2014. sze 24.

F1 A Szingapúri Nagydíj számokban

írta: FormaNet
F1 A Szingapúri Nagydíj számokban

Lewis Hamilton az elmúlt hétvégén mesterhármassal távozott Szingapúrból, és egyben idei hetedik győzelme azt is jelenti, hogy az eddigi 14 nagydíj felét ő nyerte meg. A brit bajnok 2009 után másodjára nem talált legyőzőre a kivilágított utcai versenypályán, és nem mellesleg mostani diadala után május óta először vezeti a bajnoki pontversenyt.

szingapúr 2014.JPG

Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj szombati napján pályafutásának 37. F1-es rajtelsőségét szerezte meg, majd vasárnap 29. diadalát aratta a királykategóriában. A 44-es számú Mercedest vezető bajnok idén már több balszerencsés hétvégét tudhat maga mögött, ám ezúttal csapattársa, Nico Rosberg kapott a pech-szériából, míg Hamilton a pole és a győzelem mellett a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, azaz Monza után zsinórban második mesterhármasát gyűjtötte be. Idén Hamilton már három mesterhármast zsebelt be, összességében pedig ugyanannyi majdnem tökéletes eredmény szerepel a neve mellett, mint Fernando Alonsónak. A két klasszis öt-öt mesterhármast gyűjtött eddigi F1-es karriere alatt. Ezt a rekordot egyébként Michael Schumacher tartja, 22-vel.

Úgy tűnik, az idei év a rendkívül szoros időmérő edzések éve, hiszen Malajzia, Monaco, Kanada és Ausztria után Szingapúrban is kevesebb mint egy tizedmásodperc döntött a rajtelsőségről. Ezúttal Hamiltont és Rosberg között mindössze hét ezred volt a különbség – ennél szorosabb kvalifikációt utoljára a 2010 Német Nagydíjon láthattunk, amikor Sebastian Vettel mindössze két ezredmásodperccel győzte le Fernando Alonsót.

A második helyen célba érő Sebastian Vettel idei legjobb eredményének örülhetett Szingapúrban, ahol a legutóbbi három nagydíjon mindannyiszor a dobogó csúcsán pezsgőzhetett. Vettel ráadásul idén először vezette a versenyt, igaz csak egy kör erejéig, és mindössze második alkalommal fejezte be csapattársa, Daniel Ricciardo előtt a futamot. (Azokra a versenyekre értendő, ahol mindketten célba értek)

A német bajnok összességében 65. dobogós eredményét húzta be múlt hétvégén, amivel az összesített statisztikában Hamiltonnal együtt a hetedik helyet foglalja el.

Daniel Ricciardo ettől a statisztikától ugyan még messze áll, de idei hetedik dobogós helyével Kanada után bebiztosította a Red Bull idei második kettős dobogóját. Nem mellesleg a Szingapúrban általában szintén nagyon sikeres Fernando Alonsót sikerült maga mögött tartania, így a spanyolnak meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

Az ötödik helyen Felipe Massa zárt, ezzel együtt egy nem túl örömteli statisztikát is gazdagított. A brazil utoljára a 2008-as Brazil Nagydíjon aratott futamgyőzelmet, azóta viszont éppen 100 verseny telt el anélkül, hogy tovább gyarapítsa győzelmeinek számát. A két győzelem közt eltelt nagydíjak számának rekordere Ricciardo Patrese, akinek az 1983-as Dél-Afrikai Nagydíjon aratott győzelme után 99 versenyt kellett várnia az újabb diadalig (1990,SanMarino), vagyis ha Massa a jövőben újra győzni tudna, akkor ő venné át Patrese helyét ezen a listán.

Massa mögött a Toro Rossó francia versenyzőjét, Jean-Eric Vergne-t intette le a kockás zászló. A jövő évi új, F1-es szerződéséért küzdő Vergne remek versenyt futott, és annak ellenére, hogy két öt másodperces büntetést is kapott, királykategóriás pályafutásának egyik legjobb eredményét érte el. Tavaly Kanadában már szerzett egy hatodik helyet, de ennél előrébb még sosem végzett.

Ami a kevésbé sikeres szerepléseket illeti, sokáig úgy tűnt, hogy Valtteri Bottas zsinórban nyolcadik pontszerző helyét tudja megszerezni, de az utolsó két körben a hatodik helyről egészen a 11-re esett vissza, így a Williams finn pilótája nulla ponttal fejezte be a Szingapúri Nagydíjat, és ezzel két pozíciót is bukott a bajnoki tabellán. Az Olasz Nagydíj után még Rosberg, Hamilton és Ricciardo mögött állt, ám ezzel a nullázással Alonso és Vettel is beelőzte.

Bottas visszaesése a McLarennek hozott egy pontot Kevin Magnussen 10. helyének köszönhetően, ám a wokingiak a konstruktőri versenyben elvesztették ötödik helyüket a Force Indiával szemben, miután Sergio Pérez és Nico Hülkenberg a hetedik és kilencedik helyen szelte át a célvonalat Szingapúrban.

A Sauber mélyrepülése az elmúlt hétvégén folytatódott, hiszen idén immár negyedik alkalommal fordult elő, hogy egyik autójuk sem ért célba. Nem mellesleg ez volt a 14. pontnélküli versenyük, ami a csapat történelmének eddigi legrosszabb szereplése.

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

statisztika mercedes f1 forma-1 hamilton formula-1 szingapúri nagydíj