2015. feb 10.

F1 A riválisok szerint a Ferrari formajavulása nem átverés

írta: FormaNet
F1 A riválisok szerint a Ferrari formajavulása nem átverés

A téli felkészülés első kollektív tesztjén meglepetésre erős formában kezdett a Ferrari, és a riválisok többsége is úgy látja, hogy az olaszok hatalmas fejlődésen mentek keresztül tavaly óta.

ferrari_jerez.JPG

 

Az elmúlt héten, az első előszezoni teszthét négy napjából háromszor a Ferrari versenyzői, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen zártak a tabella élén. Az F15-T következetes tempója máris olyan spekulációkat indított be, hogy a maranellóiak végre áttörést értek el az elmúlt évek kisebb-nagyobb kudarcai után, míg a másik oldalon persze az is felmerült, hogy mindössze a kevesebb üzemanyagszintnek köszönhetik a „dicsőséget”.

Mindenesetre a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo, valamint a tavalyelőtt még ferraris színekben versenyző Felipe Massa úgy véli, hogy a Ferrarival számolni kell idén.

„Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi kilométert tett meg a Mercedes, és azzal is, hogy a Ferrari milyen jó köridőket futott. Arra számítottunk, hogy a Mercedes továbbra is erős lesz, de úgy tűnik, hogy a Ferrari elég erősen kezdi meg az évet. Egyelőre legalábbis így néz ki a helyzet, de korai még jósolgatni, ráadásul Jerez nem egy valódi versenypálya, és ilyen hőmérsékleti viszonyok között (öt-nyolc fok) sem nagyon fogunk versenyezni. Szóval most úgy tűnik, hogy a Ferrari jó, de, hogy milyen lesz versenykörülmények között, arról szerintem majd csak Barcelonában kaphatunk tisztább képet” – vélekedett Ricciardo.

Massa szintén nagyon kíváncsi a következő teszthétre, és Ricciardóhoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy ha Räikkönen és Vettel Barcelonában is ezt a formát hozza, akkor számolni kell velük az élmezőnyben.

„Mostanában néztem meg a teszt eredményeit, és tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk. Azt hiszem, hogy akik gyors köridőket futottak, mint például a Ferrari, és ezt Barcelonában is meg tudják csinálni, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy ott lesznek a legjobbak között. De egyelőre még korai bármit kijelenteni”- idézi a brazilt az Autosport.

A Williams technikai vezetője, Pat Symonds a jerezi teszt értékelése után úgy látja, hogy a Ferrari nagyot lépett előre, de továbbra is a Mercedest gondolja leggyorsabb csapatnak.

„Úgy tűnik, a Mercedes behúzott kézifékkel is erős volt Jerezben, a Ferrari pedig látványos előrelépést tett. A köridőktől függetlenül úgy gondolom, hogy első helyen a Mercedes áll, mi és a Ferrari pedig a másodikak vagyunk” – nyilatkozta a szakember, hozzátéve, hogy a Red Bull Jerezben olyan keveset mutatott meg magából, hogy az ő teljesítményüket még nem lehet megjósolni.

A Mercedes német pilótájának, Nico Rosbergnek a Twitteren tehettek fel kérdéseket a rajongók, melyek közül az egyik kérdés arra irányult, hogy mennyire várja és milyen esélyekkel készül a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, ahol tavaly győzelemmel kezdte az idényt.

„Természetesen nagyon várom, és szívesen nyernék most is, mint tavaly. Azt hiszem jól állnak a dolgaink, de körbe kell nézni a többieknél is, a Ferrari például valóban gyorsnak tűnik”- válaszolt Rosberg.

Persze olyan ellenfél is van, aki egyelőre nem foglalkozik az olaszok formajavulásával, ilyen például a tavalyi év bajnoka, Lewis Hamilton.

„Nem igazán néztem a riválisokat, most csak a saját dolgaimra fókuszálok. Biztos vagyok benne, hogy mi más üzemanyag-terheléssel futottunk mint a többiek. Voltak akik inkább rövidebb etapokat futottak, és időmérős köröket, mi pedig ilyet nem csináltunk.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 formula-1