2014. júl 06.

F1 Hamilton győzelmének örülhetett a brit közönség Silverstone-ban

írta: FormaNet
F1 Hamilton győzelmének örülhetett a brit közönség Silverstone-ban

Lewis Hamilton hazai közönsége előtt F1-es pályafutásának 27. futamgyőzelmét ünnepelhette, miután csapattársa, Nico Rosberg váltóhiba miatt kiesett. A brit ezzel négy pontra csökkenetett hátrányát a bajnoki pontversenyt vezető márkatársához képest, azaz újra kiélezett küzdelem kezdődik a bajnoki címért. A dobogó második fokára a 14. helyről rajtoló Valtteri Bottas állhatott fel, a harmadik hely pedig Daniel Ricciardóé lett. Jenson Button hazai pályán csak egy hajszállal maradt le a dobogóról, a brit pilóta mögött célbaérő Sebastian Vettel és Fernando Alonso pedig óriási csatával szórakoztatta a közönséget. 

hamilton - brit gp.JPG

A szombati esős, kissé kaotikus időmérő után többen - például a McLaren - is arra számítottak, hogy egy kis csapadék szerencsét hozna, a vasárnapi verseny azonban száraz körülmények között kezdődött. A mezőny nagy része a lágyabb (közepes) keverékű Pirelliken sorakozott fel a rajtrácsra, kivéve a Ferrarikat, melyek a kemény abroncsokon kezdtek.

A rajt után a pole-ból induló Nico Rosberg megtartotta vezető helyét, Sebastian Vettelt azonban a mögüle rajtoló Jenson Button megelőzte, sőt hamaros Lewis Hamilton is, akinek a hatodik helyről sikerült két pozíciót javítania. A Red Bull és a Mercedes kerekei picit még össze is értek, de a mezőny hátsó régiójában néhányan ennél sokkal melegebb pillanatokat éltek át. Kimi Räikkönen az 5-ös kanyarnál kicsúszott a búkótérbe, majd a pályára visszafelé tartva a fűvön elvesztett uralmát Ferrarija felet, ami után a Wellington egyenesnél falnak csapódott, majd a pörgő autó a szemközti oldalon landolt. A pályán átszánkázó Räikkönent Felipe Massa nem tudta kikerülni, így ő is megpördült, de ezt követően vissza tudott hajtani a boxba. Csapata sajnos végül nem tudta rendbe hozni a sérüléseket, így a brazil 200 versenye gyorsan véget ért. Kobajasi Kamuit is súrolta a megcsúszó Ferrari, de mind Massa, mind pedig a japán pilóta remek reflexekkel mentette a menthetőt. A Ferrari versenyzőjét orvosi autó szállította az orvosi központba, az ütközésben megsérül korlát miatt pedig megszakították a futamot. Később kiderült, hogy Räikkönen térdén és bokáján zúzódásokat szenvedett, de sérülései nem komolyak.

A rajt után egyébként Sergio Pérez és Jean-Eric Vergne is ütközött, így az újraindítás előtt mindkét autón orvosolni kellett néhány problémát.

Egy kör után a pontszerzők sorrendje a következő volt: Nico Rosberg, Jenson Button, Kevin Magnussen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat, Valtteri Bottas, és a marussiás Max Chilton volt, ez utóbbinak azonban a boxutcából kellett megkezdenie az új rajtot, miután már piros zászlós periódus alatt hajtott be a boxba. Helyét így csapattársa, Jules Binachi vette át. 

A szünetben több autón is kereket cseréltek, majd nagyjából egyórás szünet után biztonsági autó mögött indult újra a verseny. A mezőny ezúttal szépen elrajtolt, Hamilton pedig néhány kanyar után máris sikeres támadást indított Magnussen McLarenje ellen, majd Button sem úszta meg ex csapattársa támadását. A mezőny hátsó feléből induló Bottas is sok pozíciót nyert az eredeti rajt után, majd az újraindítást követően is folytatta menetelését. Először Ricciardót, majd a hatodik helyen autózó Hülkenberget autózta körbe, és eztán Vettelt vette célkeresztbe. A középmezőnyben Alonso is folytatta felzárkózását, és a hatodik körben már a nyolcadik volt, majd két körön belül Ricciardót és Hülkenberget is átlépte. A két hátrahagyott pilóta is nagy csatában volt, melyből végül a Red Bull ausztrálja jött ki győztesen. A spanyol bajnok hiába törtetett előre, később egy öt másodperces büntetést kapott, mert még az eredeti rajtnál rosszul állt fel a rajtrácsra.

A 10. körben Räikkönen és Massa után Esetban Guttiérrez is feladta versenyét, miután a lotusos Pastor Maldonadóval ütközött, és a kavicságyban landolt. Egy körrel később Marcus Ericsson Caterhamje is beparkolt a garázsba, a hírek szerint az autó felfüggesztése sérült meg.

Közben Vettel közepes gumikra váltott, az élen Hamilton a 15. körre már négy másodpercre faragta le hátrányát csapattársához képest, Alonso pedig Magnuessent megelőzve az ötödik helyig zárkózott fel, majd nem sokkal később már a - Bottasszal szembe dobogós helyét elvesztő - Buttont támadta, igaz várt még rá egy büntetés.

Rosberg a 18. kör végén hajtott be szerelőihez, és a második helyre tért vissza csapattársa mögé, aki hat körrel később váltott. Ezt követően visszaállt az eredeti sorrend, de kettőjük közti különbség nagyjából hat másodpercre nőtt, ugyanis a brit kerékcseréje 1.4 másodperccel tovább tartott, mind német márkatársáé. Hamilton nem örült túlzottan, a rádión be is szólt csapatának, hogy a következő kerékcsere már jó legyen.  A két rivális egyébként más taktikán volt, és amíg Rosberg már a puhább abroncsokat kapta meg, addig a 44-es számú Mercedesre újra a kemény keverékek kerültek fel. Hogy melyik lett volna a nyerő taktika, az nem derült ki, ugyanis Rosberg hamarosan váltóproblémával találta szembe magát, és a 29. körben feladta versenyét.

Nem sokkal Rosberg szerencsétlensége előtt egy kicsivel hátrébb Vettel megelőzte  Magnussent, Alonso pedig a kerékcserével együtt letudta büntetését.

Rosberg kiesését – és a kerékcseréket követően Hamilton mögött nem kis hátrányban a mezőny hátsó feléből rajtoló, egy kiállással taktikázó Bottas autózott a második helyen, őt követte Ricciardo, aki szintén egykiállásos taktikán volt, majd következett Button és az újra felzárkózó Alonso duója. A spanyol megkapta a nyakára Vettelt, aki hosszú körökön keresztül agresszívan támadta az ötödik helyért. Mindkét bajnok idegei pattanásig feszültek a nagy csatában, ami csapatrádiós bejátszásokból jól érezhető volt. Vettel mögött Magnussen és Hülkenberg sorakozott fel, az utolsó két pontszerző helyen pedig a Toro Rossók autóztak.

Közben az élen Hamilton a 41. körben kényelmesen letudta utolsó kerékcseréjét, majd nagyjából 20 másodperces előnnyel tért vissza az első helyre. 

Öt körrel a leintés előtt az Alonso és Vettel még mindig egymást "püfölte", Vettel kitartóan (nem mellesleg meglehetősen idegesen) próbálkozott, de a spanyol nem adta meg könnyen magát. Sokadik kísérlet után végül hatalmas kerék-kerék elleni harcban a címvédő sikerrel járt, ezután viszont Alonso reklamált hevesen csapatának, hogy üldözője a megengedettnél tovább használta a DRS-t, ezért adja vissza a pozíciót. 

A hajárban még a dobogó harmadik foka volt kérdéses, ugyanis a frissebb gumikon autózó Button vészesen közel került Ricciardóhoz. Végül a támadásra már nem jutott idő, így Hamilton mögött Bottast és Riccardót intette le a kockás zászlót. A negyedik helyen befutó Button csak egy hajszállal maradt le a pódiumról, mögötte pedig a reklamáció ellenére maradt a Vettel-Alonso sorrend. Az utolsó négy pontszerző helyen nem változott a felállás: Magnussen és Hülkenberg mögött a Toro Rossó pilótái értek célba, Kvjat és Vergne sorrendben. 

Az utolsó percekben Pastor Maldoando Lotusa is megadta magát, így a venezuelai a pálya szélén fejezte be a Brit Nagydíjat. 

000 facebook_banner.jpg

Brit Nagydíj végeredménye:

 1. Lewis Hamilton        Mercedes                 2:26:52.094
 2. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes        +30.135
 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault         +46.495
 4. Jenson Button         McLaren-Mercedes         +47.390
 5. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault         +53.864
 6. Fernando Alonso       Ferrari                  +59.946
 7. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes         +1:02.563
 8. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes     +1:28.692
 9. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault       +1m29.340
10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault       -1 kör
11. Sergio Perez          Force India-Mercedes     -1 kör
12. Romain Grosjean       Lotus-Renault            -1 kör
13. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari           -1 kör
14. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari         -1 kör
15. Kamui Kobayashi       Caterham-Renault         -2 kör
16. Max Chilton           Marussia-Ferrari         -2 kör
17. Pastor Maldonado      Lotus-Renault            -3 kör

Kiesők

    Nico Rosberg        Mercedes              28 kör
    Marcus Ericsson     Caterham-Renault      11 kör
    Esteban Gutierrez   Sauber-Ferrari        9  kör
    Felipe Massa        Williams-Mercedes     1  kör
    Kimi Raikkonen      Ferrari               0  kör

Bajnoki pontverseny állása a Brit Nagydíj után

 1. Nico Rosberg      165                 1. Mercedes               326  

 2. Lewis Hamilton    161                 2. Red Bull-Renault    168  

 3. Daniel Ricciardo  98                   3. Ferrari                    106

 4. Fernando Alonso   87                 4. Williams-Mercedes  103

 5. Valtteri Bottas   73                     5. Force India-Mercedes 91

 6. Sebastian Vettel  70                   6. McLaren-Mercedes    90

 7. Nico Hulkenberg   63                  7. Toro Rosso-Renault   15

 8. Jenson Button     55                   8. Lotus-Renault            8 

 9. Kevin Magnussen   35                9. Marussia-Ferrari         2 

10. Felipe Massa      30                  10. Sauber-Ferrari          0 

11. Sergio Perez      28                  11. Caterham-Renault     0 

12. Kimi Raikkonen    19                                   

13. Jean-Eric Vergne  9              

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 hamilton silverstone brit nagydíj formula-1