2014. jún 26.

F1 Az Osztrák Nagydíj számokban

írta: FormaNet
F1 Az Osztrák Nagydíj számokban

A tizenegy esztendő után visszatérő Osztrák Nagydíj a vártán kissé langyosabbra sikeredett, de azért volt egy-két meglepő momentum a hétvége során. Elsősorban a Williams alakulat szombati kvalifikációs sikere, amit vasárnap végül Valtteri Bottas első F1-es dobogójával tettek emlékezetessé. A Mercedes dominanciája már kevésbé volt szokatlan, a futamgyőztes Nico Rosberg pedig nem csak a bajnokságban növelte előnyét, de az örökranglistán beelőzte világbajnok édesapját, Keke Rosberget.

IMG_9947.JPG

 

Idén először fordult elő, hogy a Mercedes egyik versenyzője sem kvalifikálta magát az első sorba. Helyettük a két Williams bérelte ki a rajtrács legjobb helyeit a Red Bull Ringen, és Felipe Massa a 2008-as Brazil Nagydíj óta először pole-ból indulhatott. A brazil versenyző 16. rajtelsőségét szerezte meg a szériában, és ezzel az összesített listán beérte Kimi Räikkönent és Stirlig Moss-t. Massának 94 nagydíjat kellett várnia újabb pole pozíciójára, ami az F1 történelmének második leghosszabb kihagyása ebben a statisztikában. Két rajtelsőség között legtöbbet Giancarlo Fisichellának kellett várakoznia - összesen 107 versenyt.

Williams versenyautó legutóbb - Pastor Maldonadónak köszönhetően - a 2012-es Spanyol Nagydíjon rajtolhatott az első helyről, de ennél jóval régebben volt, hogy a grove-i gárda mindkét autója az elsősorban foglalt helyet. Az Osztrák GP-t megelőzően 2003-ban, a Német Nagydíjon Juan Pablo Montoya és Ralf Schumacher párosa vitte véghez ezt az időmérős sikert a csapatnál.

Sir Frank Williams csapatának végül be kellett érnie egy második és egy negyedik hellyel, amivel idei legjobb szereplésüket tudhatják maguk mögött, sőt ennél jobb eredményt utoljára 2005-ben, a Monacói Nagydíjon tudtak felmutatni, amikor Mark Webber és Nick Heidfeld a második-harmadik helyen szelte át a célvonalat.

De nem csak egy „szimpla” dobogós eredményt ünnepelhettek hétvégén a Williamsnél, hiszen ez volt finn versenyzőjük, Valtteri Bottas F1-es pályafutásának legelső dobogós helye, és ezzel ő lett a királykategória hetedik finn versenyzője, aki egy nagydíj után a pódiumon pezsgőzhetett. (A többiek: Kimi Räikkönen, Mika Häkkinen, Keke Rosberg, Heikki Kovalainen, Mika Salo és JJ Lehto.)

A Williams ugyan nem tudta megtörni a Mercedes uralmát, de Bottasnak köszönhetően  idén immár harmadjára szerezték meg az első három helyet Mercedes erőforrásokkal hajtott autók.

IMG_0266.JPG

A futamgyőztes Nico Rosberg és a második helyen célba érő Lewis Hamilton idei hatodik kettős diadalát szállította csapatának. További négy kettős győzelemmel az Ezsüt Nyíl beéri a rekorder McLarent, melynek egykori híres versenyzőpárosa, Ayrton Senna és Alain Prost  1988-ban összesen 10 alkalommal ért célba az első két helyen.

Robserg idei harmadik diadalával tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, és mellesleg pályafutásának hatodik győzelmével megelőzte édesapját, az 1982-es év világbajnokát, Keke Rosberget. Jelenleg a német versenyző ugyanannyi győzelmet számlál, mint John Surtees, Jochen Rindt, Tony Brooks, Gilles Villeneuve , Jacques Laffite, Riccardo Patrese és Ralf Schumacher. A futamgyőzelmek örökranglistáján mindössze 37 olyan versenyző van, aki Rosbergnél több diadalt ért el a királykategóriában. Mindemellett a német immár nyolcadik alkalommal ünnepelhetett dobogós helyezést ebben az évben, ami nem rossz előjel a bajnokság szempontjából, hiszen az F1 eddigi történelme során csak két versenyző, Juan Pablo Montoya és Carlos Reutemann tette ezt meg anélkül, hogy a szezon végén megnyerte volna a címet.

Hamilton a kilencedik helyről indulva hatalmas rajtot vett, ennek (és egy jó stratégiának) köszönhetően a 48. körben már az élen autózó csapattársát vehette üldözőbe, ám végül meg kellett elégedni egy második hellyel. A brit bajnok 60. dobogós helyezésével az örökranglistán beérte a háromszoros világbajnok Nelson Piquet-t, és már csak nyolcan vannak előtte ezen a listán – a jelenlegi mezőnyből Sebastian Vettel (64(, Kimi Räikkönen (77), és a top3-ban helyet foglaló Fernando Alonso (96).

Arctica sportnapszemüveg

A verseny leggyorsabb körét a Force India pilótája, Sergio Pérez futotta meg, F1-es pályafutása során összességében harmadik alkalommal. Ráadásul a mexikói egy igen remek futamot tudhat maga mögött, hiszen szombaton a 11. helyre kvalifikálta magát, de - még Kanadából hozott - ötrajthelyes büntetése miatt csak a 15. rajtkockából (Grosjean a boxutcából indult, így Pérez egy pozíciót nyert) várhatta a 71 körös osztrák versenyt, majd végül hatodikként intette le a kockás zászló.

Miközben az utóbbi években gyengélkedő Williams felfelé ívelő formát mutat, addig a Sauber történelmének egyik legrosszabb idényét teljesíti. Peter Sauber alakulata az eddigi nyolc versenyen egyszer sem tudott pontszerző helyen végezni, ami 1998 óta nem fordult elő velük.

A Red Bull és testvércsapata, a Toro Rosso nem tudott nagyot alakítani hazai versenyén. A címvédő Sebastian Vettel idén harmadik alkalommal volt kénytelen idő előtt feladni versenyét, rajta kívül pedig Danyiil Kvjat és Jean-Eric Vernge sem látta meg a kockás zászlót. Ez utóbbi páros balszerencséje egyben azt is jelenti, hogy idén eddig a Toro Rosso autói bizonyultak a legmegbízhatatlanabbnak, hiszen STR9-esek eddig összesen nyolcszor estek ki, őket követi a Lotus E22-es, ami hét alkalommal „dobta be eddig a törölközőt” egy-egy versenyen.

A Ferrari idén nem először szürkült bele a mezőnybe, így a 200. nagydíját futó Kimi Räikkönen sem tudott maradandót alkotni jubileumi versenyhétvégéjén. A finn bajnok mindössze egy pontot szerzett, de némi vigasz lehet, hogy a maranellóiak a folyamatos pontszerzés statisztikájában tovább bővítették rekordjukat. A csapat immár zsinórban 75 nagydíj óta nem nullázott.

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

statisztika mercedes forma-1 formula-1 red bull ring osztrák nagydíj