2015. júl 27.

F1 A Hungaroring szárnyakat adott a Red Bullnak

írta: FormaNet
F1 A Hungaroring szárnyakat adott a Red Bullnak

A 30. Magyar Nagydíjon közel sem volt könnyű futama a Red Bull Racing versenyzőinek, ám végül meg lett a jutalmuk. A csapat idén első alkalommal a top3-ban végzett, ráadásul egy kettős dobogós helyezéssel. Nem mellesleg Daniel Ricciardo agresszív versenyzésének és egy jó taktikának köszönhetően még a győzelemre is esélyesek voltak, így csapat nagyon jó hangulatban kezdi meg a nyári szünetet.

red_bull_hungaroring.JPG

 

Daniel Ricciardo már nem egyszer bemutatta, hogy bátor és rendkívüli manőverekre képes, ha a győzelem a tét, és bár vasárnap a Hungaroringen meg kellett elégednie egy harmadik hellyel, ettől függetlenül ő volt a nap versenyzője.

Már szombaton is éppen csak lecsúszott a harmadik rajtkockáról, de egyértelmű célja volt, hogy vasárnap délután ő is ott üljön a dobogós helyezetteknek tartott sajtótájékoztatón. Elrontott rajtja után ez a cél kicsit távolabbra került, ám a Nico Hülkenberg balesete miatt beküldött SafetyCar újra megnyitotta előtte a lehetőséget. Ekkor az ötödik helyen állt, ám előtte autózó riválisai a keményebb keverékeket, míg ő a lágy Pirelliket kapta meg. Az újraindítás után így azonnal támadásba lendült, és hamarosan a harmadik helyen állt Sebastian Vettel és Nico Rosbeg mögött. Igaz előzőleg egy kisebb koccanást úszott meg Lewis Hamilton támadásánál (amiért a brit bajnokot később megbüntették), de ezzel együtt is rohamosan közeledett előtte haladó német riválisa nyakára. Néhány körrel a leintés előtt aztán mindent egy lapra tett fel, de a célegyenes végén túl későn fékezett, „beesett” a kanyarba, és első légterelőjével hozzáért a Mercedeshez, ami egy defekttel volt kénytelen visszaevickélni a boxba. Az ausztrálnak is be kellett hajtania egy orrkúp cserére, de ezzel együtt is vissza tudott érni a harmadik helyre.

daniel_ricciardo_hungaroring.JPG„Ez nyilvánvalóan egy eseménydús futam volt számomra, de nagyon büszke vagyok. Az érzéseim vegyesek, ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy dobogóra állhattam. Ez egy nagyon kemény év számunkra, így eléggé szürreális, hogy mindkét autóval dobogós eredményt értünk el. Keményen küzdöttem az utolsó etapban, amikor megkaptam az új lágy abroncsokat, és meg volt a lehetőségem arra, hogy nyerjek. Sajnos Nicóval összeértünk, de szívből harcoltam és minden lehetőséget kihasználtam a pályán” - nyilatkozta Ricciardo a leintés után.

Nyilván a Mercedes nem volt boldog a hajrában történt incidens miatt, de a stewardok sima versenybalesetnek ítélték meg a helyzetet, és persze a tavalyi Magyar Nagydíj győztese sem bánta meg agresszív manővereit.

„Lehet, hogy egyeseknek ez nem tetszik, de ilyen a stílusom, és ez így is marad. Úgy érzem, egyszerűen ihletett állapotban versenyeztem. Beletörődhettem volna a harmadik helybe, de volt esélyem a győzelemre, és megpróbáltam megragadni a lehetőséget.”

"Messziről estem be a kanyarba, mert az egyenesekben nem elég jó a végsebességünk. Esélyünk volt a győzelemre, mert Seb nem volt messze, és azt gondoltam, ha megelőzöm Nicót, akkor őt is megfoghatom. Kár, hogy így végződött, de egy kicsit sem bántam meg” – beszélt a hajráról az ausztrál, aki – társaihoz hasonlóan – Jules Bianchiért versenyzett a Hungaroringen.

„Nehéz, de erős szívvel versenyeztem ma, és ez boldoggá tesz. Ezt a futamot Jules-nek ajánlom. Láttam őt felnőni, ő is így versenyzett. Érzelmes hét volt, és ezt a sikert most neki ajánlom.”

danyiil_kvjat_hungaroring.JPGDanyiil Kvjat eddig 28 nagydíjon állt rajthoz a királykategóriában, és múlt vasárnapig egy negyedik hely volt a legjobb eredménye, amit idén Monacóban szerzett. Az orosz pilóta profitált Rosberg és Ricciardo balesetéből, így egy nehéz futam után életében először a pódiumon pezsgőzhetett a szériában.  

"Ez egy nagyon nehéz futam volt, de az egész csapat megérdemli ezt a dobogós helyezést! Ez az eredmény elsősorban Jules Bianchié és a családjáé. Fantasztikus embert és egy fantasztikus pilótát veszítettünk el, úgyhogy rá gondolok most. Nagyon jó érzés a dobogón állni. Az első kanyar után még azt gondoltam, hogy vége a futamomnak, mert kockásra fékeztem a gumikat és vibrációt éreztem. A csapat azonban azt mondta, hogy nyomjam tovább, ne adjam fel. Van, hogy az emberek azt mondják, sosem szabad feladni, de valójában azt sem tudják, mire mondják ezt. Én sem igazán tudtam, hogy mit jelent, de később megértettem. Sosem szabad feladni, mert hihetetlen dolgok történhetnek”- örült második helyének a 21 esztendős orosz versenyző.

Christian Horner csapatfőnök csak dicsérni tudta a csapat munkáját és versenyzőit, és nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy - a toro rossós Max Verstappen negyedik helyével együtt - a Magyar Nagydíj első négy helyezettje mind a Red Bull Junior programjában nőtt fel.

"Nagyszerű eredmény ez a csapat számára. Dany második helye – és első F1-es dobogós eredménye -, valamint Daniel harmadik helye megmutatta, hogy mindkét versenyzőnk maximálisan ki tudta használni azokat az előnyöket, amiket ez a pálya nyújt nekünk. Daniel biztonsági autó utáni stratégiája döntő fontosságú volt. Miután ekkora már mindkét keveréket használta, ez azt jelentette, hogy az utolsó etapra maradt neki egy új garnitúra lágy abroncs. Valóban jó esélye volt arra, hogy Lewist és Nicót is megelőzze. Sajnos az ütközés elvette tőle az esélyt a győzelemre, de legalább versenyt láthattunk, és izgalmakat. Dany nehezen rajtolt, és blokkoltak a kerekei, de ezután erős formát mutatott, felzárkózott, és végül a második helyre hozta be az autót. Ez egy nagyszerű eredmény ahhoz, hogy felemelt fővel menjünk neki a nyári szünetnek, és nagyszerű nap volt ez a Red Bull Junior programjának is, hiszen az első négy helyezett mind innen került ki.”

Természetesen a Renault-nál is nagy volt a boldogság, hiszen az első négy helyezettből hárman Renault motoros autót vezettek.Cyril Abiteboul vezérigazgató áradozott a mogyoródi pályáról: „Milyen nagyszerű verseny, és egy nagyszerű versenypálya! Minden pályának ilyen showt kellene csinálnia. Amikor a Mercedes nyomás alá kerül, akkor láthatjuk, hogy nem legyőzhetetlenek. Tudjuk, hogy továbbra is dolgoznunk kell a teljesítményen, de ahogy haladunk előre a szezonban, egyértelmű fejlődést láthatunk ezen a területen, és egyre magabiztosabbak lehetünk a megbízhatóság terén is.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg 

Szólj hozzá

f1 hungaroring red bull magyar nagydíj formula-1 daniel ricciardo danyiil kvjat