2015. ápr 27.

F1 Hamiltonnak esze ágában sincs újraházasodni

írta: FormaNet
F1 Hamiltonnak esze ágában sincs újraházasodni

Bár hivatalosan még nincs hír Lewis Hamilton szerződéshosszabbításáról, ám a címvédő a napokban elárulta, hogy esze ágában sincs csapatot váltani. Hamilton egy házassághoz hasonlította mercedeses kapcsolatát, melyben köszöni szépen, jól érzi magát.

hamilton_1.jpg

 

Hétvégén Lewis Hamilton egy Monzában tartott rendezvényen többek között jövőjéről is beszélt, hiszen manapság sokakat foglalkoztat, hogy vajon miért csúszik ennyit szerződésének hosszabbítás jelenlegi csapatával. A német Sport Bild egyébként tudni véli, hogy a brit további három évre már aláírt a brackley-i gárdával, erről azonban még nem történt hivatalos bejelentés. A tárgyalások elhúzódása miatt persze olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy Hamilton a Ferrari felé kacsingat, ám az érintett szavai egyelőre inkább a Sport Bild verzióját erősítik.

„A köztem és a Mercedes közötti kapcsolat olyan, mint egy házasság, és jelenleg ha a Ferrariról kérdeznek az olyan, mint ha frissen házasodtam volna, és arról faggatnának, hogy nem akarnék-e szőkét a barna helyett. A szívem a Mercedesé, és itt akarok maradni”- jelentette ki a 30 esztendős brit bajnok, aki hétvégi látogatása során nem akármilyen autót vezethetett. A PR rendezvényen Sir Stirling Moss társaságában megtett néhány kört az ’50-es évek világbajnok Mercedesével, a W196-ossal, és egy hatvan évvel ezelőtt Mille Migliát megnyerő 300 SLR modellel is. A történelmi utazást természetesen nagyon élvezte, és úgy véli, abban a korban is szívesen lett volna autóversenyző.

hamilton_monza.JPG

„Éreztem, hogy az arcomba csap a szél, és még csak biztonsági öv sem volt. Ez valódi versenyzés volt, varázslatos! Mindig is Superman vagy Ayrton Senna szerettem volna lenni. Szerintem eléggé őrült lettem volna ahhoz, hogy versenyezzek ezekkel az autókkal. Akkoriban ehhez elég nagy bátorság kellett. Manapság a bátorság már nem annyira számít, a precizitás viszont igen”- nyilatkozta a nem mindennapi élmény után Hamilton a Sport Bildnek, majd álmai F1-es autójáról is beszélt.

„Kevesebb elektronika, kézi sebességváltó, széles slick gumik, kevesebb leszorítóerő, és olyan motor, ami hangos. Mindemellett legyen biztonságos. Szóval egy modern Formula-1-es autó a 80-as évekből, minden bizonnyal nagyon jó lenne.”

Arctica sportnapszemüveg

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 lewis hamilton formula-1