2015. feb 28.

F1 Hamilton az élen zárta utolsó tesztnapját

írta: FormaNet
F1 Hamilton az élen zárta utolsó tesztnapját

Lewis Hamilton utolsó tesztnapján a tabella élére repítette Mercedesét, igaz a hét legjobb idejéről bő két tizeddel lecsúszott. A brit mögött Felipe Massa és Kimi Räikkönen végzett a legjobb háromban, és a tegnapi naphoz hasonlóan szinte az összes csapat elégedett lehet, kivéve a McLarent, ahol most csak fél napig tartott a teszt. A Mercedes és a McLaren kivételével minden alakulat száz kör felett teljesített a nap folyamán. 

hamilton_mercedes.JPG

 

Napos, de hideg időben folytatódott a téli felkészülés Barcelonában. Több versenyző - köztük Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Felipe Massa - is utolsó tesztnapjának vágott neki, hiszen a szezonnyitóig már csak ma és holnap tesztelhet az F1-es mezőny.

Az installációs körök után Hamilton egy 1:35-ös idővel nyitotta meg a sort, ami persze még igencsak bemelegítő körnek számít a csapattárs, Nico Rosberg tegnapi legjobbjához képest. Hamarosan mindenki csatlakozott a Mercedes brit versenyzőjéhez, bár a hiánytalan tabellához további két óra kellett. Az utolsó két feliratkozó a Fernando Alonsót helyettesítő Kevin Magnussen, illetve Carlos Sainz Jr volt, bár ez utóbbi pilóta mindaddig boxkiállások gyakorlásával  töltötte idejét csapatával, a Toro Rossóval.

Összességében a tegnap délelőtthöz hasonlóan most is nyugodtan és zavartalanul dolgoztak a csapatok, ami pedig a tempót illeti, senki nem kapkodott. Délben még csak két versenyző, Hamilton és Ricciardo neve mellett állt 1:25-ös köridő, az ebédidő előtti utolsó órában azonban felpörögtek az események.

Előkerültek ugyanis a szuperlágy abroncsok, így – a rohamból kimaradó-  Hamilton és Ricciardo az első két helyről hamarosan a hatodik-hetedik helyen találta magát. A szuperlágy gumikon a nap felénél Massa 1:23.262-es ideje lett a legjobb, mögötte Räikkönen mindössze néhány ezreddel maradt el, a harmadik helyet pedig Marcus Ericsson Sauberje kaparintotta meg, ő viszont már több mint egy másodperccel maradt el a Williamstől és a Ferraritól.

Hülkenberg új Force Indiája negyedik lett, viszont a német nem kevesebb, mint 76 körig jutott a délelőtt folyamán. Hamiltont és Ricciardót még Magnussen McLarenje is beelőzte.

Délután elsőként Massa és Räikkönen gurut pályára és kezdett bele a hosszú etapos programba, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk a Sauber, a Toro Rosso és a Force India is, miközben Hamilton kénytelen volt hosszabb ebédszünetet tartani. A brit bajnok már dél körül visszatért a garázsba, majd ezután csapata hosszabb beállítási munkálatokba kezdett és csak fél négy után engedték ismét útjára pilótájukat. Addigra a Ferrari már elérte a 100 kört, és többen is jó úton haladtak a „bűvös százas” felé.

A versenyszimulációk alatt a kemény és a közepes abroncsok kapták a főszerepet, így a tabellán nem változott túl sokat a sorrend, mindössze Romain Grosjean lépett egyet előre az utolsó helyről.

A McLaren délután már nem került elő, ezúttal olajszivárgás miatt kellett lehúzni a rolót a wokingiaknál. Magnussen délelőtt összesen 39 körig jutott.

Mire Hamilton ismét belelendült a munkába, addigra a Williams befejezte tervezett programját és Massa egy órával a leintés előtt beparkolt a garázsba. A Mercedes nem csak a pályán váltotta a sokáig élen álló brazilt, ugyanis Hamilton autójára is felkerültek a lágy gumik, amikkel 1:23.022-re faragta le a napi etalont, és ezzel átvette a vezetést.

Fél órával a leintés előtt a nap első piros zászlós megszakítása is megtörtént, mégpedig Ericsson autója miatt, ami a 3-as kanyarnál megállt. A Sauber 121 körrel zárta a napot, és a negyedik helyen végzett 1:24.477-es idővel. A rövid szünet után volt még némi akció a pályán, többek között Grosjean és Sainz is megjavította addigi legjobbját, majd ez utóbbi versenyző szintén a 3-as kanyar "csapdájába" esett. A spanyol Toro Rossója is megállt, így ismét megszakadt rövid időre a teszt. Az újraindítás után mért körre már nem maradt idő, így gyakorlatilag Sainz megállásával ért véget a szezon utolsó előtti tesztnapja. 

Hamilton maradt az élen, mögötte még Massa és Räikkönen jegyzett 1:23-as időt, de ami fontosabb, a Mercedes és a McLaren kivételével minden csapat átlépte a 100 kört, sőt a Force India például igencsak belehúzott. Hülkenberg nem kevesebb mint 158 körig jutott a tegnap debütáló idei versenygépével. 

000 facebook_banner.jpg

Harmadik tesztnap végeredménye:

1. Lewis Hamilton - Mercedes    1:23.022 - 76 kör
2. Felipe Massa- Williams          1:23.262 - 102 kör
3. Kimi Räikkönen - Ferrari         1:23.276 - 136 kör
4. Carlos Sainz Jr - Toro Rosso  1:24.191 - 132 kör
5. Romain Grosjean - Lotus        1:24.200 - 116 kör
6. Marcus Ericsson - Sauber      1:24.477 - 123 kör
7. Nico Hülkenberg - Force India 1:24.939 - 158 kör
8. Kevin Magnussen - McLaren  1:25.225 - 39 kör
9. Daniel Ricciardo - Red Bull     1:25.742 - 128 kör

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

teszt barcelona mercedes f1 forma-1 hamilton formula-1