2014. okt 04.

F1 Hivatalos: Vettel év végén elhagyja a Red Bullt

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: Vettel év végén elhagyja a Red Bullt

Ami eddig pletyka volt, az mostanra hivatalossá vált – Sebastian Vettel év végén elhagyja a Red Bull Racing csapatát, helyére pedig az idén debütáló Danyiil Kvjat érekzik. A csapatfőnök, Christian Horner azt is megerősítette, hogy a négyszeres világbajnok a Ferrari kedvéért hagyja el eddigi alakulatát. Nem kétséges, hogy Vettel Fernando Alonso helyére érkezik a maranellóiakhoz.

sebastian vettel.JPG

 

Napok óta erősödnek azok a hírek, hogy a Japán Nagydíj hétvégéjén megtörténik a hivatalos bejelentés a Ferrari és Fernando Alonso szétválásáról. Ezzel szemben éppen a Red Bull döntött úgy, hogy nem titkolózik tovább, és bár Sebastian Vettel a csütörtöki sajtótájékoztatón még elmókázta az erre irányuló kérdéseket, most azonban megtörtént a hivatalos bejelentés. A négyszeres világbajnok és csapata a szezon végét búcsút int egymásnak, Daniel Ricciardo jövőbeni csapattársa pedig Danyiil Kvjat lesz. 

„Sebastian Vettel értesített minket arról, hogy a szezon végén elhagyja az Infiniti Red Bull Racinget. Szeretnénk neki köszönetet mondani, hiszen hihetetlen szerepe volt abban amit a csapat elért az elmúlt hat évben. 2009-es csatlakozása óta Sebastian és a Red Bull 38 futamgyőzelmet, 44 pole pozíciót és - az egyéni  valamint a konstruktőri címeket beleértve - összesen nyolc világbajnoki címet szerzett együtt. Ha a Red Bull második csapatánál, a Toro Rossónál elért eredményeit is nézzük, úgy összesen 39 győzelemmel és 45 pole pozícióval rendelkezik” – áll a csapat közleményében.

Vettel nem tagadta, hogy nagyon nehéz volt a döntés: „Miután 15 nagyon élvezetes és sikeres évet töltöttem a Red Bulllnál, úgy döntöttem, hogy év végén távozom. Természetesen ez a döntés egy nagy és nehéz lépés volt, hiszen első F1-es győzelmemet a Scuderia Toro Rossóval szereztem meg, majd négy bajnoki címet nyertem az Infiniti Red Bull Racinggel, és mindemellett rengeteg nagyszerű élmény köt ide. Egyfajta családtagként érzem magam, és ezeket az érzéseket már senki nem veheti el. Most úgy döntöttem, hogy karrierem a következő állomáshoz érkezett, de először is hatalmas köszönetet szeretnék mondani Dietrich Mateschitz-nek, Dr. Helmut Markónak, Christian Hornernek és a Red Bull Racing egész családjának, beleértve a Toro Rosso csapatát. Az egész csapatnak köszönöm, hogy az elmúlt években bíztak bennem és mellettem álltak. Ami a jövőben terveimet illeti, hamarosan azt is bejelentem."

A nagy bejelentést követően a Red Bull közleményében azt is megerősítette, hogy Vettel helyét az idén debütáló orosz versenyző Danyiil Kvjat veszi át. 

„Miközben minden jót kívánunk Sebastiannak pályafutása következő szakaszához, közben tele vagyunk izgalommal, hogy a megüresedett helyet a Red Bull junior csapatának egyik versenyzője tölti majd be.  A junior programunk az utóbbi években felnevelt néhány kiemelkedő tehetséget, köztük Sebastian Vettelt és Daniel Ricciardót, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt az RB10-essel, és már három futamgyőzelmet tudhat maga mögött. Most örömmel jelentjük be, hogy 2015-ben Daniel mellé egy újabb feltörekvő csillag érkezik Danyiil Kvjat személyében.”

Christian Horner csapatfőnök azt is elárulta, hogy Vettel egy nagyon vonzó ajánlatot kapott, és arra a kérdésre is egyértelmű igennek felelt, hogy a vonzó ajánlat a Ferraritól érkezett. 

"Igen, nyilván a Ferrari egy nagyon vonzó ajánlatot tett"- mondta Horner, ami pedig a 2016-ig szóló szerződést illeti, úgy véli, hogy ha valaki menni akar, akkor teljesen felesleges egy papírral visszatartani.

„Ha valaki a szívével már nincs ott a csapatban, akkor nem számít az a papír darab. Sebastian pályafutása most elérkezett ahhoz a szinthez, hogy új kihívásokra van szüksége. Ehhez mindenkinek joga van, és ha már nem tudja szívvel csinálni, akkor ideje továbblépni. Azt hiszem a Ferrari mindig elég vonzó, és ő úgy döntött, hogy ez a megfelelő időzítés számára. Mindez az ő döntése, és elég ideje volt arra, hogy alaposan átgondolja”- mondta a paddockban a csapatfőnök, aki azt sem tagadta, hogy nem számítottak a német bajnok távozására, és a téli tesztprogramot is vele tervezték. 

Vettel egyébként helyi idő szerint péntek este közölta csapatával a döntését. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

ferrari forma-1 red bull sebastian vettel formula-1 F1