2014. júl 18.

F1 Hamilton volt a leggyorsabb a Német Nagydíj második edzésén

írta: FormaNet
F1 Hamilton volt a leggyorsabb a Német Nagydíj második edzésén

A Német Nagydíj második szabadedzésén folytatódott a Mercedes uralma, a csapat két versenyzője közül ezúttal Lewis Hamilton volt a gyorsabb. Az Ezüst Nyílak mögött egy Red Bull egy Ferrari és egy McLaren zárt a top5-ben, Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen és Kevin Magnussen sorrendben.

lewis hamilton - német gp.JPG

 

Napsütéses időben, nagyjából 30 fokos melegben folytatódott a Német Nagydíj pénteki napja. Elsőként a délelőtti edzés legszorgalmasabbja, Marcus Ericsson Caterhamje hajtott pályára, ám ezúttal nem sokáig vezethetett. Éppencsak megfutott egy-két mért kört, autója megállt a pályán. Csapattársa, Kobajasi Kamui mindössze fél órával húzta tovább, majd az ő Caterhamje füstfelhőbe borult. Később Ericsson visszatérhetett a pályára, japán csapattársának viszont meg kellett elégedni a probléma előtt futott 12 körrel. 

Utoljára Red Bullok csatlakoztak a mezőnyhöz, ekkor már Nico Rosberg 1:19.729-cel vezette a sort, majd következő körében 1:19.424-re faragta le köridejét a Pirelli keményebb (lágy) abroncsain. Az első félórában mindenkinek sikerült mért kört futnia, ami pedig a sorrendet illeti, a két Mercedes és a két Red Bull uralta a tabellát, mögöttük Alonso, Massa, Räikkönen és Bottas sorakozott fel.

Az edzés második harmadában elsőként Nico Hülkenberg kapta meg a szuperlágy gumikat, amikkel rögtön a második helyre repítette fel a Force Indiát. Miután a többiek is váltottak, a sorrend gyorsan átalakult. Daniel Ricciardo volt az első, aki 1:18-as köridőt futott, majd jött a két Mercedes, és visszavették helyüket.

Ezúttal Hamilton volt a gyorsabb, de Rosberg csak egy hajszállal maradt el mögötte. A német a 2-es kanyarnál hibázott az első körében, és második nekifutásra a szuperlágyakon már nem tudott javítani. Negyedik helyre Räikkönen kormányozta fel Ferrariját, míg Alonso elsőre csak a kilencedik helyre elegendő időt autózott. Vettel sem tudott sokat javítani – a német bajnok bő fél másodperccel volt gyorsabb az opciós abroncsokon, ami csak a nyolcadik helyre volt elég. Közben csapattársa, Ricciardo közel másfél másodperccel autózott jobb időt a szuperlágy gumikon.

Általánosságban egyébként egy-másfél másodperc volt a különbség a két keverék között.

A hosszú etapok megkezdése előtt a legjobb tíz sorrendje Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Räikkönen, Magnussen, Massa, Button, Vettel, Alonso Bottas volt, és ez a leintésig így is maradt. Hamilton 1:18.341-es körével maradt az élen.

Az aszfalt hőmérséklete az edzés végefelé már 58 fokos volt, ami a legmagasabb az eddigi szezonban. 

000 facebook_banner.jpg

Második szabadedzés végeredménye: 

         Versenyző                                         Csapat                   Köridő              Hátrány          Kör

 1. Lewis Hamilton        Mercedes     1m18.341s           38
 2. Nico Rosberg          Mercedes     1m18.365s  +0.024s  39
 3. Daniel Ricciardo      Red Bull     1m18.443s  +0.102s  35
 4. Kimi Raikkonen        Ferrari      1m18.887s  +0.546s  38
 5. Kevin Magnussen       McLaren      1m18.960s  +0.619s  40
 6. Felipe Massa          Williams     1m19.024s  +0.683s  36
 7. Jenson Button         McLaren      1m19.221s  +0.880s  40
 8. Sebastian Vettel      Red Bull     1m19.248s  +0.907s  35
 9. Fernando Alonso       Ferrari      1m19.329s  +0.988s  32
10. Valtteri Bottas       Williams     1m19.385s  +1.044s  34
11. Adrian Sutil          Sauber       1m19.417s  +1.076s  41
12. Daniil Kvyat          Toro Rosso   1m19.452s  +1.111s  27
13. Sergio Perez          Force India  1m19.581s  +1.240s  28
14. Nico Hulkenberg       Force India  1m19.593s  +1.252s  32
15. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso   1m19.760s  +1.419s  32
16. Pastor Maldonado      Lotus        1m20.158s  +1.817s  35
17. Romain Grosjean       Lotus        1m20.358s  +2.017s  35
18. Esteban Gutierrez     Sauber       1m20.504s  +2.163s  40
19. Jules Bianchi         Marussia     1m21.328s  +2.987s  31
20. Marcus Ericsson       Caterham     1m21.870s  +3.529s  21
21. Max Chilton           Marussia     1m21.898s  +3.557s  28
22. Kamui Kobayashi       Caterham     1m23.728s  +5.387s  12

 

 Első szabadedzés eredménye

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 szabadedzés hockenheim német nagydíj Formula-1