2014. nov 21.

F1 Hamilton volt az első edzés legjobbja Abu-Dzabiban

írta: FormaNet
F1 Hamilton volt az első edzés legjobbja Abu-Dzabiban

A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, bár sokáig csapattársa, Nico Rosberg állt az élen. A németnek végül a második hely jutott, az utolsó ferraris versenyére készülő Fernando Alonso előtt.

 lewis hamilton - abudzabi.JPG

Az idény utolsó állomásán, Abu-Dzabitól nem szokatlan módon napsütéses időjárás 27 fok körüli hőmérséklet fogadta a száguldó cirkusz mezőnyét, melyben két versenyhétvégés hiányzás után a Caterham is felsorakozott. A Marussia szintén reménykedett, hogy az évadzárón ott lesz, ám a kiscsapatnak végül nem jött össze az indulás.

A Caterham Kobajasi Kamuinak és egy újoncnak, az idén a Formula Renault 3.5-ös bajnokságban szereplő Will Stevensnek adott lehetőséget erre az alkalomra. Tesztpilóták közül szintén új nevek kerültek elő: az első szabadedzésen a Lotusnál Romain Grosjean autóját Esteban Ocon vezethette, míg a Saubernél Adrian Sutil helyét Adderly Fong foglalhatta el.

Az installációs körök után egy időre elcsendesedett a pálya, majd nagyjából negyed óra elteltével lassacskán megkezdődött a munka. Az első komolyabb köröket Valtteri Bottas, majd Nico Rosberg futotta, de ezek az 1:46-os idők gyorsan feledésbe merültek.

Az első félóra után Rosberg egyedüliként 1:44-es idővel vezette a sort, mögötte Hamilton és Bottas állt a top3-ban. A lista ekkor Kobajasi 1:49-es idejével zárult, míg csapattársa, Stevens valamint a McLaren több fejlesztését is tesztelő Kevin Magnussen nem tudta kihasználni a plusz szett Pirellik idejét. Stevens autója máris műszaki gondokkal küzdött, és egy jó kezdés után a Williamsnél is problémák adódtak. Bottas kocsijának karosszériája esett szét, ami miatt a finn edzésének mindössze nyolc kör után vége is lett, illetve az első félórát hatodik helyen záró Felipe Massa Williamse is beparkolt a garázsban.

A gyakorlás második harmada sem maradt műszaki probléma nélkül - ezúttal Jenson Button volt kénytelen korábban befejezni programját.

Közben a pályán a két Mercedes már 1:43-as köröket repesztett, mögéjük pedig Sebastian Vettel és a két Toro Rosso zárkózott fel. A Red Bull-lal utolsó versenyhétvégéjét teljesítő négyszeres bajnok a Pirelli lágy gumijain már több mint másfél tizedmásodperccel maradt el Rosberg 1:43.609-es körétől. Erre a hétvégére egyébként az olasz gumiszállító a lágy és a szuperlágy abroncsait veti be.

A Toro Rossók mögött a legjobb tíz második felében Bottas, Pérez, Hülkenberg, Magnussen és a Ferraritól különleges sisak-festéssel búcsúzó Alonso állt, az újonc Stevens pedig a második 30 percet is a Caterham garázsában töltötte. 

alonso sisak 2. abudzabi.JPG

 

alonso sisak 1. abudzabi.JPG

Az edzés utolsó harmadában Hamilton vette át az irányítás 1:43.476-tal. Közben Alonso Vettelt megelőzve felugrott a harmadik helyre, Daniel Ricciardo pedig a két Toro Rossót utasította maga mögé, és ezzel az ötödik helyre lépett előre, viszont az ausztrál már majdnem két másodpercet kapott a Mercedes brit versenyzőjétől. 

Stvens az utolsó 15 percben végre pályára hajthatott, Massa azonban - Bottashoz és Buttonhoz hasonlóan - már nem tudta folytatni a körözést. A Williams így nagyon gyengén-, összesen csak 15 körrel zárta az első szabadedzést. 

Az utolsó percekben a sorrend már nem változott. A két Mercedes maradt az élen, mögöttük Alonso, Vettel, Ricciardo, Vergen, Kvjat, Pérez és Hülkenberg alkotta a top10-es listát. Kimi Räikkönen csak a 12. lett, bő két és fél másodperces hátrányban Hamiltonhoz képest, míg saját csapattársától majdnem egy másodperccel kapott ki. 

000 facebook_banner.jpg

Az első szabadedzés végeredménye: 

PilótaCsapat Köridő   Hátrány   Kör 
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m43.476s     32
2 Nico Rosberg Mercedes 1m43.609s     0.133s     31
3 Fernando Alonso Ferrari 1m45.184s     1.708s     22
4 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m45.334s     1.858s     30
5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m45.361s     1.885s     23
6 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m45.718s     2.242s     17
7 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m45.835s     2.359s     32
8 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m45.913s     2.437s      8
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m45.983s     2.507s     23
10 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m46.030s     2.554s     24
11 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m46.049s     2.573s     23
12 Kimi Raikkonen Ferrari 1m46.131s     2.655s     23
13 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m46.549s     3.073s      7
14 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m46.556s     3.080s     28
15 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m46.711s     3.235s     31
16 Esteban Ocon Lotus/Renault 1m47.066s      3.590s     29
17 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m47.235s      3.759s      8
18 Kamui Kobayashi Caterham/Renault 1m47.971s      4.495s     24
19 Adderly Fong Sauber/Ferrari 1m48.269s      4.793s     25
20 Will Stevens Caterham/Renault 1m50.684s      7.208s     14

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 szabadedzés formula-1 abu-dzabi