2014. jún 30.

F1 A Williamsnek újra kell tanulnia élcsapatként versenyezni

írta: FormaNet
F1 A Williamsnek újra kell tanulnia élcsapatként versenyezni

A Williams F1 Team teljesítményért felelős főmérnöke, Rob Smedley elismeri, hogy nem elég a gyors autó, a csapatnak újra meg tanulnia, hogyan tudják egy-egy versenyen maximálisan kihasználni a lehetőségeket.

williams osztrák gp.JPG

 

Már a szezon előtti teszteken is látni lehetett, hogy az utóbbi években gyengélkedő Williams lehet az idei év „sötét lova”. Sir Frank Williams alakulata eddig minden futamon ponton szerzett, ám egészen a legutóbbi versenyhétvégéig maximum 10 egységgel távoztak egy-egy helyszínről.  Az Osztrák Nagydíj időmérőjén a teljes mezőnyt maguk mögé utasították, de a versenyen – részben a Mercedes jobb stratégiája miatt – ezt a bravúrt már nem sikerült véghezvinniük, és végül meg kellett elégedniük egy harmadik és egy negyedik hellyel.

A csapat főmérnöke, Rob Smedley már a leintés után elismerte, legfőbb céljuk az volt, hogy ne bukjanak több helyet, de semmi meggondolatlan versengésbe nem akartak belemenni a Mercedesszel  szemben, mely nem csak jobb autóval, de egy jobban szervezett csapattal rendelkezik. A szakember az Autosportnak most bővebben is kifejtette, miben szeretnének még javulni.

„Azt hiszem magunkba kell néznünk, és meg kell értenünk hogyan javíthatnánk az apró részleteken, mert nagy csodák nincsenek, a részletekben rejlik a siker kulcsa. Mi egy nagyon gyors és nagyon profi csapattal versenyeztünk (Ausztriában), mely nagyon jól szervezett. És hogy miért? Mert kellő tapasztalattal rendelkeznek az élen való versenyzésben. Tavaly a Williams a 13., 14., 15 helyen versengett, de az első, második vagy harmadik helyen harcolni az egy teljesen más dolog, nekem elhihetik, hiszen mindkettőben volt már részem. Ezt is meg kell tanulni, szóval igen, ezen a területen is jobban kell teljesítenünk”- nyilatkozta Smedley.

Nemrégiben a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is hasonló véleményt fogalmazott meg, pontosabban azt, hogy a Williamsnek újra hinnie kell önmagában ahhoz, hogy nyerni tudjon. Smedley szerint ebben nincs hiány.

„Nem tört meg a Williams, egyszerűen csak meg kell tanulnunk, hogyan kell versenyezni a rajtrács ezen végén, akár teljesítmény, akár csapatmunka tekintetében, és gondoskodnunk kell arról hogy ha hibázunk, akkor tanuljunk belőle, és a hibák ne ismétlődjenek meg.”

„Az biztos, hogy jó irányba tartunk, egyre erősebbé válunk, és képesek vagyunk megtenni azt a mit a Red Bull és a Mercedes is megtett. Célunk az, hogy legalább ennyire jó legyünk, ha nem jobbak.”

A csapat jelenleg 87 ponttal a konstruktőri tabella ötödik helyén áll, míg tavaly egész szezonban mindössze öt pontot sikerült bezsebelniük. 

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 williams formula-1 osztrák nagydíj