2015. máj 26.

F1 Rosberg: Még sosem volt ekkora szerencsém

írta: FormaNet
F1 Rosberg: Még sosem volt ekkora szerencsém

Nico Rosberg jól tudja, hogy idei második győzelmét egy óriási mázlinak köszönheti, ettől függetlenül reggelig ünnepelt monacói triplázása után.

rosberg_monaco.JPG 

A vasárnapi Monacói Nagydíjat nem látványos és izgalmas verseny tette emlékezetessé, hanem egy hatalmas taktikai baki. A főszereplő a címvédő Mercedes csapata és két versenyzője, a pole-ból rajtoló és sokáig magabiztosan a győzelem felé száguldó Lewis Hamilton, és a mögötte haladó csapattárs, Nico Rosberg volt. A futam utolsó etapjában egy baleset utáni biztonsági autós szakaszban a brit bajnokot csapata behívta kerékcserére, mert úgy számították ki, hogy lesz még ideje visszatérni az élre. Rosberg, és addig harmadik helyen autózó Sebastian Vettel azonban nem kockáztatta meg a plusz kiállást, Hamilton pedig csak mögéjük ért vissza, és hiába voltak friss gumijai, a szűk monacói pályán esélye sem volt visszaszerezni elsőségét.

Rosberg így kapott egy ajándék győzelmet, nem mellesleg a bajnoki csatában 10 pontra megközelítette legnagyobb riválisát. A német nem akárhogyan ünnepelte újabb monacói sikerét, de természetesen tisztában van azzal, hogy márkatársa egy ilyen csalódás után még erősebben és elszántabban fog visszatérni.

„Nyíltan kimondom, ez a győzelem egy ajándék volt! Eddigi pályafutásom során talán még sosem volt ekkora szerencsém” – kezdte Rosberg a Bild oldalán írt beszámolójában.

„Tiszta őrület volt. Lewis minden nap gyorsabb volt nálam a hétvége során. A versenyt is ő vezette, és úgy tűnt ,lazán nyerni fog. Aztán jött a plusz kiállás. Abban a pillanatban én sem gondoltam át, hogy mi is történik. Lewisnak ez egy horrorisztikus nap lehetett. Mindent jól csinálsz egész hétvégén, és hirtelen oda a győzelem. Ugyanígy jártam tavaly Budapesten. Tíz másodperces előnyöm volt, de aztán rosszkor jött a biztonsági autó, én meg hirtelen az ötödik helyen találtam magam. Ez teljes katasztrófa.”

„Ezzel együtt a verseny egyfajta figyelmeztetés is volt számomra. A következő állomáson nagyon gyorsnak kell lennem, mert Lewis még erősebben fog visszatérni, ezért még veszélyesebb lesz.”

Szerencse ide vagy oda, Rosberg zsinórban harmadjára tudott nyerni a legendás versenypályán, és ezt a triplázást méltóképpen meg is ünnepelte, mégpedig vodkával és kaviárral.

„Természetesen ünnepeltem, és nem is akárhogy! Monacóban sorozatban háromszor nyerni egyszerűen csodálatos. Édesapám 1983-as győzelmével együtt a Rosbergek már négyszer nyertek Monacóban. Ez igazán remek dolog. A szurkolók ünneplése egészen hihetetlen, mert annyira közel vannak. Aztán a győztes meghívást kap Albert Herceghez egy bajnoki vacsorára. Természetesen velem volt Vivian is, én szmokingban, ő estélyiben. Az este ’Oroszország’ szlogen alatt zajlott, így kaviár és vodka is volt. A végén egy orosz katonai kórus a Kalinkát is elénekelte. Ez mindig nagy megtiszteltetés, és Albert valóban nagyon kedves. Végül volt egy nagy tűzijáték is. Az egész nagyszerű érzés volt!”

„Persze aki ismer, az tudja, hogy itt még nem ért véget az estém. Gyorsan lecseréltük az alkalmi ruhákat, és vagy húsz barátommal és a csapattagokkal elmentünk egy discóba. Vivien még egy órát bírt, szóval nagyon klassz volt. Én egészen reggel nyolcig bírtam, onnan egyenesen mentem reggelizni” – számolt be vasárnap estéjéről Rosberg, aki persze honfitársának, Vettelnek sem felejtett el köszönetet mondani.

„Egy dologról még nem szabad megfeledkeznem. Köszönetet kell mondjak Sebastian Vettelnek. Eléggé megnehezítette a dolgomat, mert folyamatosan a nyomomban volt, de végül ő tartotta fel a csapattársamat. Kedves Seb, ebben a szezonban még biztosan lesz néhány izgalmas csatánk.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg monaco formula-1