2014. okt 12.

F1 Az Orosz Nagydíj rajtrácsa a büntetéseket követően

írta: FormaNet
F1 Az Orosz Nagydíj rajtrácsa a büntetéseket követően

Az időmérőhöz képest némileg változik az Orosz Nagydíj rajtrácsa. Legtöbben váltócsere miatt kaptak büntetést, és van akit ez kellemetlenebbül érint, míg másokat kevésbé…

szocsi_1.JPG

 

Az első Orosz Nagydíj időmérőjén nem nagy meglepetésre ismét a Mercedesek bérelték ki az első sort. A hétvégén eddig remekül teljesítő Lewis Hamilton két tizedmásodperccel szárnyalta túl csapattársát, Nico Rosberget és ezzel megszerezte idei hetedik pole-ját.

Mögöttük szintén két Mercedes motoros autót vezető pilóta, Valtteri Bottas és Jenson Button rajtolhat. A Williams finn versenyzője a hajrában kis híján megleckéztette az Ezüst Nyilakat, ám az utolsó szektorban rontott és ki is sodródott, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel, miközben csapattársa, Felipe Massa műszaki hiba miatt már a Q1-ben búcsúzott.

Button mögött a hazai pályán versenyző, jövőre már a Red Bull „nagycsapatát” erősítő, Danyiil Kvjat élete legjobb F1-es időmérőjét teljesítette, a hatodik legjobb kört pedig egy másik újonc, Kevin Magnussen autózta, ám ő váltócsere miatt öt hellyel hátrébb került, így csak a 11. rajtkockából kezdheti meg az Orosz Nagydíjat. Autójában még a harmadik szabadezésen romlott el az alkatrész.

Ezzel a büntetéssel Daniel Ricciardo ugorhat fel a harmadik sorba, mögötte pedig két Ferrari állhat fel a rajtrácsra, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen sorrendben. A legjobb tíz között még a másik Toro Rossót irányító Jean-Eric Vergne, illetve az 1-es számú Red Bullt vezető Sebastian Vettel rajtolhat, aki ugyan nem jutott be a Q3-ba, de Magnussen hátrasorolása őt még éppen szerencsésen érintette. A német bajnok szerint a beállításokkal nem jó irányba mentek el, ezért nem tudott mindent kihozni kocsijából, és persze Vergne sem volt boldog attól, hogy nyolc tizeddel lassabb volt újonc kollégájánál. A Ferrarinál Alonso kissé boldogtalanul vette tudomásul, hogy hiába érezte jól magát az autóban, ettől függetlenül a kör végén mindannyiszor azt kellett látnia, hogy az élmenőkhöz képest nagyjából egy másodperces lemaradásban van.

Hiába Mercedes motor, a Force Indiák sem tudtak bekeveredni a legjobbak közé. Nico Hülkenberg és Sergio Pérez a 11. és 12. helyet kaparintotta meg, de a német pilótára váltócsere miatt szintén öt rajthelyes büntetés vár, így csak a 17. rajtkockát kapja meg. Hülkenberg még a szuzukai versenyről hozta magával büntetését, mint ahogy a lotusos Pastor Maldonado is a hatodik erőforrás 10 helyes szankciójának „második felét” tölti most le, mivel Japánban csak a 17. rajthelyet szerezte meg, és az idei szabályok értelmében a fennmaradó öt rajthelyes büntetést tovább kellett vinnie a következő helyszínre. A venezuelai ezúttal az utolsó előtti helyre tudta kvalifikálni magát, egyedül Max Chilton Marussiájánál volt gyorsabb, viszont Chilton autójában is váltót kellett cserélni, így gyakorlatilag semmi nem változik az utolsó két helyen.

Az Orosz Nagydíj rajtrácsa a büntetéseket követően:

1. Lewis Hamilton 1’38.513     Mercedes  

2. Nico Rosberg   1’38.713      Mercedes

3. Valtteri Bottas  1’38.920      Williams        

4. Jenson Button 1’39.121      McLaren

5. Danyiil Kvjat     1’39.277    Toro Rosso       

6. Daniel Ricciardo   1’39.635  Red Bull

7. Fernando Alonso 1’39.709  Ferrari      

8. Kimi Räikkönen    1’39.771  Ferrari

9. Jean-Eric Vergne 1’40.020 Toro Rosso             

10. Sebastian Vettel 1’40.052 Red Bull

11. Kevin Magnussen  1’39.629 McLaren  (váltócsere)  

12. Sergio Pérez           1’40.163 Force India

13. Esteban Gutiérrez  1’40.536 Sauber 

14. Adrian Sutil              1’40.984 Sauber

15. Romain Grosjean   1’41.397 Lotus      

16. Marcus Ericsson     1’42.648 Caterham

17. Nico Hülkenberg     1’40.058 Force India (váltócsere)

18. Felipe Massa           1’43.064 Williams

19. Kobajasi Kamui        1’43.166 Caterham 

20. Pastor Maldonado  1’43.205 Lotus (motorcsere)

21. Max Chilton               1’43.649 Marussia (váltócsere)

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

forma-1 szocsi rajtrács formula-1 orosz nagydíj