2015. júl 25.

F1 Hamilton a harmadik szabadedzést is az élen zárta a Hungaroringen

írta: FormaNet
F1 Hamilton a harmadik szabadedzést is az élen zárta a Hungaroringen

A pénteki nap után, ismét Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Hungaroringen, ám csapattársa, Nico Rosberg ezúttal közelebb tudott hozzá kerülni. Mögöttük Sebastian Vettel Ferrarija és Danyiil Kvjat Red Bullja volt a legjobb az időmérő előtt. 

hamilton_hungaroring_1.JPG

 

A pénteki naphoz hasonlóan, a Hungaroringen ma is nagy hőség fogadta a szurkolókat és a száguldó cirkusz szereplőit. A harmadik szabadedzés harminc fok feletti hőmérsékletben, és több mint 50 fokos aszfalton kezdődött.

A Force Indának sikerült megoldania pénteki problémáját, így mindkét versenyzőjük folytatni tudta a hétvégét. Sergio Pérez még az első szabadedzésen törte össze autóját, és már akkor felfüggesztés hibára gyanakodott a csapat, így Nico Hülkenberget sem engedte ki addig, míg alaposan át nem vizsgálták a kocsikat. A csapat így kihagyta a délutáni szabadedzést, és egészen éjfélig dolgoztak a garázsban azért, hogy a mai napra rendbeszedjék a kocsikat, és megerősítették a felfüggesztést.

A gyakorlás első húsz percében a két Ferrari bérelte ki a top helyeket, harmadik helyre pedig a toro rossós Max Verstappen tornázta fel magát a Pirelli közepes abroncsaival.

Az érkező Mercedesek természetesen átalakították az élmezőnyt, illetve a Force Indák az elsők között hajtottak ki lágy gumikon, így egy ideig Nico Hülkenberg állt az élen, Lewis Hamilton és Nico Rosberg előtt.

A keményebb gumikon Hamilton 1:24.747-es ideje lett a legjobb, mögötte Rosberg közel négy tizeddel maradt el.

Az egyórás edzés második felének elején Fernando Alonso (már szintén a lágy gumikon) felugrott a két Mercedes közé, csapattársa, Jenson Button pedig Rosberg mögé zárkózott fel, nagyjából négy tizedes hátrányban Alonsóhoz képest.

Kicsivel több mint 10 perc volt még hátra a gyakorlásból, amikor az élmenők is opciós Pirellikre váltottak, és Rosbergnek köszönhetően hamarosan megszületett az első 1:23-as köridő, de a címvédő pillanatokon belül ezt is űberelte 1:22.997-es körével. A Mercedes német versenyzője pénteken kicsit elveszett volt a mogyoródi pályán, most viszont alig egy tizeddel kapott ki kollégájától. 

Következő páros a Toro Rosso két versenyzője volt, akik a harmadik és ötödik helyre értek fel Carlos Sainz és Max Verstappen sorrendben. Sainz sokáig nem maradt a képzeletbeli dobogón, ugyanis a ferraris Sebastian Vettel is megkezdte utolsó gyorsköreit a lágy abroncsokon.

A négyszeres bajnok átvette a harmadik helyet, bő nyolc tizeddel elmaradva az első helyen álló Hamiltontól. A másik Ferrari a garázsban maradt, azaz Kimi Räikkönen nem tudta megmutatni mit tud a lágy gumikon, mert autóján vízszivárgást észleltek.

A Red Bullok versenyzői közül Daniel Ricciardo rontott gyorskörén, ezzel csak a kilencedik helyet szerezte meg, Danyiil Kvjat viszont felugrott a negyediknek, Sainz, Hülkenberg és Verstappen trió elé.

Alonso végül nyolcadik lett, majd Ricciardo mögött pedig még Romain Grosjean kapott helyet a top10-ben. A Williamsek nem jeleskedtek: Felipe Massa 12., míg Valtteri Bottas a 14. lett az időmérő előtti utolsó edzésen.

Harmadik szabadedzés végeredménye:

Versenyző Csapat Köridő/Hátrány   Kör 
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.997 12
2 Nico Rosberg Mercedes 0.098s 20
3 Sebastian Vettel Ferrari 0.889s 19
4 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1.218s 17
5 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1.329s 22
6 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1.486s 30
7 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1.681s 22
8 Fernando Alonso McLaren/Honda 1.849s 16
9 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1.932s 12
10 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1.944s 22
11 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1.956s 16
12 Felipe Massa Williams/Mercedes 2.097s 13
13 Jenson Button McLaren/Honda 2.232s 16
14 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 2.348s 17
15 Sergio Perez Force India/Mercedes 2.396s 25
16 Kimi Raikkonen Ferrari 2.664s 12
17 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 3.063s 20
18 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 3.098s 20
19 Will Stevens Marussia/Ferrari 5.760s 19
20 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 5.911s 20

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hungaroring hamilton magyar nagydíj szabadedzés formula-1