2014. nov 13.

F1 A Brazil Nagydíj számokban

írta: FormaNet
F1 A Brazil Nagydíj számokban

A szezon utolsó előtt állomásán a Mercedes rekordot döntött, Nico Rosberg 113 nap után újra győzelmet aratott, Lewis Hamilton egy leggyorsabb körrel és egy második hellyel gazdagodott, a hazai pályán versenyző Felipe Massa pedig idei második dobogós helyezését ünnepelhette…

interlagos 2014.JPG

 

Interlagosban a Mercedes egy szezonon belüli kettős győzelmek statisztikájában túlszárnyalta az eddigi rekorder McLaren csapatát. A wokingiak 1988-ban 10 kettős győzelmet arattak, míg a Mercedes idén már a 11. dupla diadalát zsebelte be múlt vasárnap, igaz ’88-ban csak 16 nagydíjból állt a szezon.

A brackley-i gárda két versenyzője eddig összesen 30 dobogós helyezést gyűjtött csapatának ebben az évben, ami szintén rekordnak számít, és amit eddig a Ferrari egykori párosa, Michael Schumacher és Rubens Barrichello tartott a 2002-es szezonban elért 29 dobogós eredménnyel.

Ami a konstruktőri bajnokság pontjait illeti, eddig a Red Bull 2011-es 650 pontja állt az örökranglista élén, és a Mercedes egy futammal az idény vége előtt ezt a rekordot is maga mögé utasította. A pontrendszer statisztikája ugyan elég csalóka, hiszen többször változott az évek során, ettől függetlenül jelenleg az idei bajnok csapat 651 ponttal vezeti a pontversenyt és ezt a statisztikát is. 

Nico Rosberg idei ötödik futamgyőzelmét szerezte meg Brazíliában, ez pontosan fele annyi, mint amit  legfőbb riválisa, Lewis Hamilton fel tud mutatni a 2014-es szezonban. Kettőjük között 17 pontra csökkent a különbség, így a bajnoki cím matekozásának legegyszerűbb képlete Rosberg oldaláról annyi, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat meg kell nyernie, miközben Hamilton a második helyezésnél rosszabb pozícióban ér célba. A futamgyőztesek örökranglistáján Rosberg immár nyolc strigulát húzott be, éppen annyit, mint Jacky Ickx és az 1967-es  világbajnok, Denny Hulme .

Hamilton bár „csak” második lett, de versenyen megfutott leggyorsabb körével legalább elvette csapattársától a lehetőséget, hogy élete első mesterhármasát gyűjtse be Interlagosban, és mellesleg a brit megszerezte 69. F1-es dobogós helyezését, mellyel az örökranglistán beelőzte a hetedik helyen álló Rubens Barrichellót.

A Mercedes párosa mögött a hazai szurkolótábor favoritja, Feliep Massa ért célba harmadikként, és ezzel idei második- összességében pedig 38. F1-es dobogóját ünnepelhette.

felipe massa 2014 - interlagos.jpg

Jenson Button idén negyedik alkalommal ért célba a negyedik helyen, míg mögötte Sebastian Vettel szintén idén negyedjére lett ötödik ebben az évben. Vettel 10 pontjával bebiztosította a Red Bull Racing második helyét a konstruktőri pontversenyben. Csapattársa, Daniel Ricciardo ezúttal kevésbé volt sikeres, hiszen – egy műszaki hibának köszönhetően - a Maláj Nagydíj óta most először nem szerzett pontot. Vigasz lehet az ausztrál számára, hogy az egyéni bajnokságban már nincs veszélyben a harmadik helye.

A két nagy rivális csapat, a Ferrari és a McLaren negyedik helyért való csatájában nem történt egyik irányba sem előrelépés, hiszen Fernando Alonso hatodik- ill. Kimi Räikkönen a hetedik helyével éppen annyi (14) pontot gyűjtött mind Jenson Button és Kevin Magnussen.

A hatodik helyen álló Force India kezd lemaradni a wokingiak mögött – Nico Hülkenberg nyolcadik helye mindössze négy pontot hozott a konyhára, viszont ő lett idén a 10. versenyző, aki legalább egy kör erejéig élen állt egy futamon. A német öt kört töltött az élen a Brazil Nagydíjon.

Hülkenberg ex csapata, a Sauber továbbra is pont nélkül áll a 2014-es idényben, miután Adrian Sutil és Esteban Gutiérrez Brazíliában is a top10 mögött ért célba. A svájci csapat történelmében még sosem fordult elő, hogy nulla ponttal zárja a szezont, tehát az utolsó állomáson, Abu-Dzabiban nagy nyomás nehezedik rájuk.

Ha a szezonzárón is a Mercedes vagy a Red Bull győz, úgy ez lesz az első olyan év 2007 óta, amikor mindössze két csapat nyert verseny egy szezonban.

Pole pozíciók száma 2014-ben:

Nico Rosberg: 10

Lewis Hamilton: 7

Felipe Massa: 1

Győzelmek száma 2014-ben:

Lewis Hamilton: 10 

Nico Rosberg: 5

Daniel Ricciardo: 3

Dobogós helyezések száma 2014-ben:

Nico Rosberg, Lewis Hamilton: 15

Daniel Ricciardo: 8

Valtteri Bottas: 5

Sebastian Vettel: 4

Fernando Alonso, Felipe Massa: 2

Kevin Magnussen, Jenson Button, Sergio Pérez: 1

Leggyorsabb körök 2014-ben

Lewis Hamilton: 7

Nico Rosberg: 5

Sebastian Vettel: 2

Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Sergio Pérez, Valtteri Bottas: 1

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

statisztika f1 forma-1 brazil nagydíj interlagos formula-1