2015. jan 29.

F1 Az első képek és videó a McLaren 2015-ös konstrukciójáról

írta: FormaNet
F1 Az első képek és videó a McLaren 2015-ös konstrukciójáról

Ahogy azt előzetesen bejelentették, a McLaren csapata pénteken mutatta meg 2015-ös versenygépét a nagyközönségnek.

mclaren_2015_-1.jpg

Pénteken kora délután hivatalosan bemutatkozott az idén már Honda motorral felszerelt MP4-30-as, Jenson Button és Fernando Alonso 2015-ös munkaeszköze.

1992 óta ez lesz a wokingiak első Honda motoros versenyautója, ezzel együtt a japán gyártó 2008 után tér újra vissza a száguldó cirkuszba. 

Az új autón a legfeltűnőbb változás természetesen az új szabályozásnak megfelelő orrkúp, festésében pedig - sokak bánatára - a csapat nem tért vissza a legendás fehér-piros színösszeállításhoz. 

A múltban a McLaren és a Honda együttese négy konstruktőri és négy egyéni bajnoki címet nyert, így egyértelmű cél, hogy közösen újra a sikerek útjára lépjenek. 

mp4-30.jpg

 A vasárnap kezdődő négynapos kollektív teszten elsőként Fernando Alonso viheti pályára az új autót. A spanyol klasszis mindenkit türelemre int, és tisztában van vele, hogy bármennyire is eltökélt, nem lesz könnyű feladat az élmezőnybe ugrani.

„Először is az a cél, hogy a szezon előtti teszteken a lehető legtöbbet megtudjuk az új autóról, megértsük a csomagunkat, és teljesítmény tekintetében a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. Ez nem lesz könnyű és nem lesz problémamentes, de felkészültünk.”

"A legfontosabb dolgunk a fejlődés, és történelme már bizonyította, hogy a McLaren képes a gyors fejlődésre és egy erős csomag összeállítására. Megtiszteltetés számomra, hogy én vezethetem először az MP4-30-at. Izgatottan várom, hiszen az én karrieremben is egy új fejezet kezdődik. Olyan érzés, mintha most ülnék először F1-es autóba”- mondta Alonso. 

alonso-button.jpg

 A csapattárs, Jenson Button egyetért abban, hogy a megújuló motiváció közepette sem lehetnek illúziói.

„Jó érzés újra optimizmussal és pozitív dolgokkal találkozni a gyárban. Még sosem láttam ilyen motiváltnak a srácokat. Mindannyian alig várjuk, hogy ott legyünk Jerezben és keményen fogunk dolgozni az autó fejlesztésén. Semmilyen illúzióink nincsenek azzal kapcsolatban, hogy mindez könnyű lesz. Hatalmas kihívás áll előttünk, hogy ledolgozzuk hátrányunkat a riválisokkal szemben, de készen állunk rá. A tavalyi szezon végén nagy lendületet vettünk, egyértelmű előrelépéseket tettünk, és elszántan azon leszek, hogy ezt átmentsük 2015-re”- nyilatkozta Button a csapat közleményében. 

mp4-30-2.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

Fotók: McLaren

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 mclaren 2015 formula-1 autóbemutató mp4-30