás hétvégén van túl. Egyrészt Fernando Alonso szokásához híven ezúttal is erőn felül teljesített, és idei legjobb kvalifikáció eredménye (negyedik hely) után saját bevallása szerint a szezon eddigi legjobb versenyét futotta, pontosabban úgy érezte, hogy 71 kvalifikációs kört tett meg, ami végül egy ötödik helyre volt elég. A spanyol bajnok összességében elégedett volt saját versenyével, és főleg azzal, hogy mindössze 18 másodperccel maradt el a győztes Mercedesektől, másrészt azonban a csapattárs, Kimi Räikkönen már közel 50 másodperces hátrányban ért célba, az egyetlen egy pontot érő 10. helyen. A Jégember továbbra sem érzi magát kényelmesen a Ferrariban, ráadásul úgy véli, hogy a vasárnapi stratégiája sem volt valami acélos.

IMG_9754.JPG

„Ez egy nagyon nehéz verseny volt számomra, annak ellenére, hogy szombaton kipróbáltunk egy más irányt annak érdekében, hogy javítsunk a teljesítményen. Sajnos ez nem hozott annyi javulást, mint reméltük, és ismét az autó kezelhetőségével küzdöttem. A rajtnál nyertem egy pozíciót, de már a második körben problémáim adódtak a fékek túlmelegedésével, ami miatt lassítanom kellett. Az első kiállásom idejére az abroncsok már teljesen elhasználódtak, és ekkor vesztettem két helyet is. Hamarabb kellett volna kiállnunk. A szezon kezdetéhez képest fejlődtünk, de még mindig sok dolgunk van, mert a jelenlegi tempók nem teszi lehetővé, hogy az élmezőnnyel harcoljunk”- panaszkodott Räikkönen, aki negyedik helyen álló csapattársához képest is már 60 pontos hátrányt szedett össze van a világbajnoki pontversenyben.

Idei hatodik kettős diadaluk ellenére, a Mercedesnek sem volt tiszta hétvégéje, és nem csak a szombati meglepő kvalifikációs botlások miatt. A csapat sportigazgatója, Toto Wolff a versenyt követően elismerte, hogy ismét jelentkeztek a Kanadában tapasztalt gondok.

„Nehéz volt megszerezni a győzelmet, mert komoly nehézségeink voltak, olyan dolgok, amikre nem számítottunk. Ismét problémáink adódtak a fékekkel és az egyenesek nem voltak elég hosszúak ahhoz, hogy lehűtsük őket, ráadásul vasárnap melegebb is volt.  A Williams ugyanakkor nagyon jól teljesített, és nem hiszem, hogy nekik is ilyen gondjaik lettek volna, szóval ez egy igen szoros verseny volt.”

IMG_9751.JPG

A kilencedik helyről induló Lewis Hamilton egy fantasztikus rajtnak-, majd később egy korai kerékcserének köszönhetően hamar a dobogós helyen találta magát, ám csapattársát ezúttal sem sikerült legyőznie, így jelenleg 19 pontos hátrányban áll a tabella második helyén. A brit természetesen boldog, hogy hét pozíciót is javított az elhibázott szombati időmérője után, ugyanakkor a versenyen mindkét boxkiállásával időt vesztett Rosberghez képest, amik nélkül talán győzelemért is harcba szállhatott volna. Ugyanis nagyjából a futam második felétől végig két másodperc körüli volt a különbség kettőjük között, a két boxkiállása során pedig a brit kb pont ennyit bukott el. (első kerékcseréje 0,9, a második 1,0 másodperccel tovább tartott márkatársáénál) A leintést követően Hamilton pontosan még nem tudta megmondani, hogy a kiállásoknál hogyan szedte össze ezt a különbséget, de később kiderült, hogy első boxlátogatásánál kicsit túlszaladt azon a helyen, ahol meg kellett állnia, a következőnél pedig egy sérült fékdob miatt kellett óvatosabbnak - ezáltal picit lassabbnak - lenniük a szerelőknek.

Arctica sportnapszemüveg

De nem csak a top csapatok nem tudtak tiszta versenyt futni, a mezőny második felében is akadtak problémák. A Toro Rossónál például egy autó sem ért célba, a Saubernél pedig egy egészen amatőr baki történt. Esteban Gutiérrez első boxkiállásánál a szerelők nem rögzítették megfelelően a jobb hátsó kereket, amit persze rögtön észrevettek, de amikor ezt jelezni akarták versenyzőjüknek a csapatrádión, véletlenül rossz gombra nyomtak rá, és az egy körrel hamarabb kereket cserélő Adrian Sutilt állították le. A végül 13. helyen célba érő német ezzel nyolc másodpercet bukott, igaz a pontszerzésre e nélkül sem lett volna esélye. 

A kissé még rutintalan szervezés, a nem túl izgalmas verseny (ami az utóbbi időkben egyébként nem szokatlan) ellenére a Dietrich Mateschitz jóvoltából újjáélesztett létesítmény összességében kiválóra vizsgázott, és a hangulatos (nem mellesleg igényes és gyors) kiszolgáló létesítmények mellett ami még feltűnő volt, hogy a létesítmény egész területén kiemelkedő figyelmet szenteltek a mozgássérült szurkolóknak, ami példaértékű. 

Fotó: FormaNet  A vasárnapi napról készült képgaléria ITT tekinthető meg. 

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

forma-1 futam formula-1 red bull ring osztrák nagydíj