2014. júl 17.

Vettel: Az F1 olykor kegyetlen

írta: FormaNet
Vettel: Az F1 olykor kegyetlen

A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel elismeri, hogy a királykategória bizony kegyetlen tud lenni, ha éppen nem vagy versenyképes. Ennek ellenére most is nagyon élvezi a versenyzést, és egyelőre nem adta fel a reményt, hogy a szezon második felében felzárkózhat, és harcolhat a vb trófeáért.

sebastian vettel_1.JPG

 

Sebastian Vettel az utóbbi négy év világbajnokaként vágott neki az „új korszaknak”, ám csapata és a Renault nem tudta átmenteni az utóbbi idők formáját. A német sztárpilóta ebben a szezonban még egyszer sem állhatott a dobogó csúcsán, sőt az elmúlt kilenc versenyből háromszor nem is ért célba. Bajnoki pontjait illetően jelenleg 70 egységgel mindössze a tabella hatodik helyét foglalja el, 95 pontos hátrányban a listavezető Nico Rosberggel szemben, és 28 pont lemaradásban a harmadik helyen álló csapattárs, Daniel Ricciardo mögött.

„Ez egy nehéz kezdet volt, és eddig elég kemény számomra ez a szezon. Már megtapasztaltam, hogy az F1 fantasztikus tud lenni, de amikor különböző problémák miatt kiesel, akkor nagyon kegyetlenné válik. Csak az autódra számíthatsz, de ez is a játék része”- idézi Vettelt a BBC oldala.

„Még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de biztos vagyok abban, hogy eljutunk odáig. Azért küzdök, hogy megértsük az autót, és ezért sok mindent tesztelünk. Néhány dolog működik, és van ami nem. Voltak már jó köreim idén, de ezek nem annyira állandók és rendszeresek, mint a múltban. Egy csapatként dolgozunk rajta, és biztos vagyok benne, hogy már csak pár lépére vagyunk a megoldástól.”

A sikertelenség ellenére Vettel továbbra is nagyon élvezi a versenyzést: „Van egy idézet egy jó barátomtól, amit gyakran elolvasok – ’Most felejtsd el az embereket, és emlékezz arra a kisfiúra a gokartos időkből, akinek voltak álmai és céljai. Érte versenyezz’. Beleszerettem ebbe a sportba, imádom a versenyzést. Akkor vagyok elégedett, és az csal mosolyt az arcomra, ha egy Formula-1-es autóval körbehajthatok a pályán. Szóval ha van egy rossz nap, akkor általában az ember azt mondja, hogy ez szörnyű, és nem élvezem, de ha választanom kéne, hogy ezt folytatom, vagy nem csinálok semmit, akkor mindannyiszor az F1 mellett döntenék.”

Még tíz versenyhétvége van hátra a 2014-es szezonból, és lassan nyugodtan kijelenthető, hogy Vettelnek egy nagyobbacska csodára lenne szüksége ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt a világbajnoki csatában, ám a német bajnok mindaddig nem adja fel, amíg matematikai esélye van az ötödik bajnoki trófeára.

„Amíg a matematikai esély még meg van, addig van esélyem. Ha ezen a hétvégén minden megváltozna, ostobaság lenne nem kihasználni a lehetőséget. Szóval optimista vagyok. Reálisan nézve a különbség nagyon nagy. A Mercedes abban a helyzetben van, hogy akár minden versenyt megnyerhet, így nehéz lesz őket legyőzni, de a cél az, hogy nyerjünk. Nem azért vagyunk itt, hogy harmadikok vagy ötödikek legyünk. Ha csak ennyit tudunk elérni, akkor ennyivel kell megelégednünk, de a célunk az, hogy versenyeket nyerjünk és harcoljunk a bajnoki címért.”  

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 red bull sebastian vettel formula-1