2015. jún 22.

F1 Ferrari: Túl korai még Räikkönen jövőjéről dönteni

írta: FormaNet
F1 Ferrari: Túl korai még Räikkönen jövőjéről dönteni

A legutóbbi két versenyhétvége nem alakult túl fényesen Kimi Räikkönen számára. Ez persze felerősíti azon pletykákat, hogy a finn ferraris jövője egyre bizonytalanabb, ám a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene kijelentette, egyelőre még korai ezzel foglalkozni.

kimi_raikkonen_2015_1.JPG

 

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivebene nemrégiben egyértelművé tette, hogy Kimi Räikkönen jövő évi szerződése csakis idei teljesítményén múlik, ennek tükrében a legutóbbi két versenyhétvége nem éppen a finn bajnok esélyeit erősíti. Kanadában a Ferrari egy dobogós helyezést várt volna tőle, miután a harmadik rajtkockából indult, de egy megpörgést követően végül meg kellett elégedniük egy negyedik hellyel, múlt vasárnap pedig már a legelső körben kiesett, amikor a 2-es kanyarnál megcsúszott, és az érkező Fernando Alonso csúnyán beleszaladt.

Később a 2007-es bajnok elismerte hibáját, és elmondta, hogy autójának kerekei kipörögtek, majd balra csúszott, és onnantól kezdve minden nagyon gyorsan történt. Arra a kérdésre, hogy szerinte technikai hiba is közrejátszott-e a megcsúszásban, Kimi úgy felelt, hogy szerinte nem.

osztrak_gp_kimi-alonso.JPG

Hibája után elkerülhetetlenek voltak a jövőjét firtató kérdések, ám a csapatfőnök úgy véli, hogy még túl korai erről beszélni, nem mellesleg nagyon demotiváló lenne már most dönteni finn versenyzőjük jövőjéről.

„Nagyon sok dolgot kell figyelembe venni, és még túl korai lenne mondanunk neki valamit, vagy döntést hoznunk bármiről. Még csak a szezon felénél járunk, és azt szeretnénk, hogy a srácok most csak a munkájukra összpontosítsanak, és maximális teljesítmény nyújtsanak.”

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincs is semmiféle határidő, de erről leginkább az elnök, Sergio Marchionne fog dönteni.

„Nyilván van egy határidő, de azt nem fogom elárulni. A véleményemet még az elnökkel is meg kell majd osztanom, és ő fogja meghozni a döntést. Ez nálunk is úgy működik, mint minden más normális vállalatnál. Az elnök szava a döntő”- szögezte le Arrivebene, és hozzátette, hogy nem a legutóbbi két verseny fogja eldönteni Räikkönen jövő évi szerződését.

„Nem az a lényeg, hogy mi volt ma, vagy tegnap. Egy általános kép alapján hozzuk majd meg a végső döntést. Ebbe beletartozik például majd az is, hogyan dolgozik együtt a mérnökökkel, és az is, hogy mennyire gyors. Majd amikor úgy érezzük, hogy nekünk és neki is megfelelő az időzítés, akkor majd döntünk.”

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne egyébként a tegnapi incidens ellenére is kiállt a finn világbajnok mellett.

„Ne felejtsük el, hogy Kimi még most is egy remek pilóta, nem mellesleg világbajnok. Ő a Ferrari legutóbbi világbajnoka, sokat tett ezért a márkáért és a csapatért. Hiba lenne leírnunk, vagy alábecsülnünk. Most egy nehéz időszakon megy át, de mi mellette állunk, mert tudjuk, hogy milyen jó versenyző.”

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

ferrari f1 szerződés forma-1 kimi raikkonen formula-1 osztrák nagydíj