2015. már 17.

F1 Meg kell törni a Mercedes egyeduralmát - vélemények pro és kontra

írta: FormaNet
F1 Meg kell törni a Mercedes egyeduralmát - vélemények pro és kontra

Rajongói szemmel az elmúlt évtizedekben volt néhány meglehetősen unalmas, kiszámítható szezon a Red Bull jóvoltából, és ez most sincs másképp, csak ezúttal a Mercedes alázta porig a mezőnyt. Sokaknak nyilván már most sem tetszik ez a fölény, hiszen – ahogy mondani szokták – a show szempontjából ez nem túl optimális, egyesek azonban úgy vélik, nem a Mercedes tehet arról, hogy így alakulnak az erőviszonyok.

mercedes_melbourne.JPG

 

Múlt hétvégén nyilvánvalóvá vált, amit már a téli tesztek után is sokan jósoltak – a Mercedes elképesztő fölénnyel kezdte meg a 2015-ös szezont. Lewis Hamilton és Nico Rosberg párosát senki nem tudta megközelíteni a vasárnapi versenyen, ahol végül a harmadik helyen célba érő Sebastian Vettel is 34 másodpercet kapott a futamgyőztestől, a hatodik helytől pedig már körhátrányban értek célba a versenytársak.

A futam utáni sajtótájékoztatón még az első ferraris versenyén dobogós helyet szerző Vettel sem bírta szó nélkül hagyni Rosberg azon reményeit, hogy talán a szezon során a Ferrari valamelyest felzárkózik, és akkor jó csatákat láthat a közönség.

„Harminc másodperccel előttünk végeztetek. Komolyan azt reméled, hogy közelebb kerülünk? Szóval reméled, hogy lassultok majd? Ezt akartad mondani?”- humorizált Vettel, majd tett egy javaslatot annak érdekében, hogy teljesüljön honfitársa kívánsága.

„Azt javaslom, hogy Malajziában engedjetek szabad utat a garázsotokba, hogy mindenki vethessen egy pillantást rátok”- viccelt tovább a négyszeres bajnok, amivel egyébként meghívatta magát a Mercedes csapathoz, ugyanis erre Rosberg felajánlotta neki, hogy vendégül látja, és azóta már üzent is Vettelnek, hogy Malajziában, péntek délután négykor szívesen látják őt a mérnöki megbeszélésen.

Voltak azonban akik nem vették ennyire viccesen a Mercedes melbourne-i dominanciáját. A Renault motorokkal szenvedő Red Bull hangosabban bírálta a Mercedes óriási fölényét, sőt kijelentették, még királykategóriából való kilépés gondolata is felmerült bennük. Ez persze valószínűleg csak blöff, az azonban biztos, hogy szabálymódosítást sürgetnek annak érdekében, hogy a többiek áthidalhassák ezt a nagy szakadékot.

ricciardo_melbourne.jpgA csapatfőnök, Christian Horner volt az első, aki nemtetszését fejezte ki, és véleménye szerint ekkora fölényt az FIA nem hagyhat annyiban. Azt javasolta, a szövetség lépjen közbe, mint ahogy tette ezt anno a Red Bull dominanciájának idején.

„Az a baj, hogy túl nagy a Mercedes előnye, ami nem használ az F1 népszerűségének. Emlékszem még amikor mi arattuk a győzelmeket - pedig nem is ekkora különbséggel -, akkor betiltották a dupla diffúzort, áthelyezték a kipufogókat, megtiltották a rugalmas aerodinamikai elemeket, illetve a szezon közben változtattak a motorvezérlésen. Mindent elkövettek, és ez nem csak a mi esetünkben volt így, hanem annak idején a Williamsszel vagy éppen a McLarennel is megtörtént. Szerintem egészséges dolog volt, hogy szorosabbá akarták tenni a harcot. Az FIA-nak rendelkezésére áll egy kiegyenlítő mechanizmus, és talán most is élniük kellene ezzel a lehetőséggel” – panaszkodott Horner az Ausztrál Nagydíj után.

Ausztrál versenyzőjük, Daniel Ricciardo ugyan hatodik helyével gyűjtött egy kevéske pontot csapatának, de a Mercedesektől már egy kört kapott, így nem csoda, hogy elég frusztrálónak értékelte hazai versenyét.

„Voltak gondjaink a megbízhatósággal, és a tempónk sem volt az igazi. Folyamatosan ott voltam a Sauber mögött, és még meg is közelítettem, de nem tudtam mit kezdeni vele. Az autóban ülve is kissé unalmas volt a verseny, hiszen nem tudtam sok mindent csinálni, szóval elég frusztráló a helyzet. Sajnálom a szurkolókat, mert nem ez volt a világ legizgalmasabb versenye, de bízunk benne, hogy a következő években jobb lesz.”

A Mercedesnél természetesen nem értik mi ez a nyafogás, sőt Toto Wollf kicsit oda is szúrt emiatt a Red Bull csapatfőnökének: „Jeruzsálemben van egy fal, ahol lehet panaszkodni. Talán el kellene oda mennie” – idézi a La Gazzetta dello Sport az osztrák szakembert.

A futamgyőztes, Lewis Hamilton sem érti igazán, hogy miért kapnak ilyen kritikát ilyen fölény miatt.

„A verseny után épp mondtam Sebastiannak (Vettel), hogy ő is ugyanezt csinált négy éven keresztül, amikor 30 másodperccel verte a többieket, így most már én is tudom milyen érzés ez. Egy Marussiával senki nem tudna világbajnok lenni nem igaz? Fangiónak is mindig remek autója volt. Erről szól ez a játék.”

massa_melbourne.jpgAmi a remek autót, vagyis a benne dolgozó Mercedes erőforrást illeti, a harmadik rajtkockát megkaparintó, végül negyedik helyen záró Felipe Massa kicsit bizonytalan, ugyanis a teljesítmény különbséget látva nem biztos abban, hogy a Williams is ugyanazt a motort kapja, mint amivel Rosberg és Hamilton száguld.

„A különbség még mindig túl nagy. Remélem, ugyanazt a motort kapjuk, mint a Mercedes, hiszen nincs értelme annak, hogy inkább a Ferrarit segítsék. Ha netán mégsem ugyanazt a motort kapnánk - amit persze nem tudok biztosan -, akkor meg kell kapnunk, mert az úgy nem lenne fair”- nyilatkozta Massa, majd a Mercedes motorrészlegének vezető mérnökétől meg is kapta a választ. Andy Cowell egyértelművé tette, hogy ezen a téren nincs kivételes helyzetben a gyári csapat.

„Minden partnerünknek ugyanolyan motort szállítunk, hiszen ennyivel tartozunk nekik, nem mellesleg elég körülményes lenne, különböző erőforrásokat építeni.”

A Red Bull szabálymódosítást sürgető ötletét egyébként az F1 nagyura, Bernie Ecclestone is jó ötletnek tartja, és szeretné, hogy a többi gyártó meg kapná a lehetőséget a felzárkózásra.

„Van egy szabály, amit azt hiszem még Max (Mosley – az FIA korábbi elnöke) hozott arra az esetre, ha egy adott csapat, vagy motorszállító valami csodát tesz – mint most a Mercedes. Ez a szabály az FIA számára lehetővé teszi, hogy kiegyenlítse a dolgokat. A Mercedes első osztályú munkát végzett, amit mindenki elismer, de egy kicsit meg kellene változtatni a dolgokat, hogy meglegyen az egyensúly. Azt kellett volna csinálni, hogy befagyasztjuk a Mercedes erőforrásait, a többiek pedig csinálhattak volna amit akarnak, hogy utolérjék őket. Támogatnunk kell az FIA-t abban, hogy változtasson” – vélekedik Ecclestone.

Lewis Hamilton egykori mclarenes csapattársa, Jenson Button jelenleg ugyan nagyon nehéz helyzetben van csapatával, de anno, 2009-ben neki is volt szerencséje megtapasztalni hasonló dominanciát a Brawn GP-vel. Talán éppen ezért honfitársa, Hamilton véleményét osztja, és úgy gondolja, nem a Mercedes tehet arról, hogy a többiek ennyire le vannak maradva. 

„Nincs igazán olyan dolog, amit be kéne tiltani nekik, mert a Mercedes sem csinál mást mint a többiek, csak ők egyszerűen sokkal jobb munkát végeznek. Azt mondják, hogy ezzel ártanak a sportnak, szóval ez egy nehéz helyzet. Persze jobb lenne, ha mások is harcolhatnának az élen, de ez nem a Mercedes hibája. Vajon a Red Bullt bosszantaná, ha egy másodperccel lennének a többiek előtt? Nem hinném.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 hamilton formula-1 ausztrál nagydíj