2015. máj 04.

F1 A McLaren Monacóban villantana

írta: FormaNet
F1 A McLaren Monacóban villantana

A McLaren idei éve meglehetősen gyengén indult, ám a csapat és versenyzőik nem tartják lehetetlen küldetésnek, hogy még ebben a szezonban dobogós helyezést ünnepeljenek. Erre egyelőre leginkább a Monacói Nagydíjon látnak esélyt.

mclaren_2015.JPG

 

A McLaren csapat Hondával való újra „házasodása” egyelőre nem megy zökkenőmentesen. Az eddigi négy versenyen a wokingiaknak még nem sikerült pontot szerezniük, és autójuk nem csak lassú, de megbízhatósági problémákkal is küzd. A többiekhez hasonlóan természetesen a McLaren is nagy fejlesztésekkel készül az első európai megmérettetésre, a Spanyol Nagydíjra, ahol Fernando Alonso hazai közönsége előtt szeretne végre pontszerző helyen célba érni.

Itt azonban nem állnának meg. A cél nem más, mint a szezon további részében felérni a dobogóra, sőt Jenson Button szerint a Barcelona után következő monacói hétvége a legnagyobb esélyük idén a jó eredmény elérésére.

„Határozottan jók a megérzéseim ezzel kapcsolatban. Vannak olyan területek, ahol még sokat kell javulnunk Monacóig, de érdekes lesz ott vezetni az autót. Az egy elég trükkös pálya, ahol nehéz megtalálni a határokat, és ha van egy olyan autód amiben megbízol, az óriási különbséget jelent” – idézi Buttont az Autosport.

„Emlékszem, Jean Alesi még Prosttal szemben is igazán jó munkát tudott végezni, mert bízott az autójában és jó volt az egyensúlya is. Lehet, hogy nem állt rendelkezésére olyan sok leszorítóerő, de működött a dolog, ami növelte az önbizalmát. A legtöbb F1-es versenyző nagyon tehetséges, de ez egy elme játék is, és főleg igaz ez Monacóra”- folytatta a brit bajnok, és csapattársa, Fernando Alonso is egyetértett kijelentésével.

„Monaco lesz az első olyan versenypálya, ahol egy kicsit jobb eredményt érhetünk el, de majd meglátjuk. Egyelőre csak az előttünk álló versenyre kell fókuszálnunk, és ez most Barcelona. Fontos, hogy mindannyian összpontosítsunk, és szerintem jönni fognak a jó eredmények is”- mondta optimistán a kétszeres spanyol bajnok.

Jenson Button eddig egyszer (2009), míg Alonso kétszer (2006, 2007) nyert már a hercegségben, ezen kívül pedig mindketten két-két dobogós eredményt tudnak felmutatni. Ami a McLarent illeti, az eddigi 61 Monacói Nagydíjon összesen 15-ször nyert, amivel magasan vezeti a legendás helyszín győzelmi statisztikáját.

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

f1 forma-1 mclaren monaco formula-1