2014. júl 30.

Horner szerint az F1-ben ma is valódi hősök versenyeznek

írta: FormaNet
Horner szerint az F1-ben ma is valódi hősök versenyeznek

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, hogy a legutóbbi két nagydíj bizonyíték arra, hogy nem tűntek el a hősök a királykategóriából. A szakember szerint nem kell túlragozni a Formula-1 izgalmasabbá tételét, elég, ha csak segítik kibontakozni a versenyzők személyiségét és kevesebb kritikát kapnak. 

red bull - hungaroring.JPG

 

Az utóbbi években egyre nagyobb "divat" lett unalmasnak nevezni a királykategóriát, és ez olykor talán nem is alaptalan gondolat, de tény, hogy idén láthattunk már néhány izgalmas futamot és kerék-kerék elleni csatát a versenypályákon. Legutóbb éppen a Hungaroring után mondták sokan, hogy eddig ez volt az év versenye, és nem csak a negyedik helyről rajtoló, futamgyőztes, Daniel Ricciardo lett a nap hőse, de a mögötte célbaérő két világbajnok, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is parádés teljesítménnyel kápráztatta el a közönséget – nem mellesleg idén már nem az első alkalommal.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner éppen ezekre a jelenetekre hívta fel a figyelmet, pontosabban kiemelte, hogy a szériában a világ legjobb versenyzői küzdenek meg egymással, és egy-egy ilyen futam rávilágít arra, hogy ezek a srácok még ma is hősök. 

Manapság sok aggály merült fel a Formula-1 nézettségének csökkenése miatt, sőt elindult a megoldás keresés is ennek a folyamatnak a megállítása érdekében, de Horner szerint a recept nagyon egyszerű. Ha félretesszük a politikai játszmákat és csak a versenyzés szépségeire koncentrálunk, akkor máris más megvilágításba kerül a Formula-1. 

„Amikor a versenyzésre fektetjük a hangsúlyt, akkor az eredmény egy nagyszerű sport. A Formula-1-nek a versenyzőkről kell szólnia, akik valódi hősök, és most a Hungaroringen is azok voltak. Ez a fajta Formula-1 a legjobb, és nem csak ez a hétvége mutatta ezt meg, de ugyanígy volt Németországban is. Ez az amit én szeretek, és amit látni szeretnék, hiszen erről szól a versenyzés. Ebbe az irányba kell tovább haladnunk”- idézte az energiaitalosok csapatfőnökét az ESPN.

„Olykor úgy tűnik, hogy a versenyzés egy kissé túlirányított, de olyan körülmények között mint amit legutóbb láthattunk elég ha csak megnézzük Alonsót, hogy mennyire fantasztikus volt, vagy Hamiltont, aki a mezőny végéről zárkózott fel, és Danielt (Ricciardo), akinél jól működött a stratégia, külső íven előzött, és hihetetlen dolgokat művelt.”

Horner szerint a versenyzésnek ezt az oldalát kell kiemelni, háttérbe szorítani a kritikákat, és hagyni kell a pilóták egyéniségét kibontakozni. 

„Meg kell még néznem újra az egész hungaroringi versenyt ahhoz, hogy mindent megértsek, de ez az amiről a Formula-1 szól. Meg kell engednünk a versenyzőknek, hogy kifejezzék önmagukat anélkül, hogy kritikákat kapnának. Hagynunk kell, hogy kibontakoztassák személyiségüket, hiszen van véleményük, van saját személyiségük, nekünk pedig segítenünk kell abban, hogy mindezt meg is mutassák.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 red bull christian horner formula-1