2015. jan 07.

F1 Dél-Korea kiesett, 20 futamos lesz a 2015-ös szezon

írta: FormaNet
F1 Dél-Korea kiesett, 20 futamos lesz a 2015-ös szezon

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben kiadott versenynaptárába meglepetésre visszakerült a Dél-Koreai Nagydíj, ám a szövetség hivatalos oldalán kiírt programban mostanra már nem szerepel, azaz a 2015-ös világbajnokságnak 20 állomása lesz.

versenynaptar.JPG

 

Tavaly év végén úgy tűnt, hogy idén rekordszámú nagydíjból áll majd a szezon, és a 2014-es, 19 futamos program a Mexikói- és a Koreai Nagydíjjal bővült. Ez utóbbi végül nem került be a 2015-ös versenynaptárba, és  mint utólag kiderült mindössze jogi okai voltak annak, hogy előzetesen rajta volt a listán. Bernie Ecclestone már akkor elismerte, hogy Koreának azért kellett szerepelnie a naptárban, mert szerződése van.

„Szerződésünk van Koreával, így be kellett tennünk őket a naptárba, mert ha nem tesszük, akkor beperelhettek volna minket. Egy évet kihagytak, de megegyeztünk, hogy visszatérhetnek.”

Korea kiesésével tehát a tavalyi évhez képest a hosszú idő után visszatérő Mexikói Nagydíj lesz az idei év újdonsága.

mexikoi_palya.JPGA Formula-1 történelme során eddig tizenhat alkalommal rendeztek Mexikói Nagydíjat, mindannyiszor Mexikóvárosban, a Hermanos Rodríguez nevet viselő versenypályán. Utoljára 1992 márciusában látogatott el oda a száguldó cirkusz mezőnye, akkor a Williamsnél versenyző Nigel Mansell szelte át elsőként a célvonalat csapattársa, Riccardo Patrese és a benettonos Michael Schumacher előtt. A visszatéréshez természetesen a modern F1-es szabványoknak megfelelően fel kell újítani az aszfaltcsíkot, így kérdéses, hogy mennyit tart meg múltbéli varázsából.

 

Miután a Dél-Koreai Nagydíj hivatalosan is kiesett a programból, így a szezon első négy versenyhétvégéje után a mezőny három hetet pihenhet mielőtt a Spanyol Nagydíjjal megkezdődik az európai „turné”.

A 2015-ös versenynaptár:

Március 15. – Ausztrál Nagydíj

Március 29. – Maláj Nagydíj

Április 12. – Kínai Nagydíj

Április 19. – Bahreini Nagydíj

Május 10. – Spanyol Nagydíj

Május 24. – Monacói Nagydíj

Június 7. – Kanadai Nagydíj

Június 21. – Osztrák Nagydíj

Július 5. – Brit Nagydíj

Július 19. – Német Nagydíj

Július 26. – Magyar Nagydíj

Augusztus 23. – Belga Nagydíj

Szeptember 6. – Olasz Nagydíj

Szeptember 20. – Szingapúri Nagydíj

Szeptember 27. – Japán Nagydíj

Október 11. – Orosz Nagydíj

Október 25. – Amerikai Nagydíj

November 1. – Mexikói Nagydíj

November 15. – Brazil Nagydíj

November 29. – Abu-Dzabi Nagydíj

Ami a magyar nézőket illeti, az MTVA kedden kiadott sajtóközleményéből kiderült, hogy idén az M1 teljes megújulásával együtt a DUNA TV veszi át a nemzeti főadó szerepét, és az M4 sportcsatorna elindulásáig a sportműsorokat – így minden bizonnyal az F1-et - is a DUNA TV közvetíti.

„A közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is…Az M4 Sport csatorna indulásáig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is ezen a csatornán lesznek láthatók. Így a labdarúgás, a kézilabda, az autós sport és más események szerelmeseinek sem kell lemondaniuk kedvenc műsoraikról”- áll a közleményben. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 forma-1 versenynaptár 2015 formula-1 mexikói nagydíj